Minden idők egyik legerősebb negyedévét tudhatta maga mögött a MOL az elemzői profitvárakozások alapján. A downstream szegmens a kedvező külső környezet hatására jelentős üzemi profitot termelhetett...
"Négy további év": Barack Obama Twitter-üzenetére, amellyel bejelentette elnökválasztási győzelmét, rövid időn belül rekordszámú mikroblogos válasz született.
Az amerikai-magyar kapcsolatokat a szövetségi viszony, a közös értékek határozzák meg, és ez sosem fog megváltozni annak függvényében, hogy éppen melyik párt adja az Egyesült Államokban az elnököt - szögezte le Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet az MTI-nek adott szerdai exkluzív interjújában.
A sztárvilág számos ismert személyisége ünnepelte Barack Obama győzelmét. Lady Gaga még hajnalban Twitteren gratulált az új elnöknek, s mint írta, néhány perccel korábban jött le a színpadról Kolumbiában. Cher a mikroblogon így lelkendezett: "Olyan boldog vagyok! Meg is könnyeztem! Nők, van egy bajnokunk!".
Matolcsy György ismertetése szerint az állam által megvett Mol-részvénycsomag stratégiai célokat szolgál, és egyben pénzügyi tartalék is, amely a külső környezet romlása, finanszírozási nehézségek esetén relatíve olcsó forrást jelenthet.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, ami egy hosszú harc eredménye. Úgy látja, jövőre megszűnhet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás. A kormány nem ért egyet az Európai Bizottság azon előrejelzésével, amely szerint 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon az…
Az újra elnökké választott Barack Obama a következő négy évben újabb lendületet adna az amerikai gazdaságnak, amelynek fő gondja a lelassult növekedés és a magas munkanélküliség. A brit hírügynökség pontokba szedte azt a receptet, amelynek segítségével Obama új munkahelyeket teremtene, és mérsékelné az államadósságot.
Két napot sem adtak az orvosok születésekor Csordás Koppánynak: azt tanácsolták a szülőknek, hagyják ott a kórházban. A kisfiú ma négyéves, és bár nem tudják, mi a baja, de megtanult járni és elkezdett beszélni.
Bár a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elvben támogathatónak tartja, hogy az önköltséges hallgatók is részesülhessenek tanulmányi ösztöndíjban, a szervezet szerint a hozzáférők körének bővítése problémás lehet, ha továbbra is csak az állami ösztöndíjas hallgatók után jár a hallgatói normatíva.
A Sandy elvonulása után a bankok a katasztrófák ideje alatti teljesítményüket értékelhetik. A legfontosabb berendezések és adatközpontok védelme mindenek felett állt a pénzintézetek számára, ezen...
A Fidesz 2010-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt – mondta az Irish Timesnak Orbán Viktor.
Az üzemanyag rendszer beállítási problémája lehet a magyarázat arra, amiért Vettel autójában nem maradt elegendő benzin az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzését követően.
Jérome Ferrari Korzika szigetén játszódó regénye, a Le Sermon sur la chute de Rome (Szónoklat Róma bukásáról) című mű kapta meg szerdán a legrangosabb francia irodalmi díjat, a Goncourt-t.
Barack Obama vagy Mitt Romney? Ha minden jól megy, ma reggelre eldől, hogy a következő négy évben ki irányítja az Egyesült Államokat, folytathatja a demokrata elnök vagy 2013. január 21-én új elnök költözik a Fehér Házba.
Matolcsy György ismertetése szerint az állam által megvett Mol-részvénycsomag stratégiai célokat szolgál, és egyben pénzügyi tartalék is, amely a külső környezet romlása, finanszírozási nehézségek esetén relatíve olcsó forrást jelenthet.
A kormány által októberben bejelentett, összességében 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedéssorozat nettó hatása a GDP 1,5 százalékára, azaz mintegy 420 milliárd forintra tehető - közölte becslését az Európai Bizottság szerdán.
Jövő áprilisban Magyarországon is elkezdik tesztelni az NFC, érintés nélküli fizetési módot - jelentette be Lemák Gábor, a Magyar Mobiltárca Szövetség főtitkára egy szerdai konferencián.
Az online vásárlás terjedése Magyarországon is megfigyelhető, az üzletek helyett egyre többször a webshopokban böngészve veszik meg a kiszemelt terméket a magyar vásárlók. Online áruhitel igénylési...
Országos népszavazást tartana az MSZP a felcsúti labdarúgó stadion építése ügyében. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke kedden nyújtotta be a kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét az Országos Választási Irodán keresztül az Országos Választási Bizottsághoz.
Pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról Brüsszel friss előrejelzése, de még nem mindenben értünk egyet, és a kormány jövő heti ülésén tárgyalni fogja, milyen intézkedések...
A kabinet szerint nagy a valószínűsége annak, hogy jövő júniusban Magyarország lekerül a túlzottdeficit-eljárás alá vont országok listájáról - mondta a miniszter.
A Móra-múzeumban az Aranyecset - Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz, döntően Pákh Imre gyűjteményéből származó alkotását láthatja a közönség.
A kormány által októberben bejelentett, összességében 764 milliárd forintos egyenlegjavító intézkedéssorozat nettó hatása a GDP 1,5 százalékára, azaz mintegy 420 milliárd forintra tehető - közölte becslését az Európai Bizottság szerdán.
Matolcsy György szerint az állam által megvett Mol-részvénycsomag stratégiai célokat szolgál, és egyben pénzügyi tartalék is, amely a külső környezet romlása, finanszírozási nehézségek esetén relatíve olcsó forrást jelenthet.
A Bajnokok Ligája H csoportjában a Manchester United ha legyőzi a Bragát, továbbjut csoportjából. A másik mérkőzésen Fatih Terim néhány meglepetéssel készül a Cluj ellen.
Pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról Brüsszel friss előrejelzése, de az értékelésnek még nincs vége, és a kormány jövő heti ülésén tárgyalni fogja, milyen intézkedések...
Az online vásárlás terjedése Magyarországon is megfigyelhető, az üzletek helyett egyre többször a webshopokban böngészve veszik meg a kiszemelt terméket a magyar vásárlók. Online áruhitel igénylési és részletfizetési lehetőségek is rendelkezésre állnak már a piacon....