Folyamatosság és stabilitás jellemezheti Obama következő négy évét – vélekedett Nagy Sándor András Amerika-szakértő az ATV Start című műsorában. Kerék-Bárczy Szabolcs egykori los-angelesi konzul pedig úgy vélekedett, hogy Obama most lehetőséget kapott a bizonyításra.
Miskolc - Rudolf Gergely (27) készen áll a visszatérésre! Örömhír a Diósgyőr szurkolóinak, hogy már a csapattal edz a szeptemberben igazolt 23-szoros válogatott csatár, s pénteken szeretne bemutatkozni az NB I-es klub színeiben.
Az Európai Bizottság szerdán megjelent prognózisában 2,5%-os deficitet jelez előre Magyarország esetében 2012-re és 2,9 %-os hiányt 2013-ra. Ez utóbbi az EB várakozása szerint úgy teljesülhet, hogy a...
Hétfõ este a javuló külpiaci hangulatban már kis forinterõsödés mutatkozott, ami ma reggel átmenetileg folytatódott, aztán 281 körül kifulladt a lendület az euróval szemben. Egy rossz...
Az Európai Unió szeptemberben indított, kínai napelemimportot érintő vizsgálatát követően Kína a napokban bejelentette, hogy a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO) eljárást kezdeményezett az Európai...
Jól tudjuk, állásinterjún az első benyomás sorsfordító jelentőséggel bír, a lényeg pedig a részletekben rejlik. Az ápolt kéz a mindennapok része, igényes és magabiztos megjelenést kölcsönöz viselőjének. Legyen szó meghallgatásról, állásinterjúról, potenciális főnökeink bizony a körmeinkre néznek - hívja fel a figyelmet a portálunkhoz eljuttatott sajtóanyag.
Tanulmányi ösztöndíjban a felsőoktatási intézmény teljes idejű képzésben részt vevő hallgatóinak legfeljebb 35 százaléka részesülhetne a jövőben oly módon, hogy az egyes hallgatóknak megállapított tanulmányi ösztöndíj havi összegének el kell érnie a hallgatói normatíva 5 százalékának megfelelő összeget - többek között ezt tartalmazza a felsőoktatási törvény módosításának MTI birtokába került…
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya októberben 112,3 milliárd forint volt, az első tízhavi hiány 658,1 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 114,2 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
Fejleszteni kell a műszaki képzést Zalaegerszegen - jelentette ki Gyutai Csaba polgármester szerdán, a zalaegerszegi műszaki felsőoktatás tízéves évfordulója alkalmából rendezett emlékrendezvényen.
Októberben 112 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Az elmúlt tíz év legnagyobb októberi hiányának elsősorban az az oka, hogy a négynapos hétvége miatt októberre...
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya októberben 112,3 milliárd forint volt, az első tízhavi hiány 658,1 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 114,2 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
A délutáni kereskedésben lefele vették az irányt az európai indexek. Ennek a gyengélkedésnek a hátterében az Európai Bizottság frissen publikált prognózisa lehet az oka, mely szerint a régió...
A másodosztályú Békéscsaba jutott be utolsóként a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, mivel szerdán, legyőzte a szintén a második vonalban szereplő Sopront.
Az előzetes október végi adatok szerint 396 millió euróval 34,973 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai a szeptember végi, másfél éves mélypontot jelentő szintről - közölte ma...
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
Rövid távon kedvező a magyar költségvetés egyenlegének brüsszeli megítélése, de hosszabb távon még vannak bizonytalanságok, hogy teljesíthető-e a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány, és hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól - vélték az MTI által megkérdezett elemzők azt követően, hogy az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozta legfrissebb makrogazdasági…
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá szerdán a kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök és a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatója, Forgó Béla. Az Országházban tartott aláírási ünnepségen a kormányfő arról beszélt, nagyon fontos, hogy vannak olyan multinacionális vállalatok, amelyek nem viszik ki az országból a nyereségüket, hanem Magyarországon forgatják vissza.
2012. október hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 112,3 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tavalyi szufficit után a mostani mínusz mindenképp meglepetés, nézzünk a számok mögé.
Rövid távon kedvező a magyar költségvetés egyenlegének brüsszeli megítélése, de hosszabb távon még vannak bizonytalanságok, hogy teljesíthető-e a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány, és hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól - vélték az MTI által megkérdezett elemzők azt követően, hogy az Európai Bizottság szerdán nyilvánosságra hozta legfrissebb makrogazdasági…
Októberben 112 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Az elmúlt tíz év legnagyobb októberi hiányának elsősorban az az oka, hogy a négynapos hétvége miatt októberre...
Elemzők szerint rövid távon kedvező a magyar költségvetés egyenlegének brüsszeli megítélése, de hosszabb távon még vannak bizonytalanságok, hogy teljesíthető-e a 3 százalék alatti GDP-arányos hiány, és hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól.
Meghibásodás miatt automatikusan leállt ma az egyik atomreaktor a Duna-parti Cernavodában lévő román atomerőműben - közölte a létesítményt üzemeltető Nuclearelectrica cég. Az üzemeltető szerint a...
New York - Várnia kell arra Lewis Hamiltonnak (27), hogy apa legyen. A McLaren brit Forma–1-es pilótájának barátnője, Nicole Scherzinger (34) ugyanis kijelentette, egyelőre a karrierjét helyezi előtérbe.
Idén 0,3 százalékkal zsugorodik az Európai Unió és 0,4 százalékkal az eurózóna gazdasága, a munkanélküliség pedig továbbra is magas marad - áll az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi prognózisában.
Módosulhat 2013-tól a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, ennek nyomán a cégek - gyakorlati képzés vállalása esetén - ismét elszámolhatnák a saját munkavállalók képzésére fordított költségeket, bár az elszámolható kötelezettséghányad a korábbi felére csökkenne.
Az MSZP szerint az Európai Bizottság szerdán megjelent országjelentése objektív kritikát fogalmaz meg a kormány gazdaságpolitikájáról, a kabinet ugyanakkor fél év haladékot kapott a korrekcióra.
Októberben 396 millió euróval, 34 973 milliárd euróra nőttek a jegybank devizatartalékai az előzetes adatok szerint - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.
Egy felmérés szerint az európai ingatlanbefektetések értéke az idén 10 százalékkal zsugorodik, a közép-kelet-európai régióban a lengyel és a cseh piac jól teljesít, a magyar viszont leszakadóban van.
Az MSZP szerint az Európai Bizottság szerdán megjelent országjelentése objektív kritikát fogalmaz meg a kormány gazdaságpolitikájáról, a kabinet ugyanakkor fél év haladékot kapott a korrekcióra.
Októberben 112 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás központi alrendszere. Az elmúlt tíz év legnagyobb októberi hiányának elsősorban az az oka, hogy a négynapos hétvége miatt októberre...
Az ingatlanárveréseket követő kilakoltatások száma 2012-ben is 250 alatt maradt - közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara Mindemellett cáfolják azokat a híreket, miszerint a december 1-jei téli kilakoltatási moratórium életbe lépése előtti napokban tömeges kilakoltatások várhatók....
Egy ötven kilogrammos, éles bombát fordított ki a földből egy munkagép szerdán Budapest X. kerületében, de kiürítést nem kell elrendelni - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészetének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Hivatalos megerősítést még nem nyert, hogy Casey Stoner mivel szeretné tölteni az első „nyugdíjas éveit”, de nagyon úgy tűnik, belevág az autóversenyzésbe.
Az előzetes október végi adatok szerint 396 millió euróval 34,973 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai a szeptember végi, másfél éves mélypontot jelentő szintről - közölte ma...
A Medián szerint az Együtt 2014 Mozgalom színre lépése új helyzetet teremtett a szavazóközönség attitűdjeiben. Bajnai az ATV-nek azt mondta: örül annak, hogy bizonytalanokat is meg tudta szólítani.
Az olaj már közel 3 százalékos mínuszban jár. Bár az amerikai olajtartalékok a várakozásoknál nagyobb mértékben nőttek, ami negatívan hat az olaj piacára, az olajár esését nem ez magyarázza...