A napokban egy enyhén fogalmazva nem mindennapi Bentley-t hirdettek eladásra, ami sokkal inkább nevezhető őrült mérnöki alkotásnak, mint autónak. A teljesen egyedi, Bentley Meteor névre keresztelt típust egy Bob Peterson nevű mérnök fejlesztette illetve építette, és a különlegesség különben már a híres brit Top Gear autósműsort is megjárta.
Nem kedvezett az eurónak a tegnapi EKB kamatdöntő ülés, az irányadó ráta 0,75%-on maradt, de Mario Draghi nyitva hagyta a kamatcsökkentés lehetőségét, amit a gyenge növekedés és a könnyen elviselhető infláció is lehetővé tesz. A kamatcsökkentés lehetősége tovább gyengítheti az eurót, főleg a menekülő devizákkal szemben.
Jávor Benedek LMP-s frakcióvezető szerint felelőtlenség lenne, ha pártja nem vizsgálná meg az együttműködés lehetőségét az Együtt 2014 mozgalommal. A politikus ezért tartja magát ahhoz, hogy a két szervezet között meg kell kezdeni a tárgyalásokat.
Hozzávalók: kb. 50 dkg fehérszőlő tejszín 1 kanál tejföl 2 dl fehérbor 2 dkg liszt 4 szem szegfűszeg vaníliás cukor kis darab egész fahéj őrölt fahéj só cukor dióbél
Hozzávalók: 1 közepes fej kelkáposzta 4-5 db közepes krumpli 4-5 gerezd fokhagyma maradék pörkölt 1 evőkanál zsír pici liszt só ételízesítő pirospaprika, ha szükséges 2 dl tejföl 1 kávéskanál majoránna
Praktikussága miatt szinte minden munkáltató alkalmazza a próbaidőt, ám a gyakorlat egy ilyen egyszerű intézmény kapcsán is számos érdekes kérdést vet fel - írja a HR Blog legfrissebb bejegyzésében Kártyás Gábor munkajogász.
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője szerint játékosai emelt fővel térhetnek haza a Bázelben elszenvedett 1-0-s vereséget követően, amivel továbbra is a csoport második helyén állnak az Európa Ligában.
Súlyosan visszaélt betegei bizalmával Ian Paterson brit orvos. A mellrák szakértőjeként tartották számon, de testileg-lelkileg megnyomorította áldozatait, akiknek indokolatlanul levágta a mellét.
A bázisidőszakinál a nettó profit kivételével minden fontosabb eredménysoron csökkenést várnak az Állami Nyomdától az elemzők, melyet a harmadik negyedév jellemzően gyengébb teljesítménye mellett egy...
A szeptemberi négy éves csúcsot jelentő 6,6 százalék után októberben 6,3 százalékra lassulhatott a fogyasztói árak éves ütemű emelkedése a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Miközben...
Az egészségügyi államtitkár bízik benne, hogy még az idén létrejöhet a magyarországi betegszervezeteket tömörítő Nemzeti Betegfórum. A szervezet előkészítő választmánya és egy egyesület által szervezett pénteki budapesti konferencián Szócska Miklós elmondta azt is: a fórum létrehozásáról szóló rendelettervezet közigazgatási egyeztetésen van.
Több száz millió forinttól kell megszabadulnia idén több ezer munkavállalónak a SZÉP-kártyákról, mert az azokra 2011-ben utalt pénzek elvesznek, ha nem költik el - írta a Napi Gazdaság pénteken.
A francia központi bank szerint 0,1 százalékkal zsugorodik az ország hazai összterméke (GDP) a negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest, és ezzel technikai értelemben recesszióba kerül a gazdaság. A jegybank számításai szerint a harmadik negyedévben is 0,1 százalékkal csökkent a GDP az előző három hónapos periódushoz képest.
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a költségvetési bizottság javaslatát, amely szerint a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás nem 27 százalék, hanem 14 százalék lesz, akkor a vállalkozók számára további kisebb korrekcióval elfogadható lehet a cafetéria adózása - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.
20-25%-os diszkonttal venné át az önkormányzatok banki tartozását az állam, ezzel akár százmilliárdos nagyságrendű veszteséget okozva számukra - erősítették meg a Népszabadság értesülését vezető...
Az egészségügyi államtitkár bízik benne, hogy még az idén létrejöhet a magyarországi betegszervezetet tömörítő Nemzeti Betegfórum. A szervezet előkészítő választmánya és egy egyesület által szervezett pénteki budapesti konferencián Szócska Miklós elmondta azt is: a fórum létrehozásáról szóló rendelettervezet közigazgatási egyeztetésen van.
A BMW M6 Gran Coupé a hivatalos bemutatóhoz közeledve egyre kevésbé képes rejtőzködni, hiszen már a tesztek, s bennfenteseknek tartott premierek alkalmával is lencsevégre került. A januári Detroiti Autószalonon esedékes leleplezésig persze már nincs is ok bújtatni az újdonságot, hiszen a kétajtós kupétól alig különbözik majd az elegánsabb kivitel.
Nyilvánosságra hozta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a jövő évi ellenőrzési tervét, amely szerint a fő feladat a nyugdíjak megállapításához szükséges adatok begyűjtése a renitens vállalkozásoktól, a reklamáló biztosítottakra is odafigyelnek - írta a Napi Gazdaság.
Továbbra is kitart a pesszimista hangulat a nyugat-európai piacokon. A befektetők a tegnap nyilvánosságra került görög mentőcsomaggal kapcsolatos hírre kezdték adni a kockázatos eszközeiket. Az...
Akciótervet fogadott el az Európai Bizottság a kontinens autóiparának megerősítésére, elsősorban a globális versenyben betöltött szerepének növelését, az innováció felpörgetését, a klímaváltozás...
2014. január 1-jétől a pénzügyi tranzakciós illeték hatálya kiterjed az értékpapírügyletekre, ide értve az értékpapírra vonatkozó derivatív ügyleteket is. A sarc bevezetésével Magyarország az Európai...
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (lehet kávés is, ha kaptok olyat) 1 evőkanál étolaj 17,5 dkg barnacukor 2 tojás 10 dkg nagyon lágy vaj 2 dkg keserű kakaópor 8 dkg liszt 1 csapott teáskanál szódabikarbóna (vagy sütőpor) csipet só 1,5 evőkanál erős feketekávé A krémhez: 50 dkg mascarpone 1,5 dl tejszín 1 dl tej kb. 5 evőkanál porcukor 10 g zselatin vagy 1 csomag…
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint nagy hiba lenne az oktatási rendszer átalakítását leállítani, és visszatérni abba a rendszerbe, ahogyan az korábban működött.
Az adatok szerint az elmúlt 22 év jegyáremeléseivel a budapesti lett Európa egyik legdrágább tömegközlekedése. Persze nem önmagukban a jegyárakat nézve - ebben Koppenhága vezet -, hanem az átlagkeresethez viszonyítva. Ez derül ki a Policy Solutions politikai elemző intézet múlt héten közzétett felméréséből, melyről a Metropol számolt be.
A kiváló formában futballozó Szalai Ádám csapata, a Mainz a Nürnberg együttesét fogadja a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A Celtic Glasgow-tól a hétközi Bajnokok Ligája-csoportkörben elszenvedett vereség után a hétvégén a hazai pontvadászatban a Mallorca vendégeként javíthat az FC Barcelona.
Nem bírta megemészteni kedvence vereségét, ezért a Twitteren indított hadjáratot Barack Obama ellen az amerikai milliárdos üzletember, Donald Trump, az ismert ingatlanmogul.
Az Ibiza Cupra első generációja 1997-ben jelent meg az utakon, és a dinamikus Cupra modellek azóta a SEAT márka egyik ikonjává léptek elő. A sztori következő fejezetét írja most az új Cupra, amiben valóban színvonalas a technika: az 1.4 TSI turbós-benzinmotor egy igazi kompakt erőmű
Ki követi idén Figula Mihályt, Kamocsay Ákost, Bock Józsefet, Gál Tibort, Takler Ferencet avagy Légli Ottót, és a többi nagy nevű magyar borászt? Melyik borvidék, melyik termelője nyeri el idén az...
A Magyar Nemzeti Bank nem a kormánnyal, hanem a tartós hitelszűke veszélyére figyelmeztető Európai Unióval ért egyet Magyarország gazdasági kilátásait illetően - mondta az InfoRádióban a jegybank alelnöke.
Több mint 800 ezer magyar munkavállaló, vagyis az interneteléréssel rendelkező dolgozók 55 százaléka használja munkahelyéről a közösségi oldalakat egy friss felmérés szerint. Már több, informatikai biztonsággal foglalkozó cég bővíti szolgáltatásait a különböző weboldalakhoz történő hozzáférés korlátozásának lehetőségével.