A tanácskozás házigazdája Martin Schulz, az EP elnöke lesz, a "minicsúcs" társszervezője pedig Donald Tusk lengyel és Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök.
Az intézmény jogászai a lap szerint ezzel akarják elkerülni, hogy bíróság mondjon ítéletet a bukott államfő kisdoktori címének elvételéről, mert úgy látják, hogy egy bírósági perben az intézmény mindenképp alulmaradna.
Szinte már közhelyes, de mégis tényszerű, hogy a prémium termékek iránti kereslet válságos időkben sem szűnik, sőt, talán a tőke további koncentrálódásáról tanúskodik, hogy ebben a szektorban még növekedés is figyelhető meg.
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg magas kakaótartalmú étcsokoládé (lehet kávés is, ha kaptok olyat) 1 evőkanál étolaj 17,5 dkg barnacukor 2 tojás 10 dkg nagyon lágy vaj 2 dkg keserű kakaópor 8 dkg liszt 1 csapott teáskanál szódabikarbóna (vagy sütőpor) csipet só 1,5 evőkanál erős feketekávé A krémhez: 50 dkg mascarpone 1,5 dl tejszín 1 dl tej kb. 5 evőkanál porcukor 10 g zselatin vagy 1 csomag…
Megerősítette Ausztria lehetséges legjobb, AAA hosszú távú államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor felhívta a figyelmet az osztrák bankrendszer kelet-európai jelenlétéből fakadó kockázatokra is.
A leghátrányosabb helyzetű régiók felzárkóztatása elsősorban munkahelyteremtéssel valósítható meg, amelyet a kormány a jövőben is fontos feladatának tekint - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
Az irányadó előírások szerint végezte a közfoglalkoztatással összefüggő feladatait a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI), és a munkaügyi központ ellenőrzése sem tárt fel hiányosságokat, jogszabályértést - közölte az FKI igazgatósága pénteken arra az ombudsmani vizsgálatra reagálva, amely jogsértőnek tartja, hogy a közalkalmazottként foglalkoztatott takarítók helyére közmunkásokat…
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője szerint játékosai emelt fővel térhetnek haza a Bázelben elszenvedett 1-0-s vereséget követően, amivel továbbra is a csoport második helyén állnak az Európa Ligában.
Nyilvánosságra hozta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) jövő évi ellenőrzési tervét. A fő feladat a nyugdíjak megállapításhoz szükséges adatok begyűjtése a renitens vállalkozásoktól, de a reklamáló biztosítottakra is odafigyelnek - tudta meg a Napi Gazdaság.
A vasárnapi zárómérkőzést övezi a legnagyobb várakozás az angol Premier League hétvégi, 11. fordulójában: a Chelsea és az FC Liverpool londoni rangadója mindkét csapatnak alkalmat kínál a bizonyításra.
Lazio-AS Roma rangadóra kerül sor az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A vasárnapi összecsapás végkimenetele megjósolhatatlan, ugyanis eddig mindkét gárda rendkívül szeszélyesen teljesített.
Terjedelmes anyagot közölt Szalai Ádámról a dpa német hírügynökség, amely kiemeli, hogy amíg az FSV Mainz 05 2010-es áttörésekor a magyar játékos még csak mellékszereplő volt, most ő viszi a hátán a csapatot.
Először tündökölt magyar modell a Victoria’s Secret divatshow-n. A 19 éves Palvin Barbara mellett olyan sztárok emelték az est fényét, mint Rihanna és Justin Bieber.
Egy fokozattal javította Lettország hitelbesorolását a Standard and Poor's, így az BBB- után BBB lett. A hitelminősítő pozitív kilátásokat rendelt a felülvizsgálathoz, azaz inkább további...
Élve temették el a múlt hétfőn meggyilkolt Szita Bencét a tettesek, erősítette meg a család egyik tagja a Kaposvári Újságnak az orvosi körökből származó információt.
A hő- és villamos energia együttes előállítására képes berendezések közel 80 százaléka teljesen kiesik a termelésből, vagy csak minimális óraszámban üzemel majd a jövőben az új jogszabályi...
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéseken egyelőre az IMF/EU-hitel összegéről és formájáról sem született megállapodás, jelenleg az álláspontok rögzítése történik - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken Berlinben.
A T/8750. számú adótörvény módosítási csomaghoz csütörtökön a költségvetési bizottság által benyújtott 87. számú módosító javaslat elfogadása esetén 2013. január 1-jétől megszűnik a nyugdíjjárulék-alap felső határa.
2013-tól növekszik az Szja törvény 71. §-a szerinti béren kívüli juttatások adóköteles része utáni százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség mértéke - A T/8750. számú adócsomaghoz a költségvetési bizottság által benyújtott 87. számú módosító javaslat elfogadása esetén.
2013-tól jelentősen bővül az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak közül az önsegélyező pénztárak szolgáltatásainak köre - a T/8750. számú adótörvény módosítási csomaghoz a költségvetési bizottság által benyújtott 90. számú módosítási javaslat elfogadása esetén.
A Márton-napi hagyomány szerint libát kell enni november 11-én ahhoz, hogy biztosítsuk a bőséget a következő esztendőre. Most egy olyan egyszerű receptet mutatunk be, amit az elfoglalt vagy a kezdő háziasszonyok is könnyen el tudnak készíteni, sőt variálhatják is azt a saját ízlésük szerint.
Soron következő online előadásunkon a CFD kereskedés világába avatjuk be a résztvevőket. Webináriumunkon egy költséghatékony kereskedési formát ismerhet meg, amely lehetővé tesz, hogy Ön a piac...
Női motorvonat-vezetőket keres a MÁV és a GYSEV; a jelentkezők jövő januárban kezdhetik meg a 13 hónapos kurzust - áll a két vasúttársaság pénteki közös közleményében....
Sorsdöntő kihívás előtt áll a Szíriai Nemzeti Tanács: hajlandó-e egyesülni a többi ellenzéki csoporttal, hogy az eddigi töredezett ellenállás helyett egy közös frontot alakítsanak a damaszkuszi rezsimmel szemben. Ha nem, annak súlyos következményei lehetnek.
A napokban egy enyhén fogalmazva nem mindennapi Bentley-t hirdettek eladásra, ami sokkal inkább nevezhető őrült mérnöki alkotásnak, mint autónak. A teljesen egyedi, Bentley Meteor névre keresztelt típust egy Bob Peterson nevű mérnök fejlesztette illetve építette, és a különlegesség különben már a híres brit Top Gear autósműsort is megjárta.
Pilóta nélküli amerikai repülőgépre, drónra lőttek a múlt héten iráni vadászgépek a Perzsa-öböl fölött - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium.
A BMW M6 Gran Coupé a hivatalos bemutatóhoz közeledve egyre kevésbé képes rejtőzködni, hiszen már a tesztek, s bennfenteseknek tartott premierek alkalmával is lencsevégre került. A januári Detroiti Autószalonon esedékes leleplezésig persze már nincs is ok bújtatni az újdonságot, hiszen a kétajtós kupétól alig különbözik majd az elegánsabb kivitel.
A Suzuki Motors az idén április és szeptember között éves összevetésben 30,9 százalékkal 41,9 milliárd jenre növelte nyereségét 1,23 ezer milliárd jenes eladások mellett. A BMW is újabb rekordot ért el novemberben, 15 százalékkal több BMW-t adtak el, mint egy évvel korábban.
A 30Y együttes frontembere a házigazdája ebben az évadban a pécsi Pannon Filharmonikusok beavató sorozatának, amely szombaton kezdődik a baranyai megyeszékhelyen.
Noha a Volkswagen a többi leányvállalatától különböző szerepet nem szán a Seatnak, mostantól a vezetőség legalább arra érdemesnek találja a spanyol márkát, hogy a többiekhez hasonlóan idézze a német gyökerű óriás típusait.
A magyar fél "viszonylag világosan" bemutatta álláspontját, "még néhány plakáttal is" nyilvánvalóvá tette, hogy meddig kíván elmenni az IMF-EU-tárgyalások során - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, aki szerint a megállapodás nem csodaszer.