Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint a magyar foci újra sikeres lehet, mert genetikailag kódolva van bennünk a kombinatív játék képessége és a kitartás. Dr. Czeizel Endre állítja, ez a feltételezés hibás.
"Szesztelen" tervet kovácsol a Londoni Egyetem, hogy vonzóbbá tegye magát a muszlim hallgatók számára: kitiltaná az alkoholos italokat az egyetemi város több részéből.
Három év óta először kap az idén komolyabb emelést a mintegy 20 millió német nyugdíjas: a szerdai kormánydöntés értelmében a 82 milliós ország keleti felében 2,26 százalék, a nyugati országrészben 2,18 százalék lesz az emelés.
Alacsony forgalmú, eseménytelen nap volt a tőzsdén. A nyitást követő két órában gyengültek az árfolyamok, majd a javuló nemzetközi hangulatnak köszönhetően erősödtek, de így is többségük veszteségben zárt. A forgalom alacsony volt, és szinte kizárólag az OTP kereskedése adta: a 10 milliárdból 7,5 milliárd forint volt a papír forgalma. Árfolyama is a legnagyobb mértékben változott: nap közben 3.400…
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós támogatásokból megvalósuló egyes projektekhez kapcsolódó forgalmi adót (áfa) is szeretné támogatható kiadásként elismertetni.
A norvég David Beckham, írta róla a brit Guardian. Kissebb szünet után ismét jelentkezik szexi pasi rovatunk. Ezúttal a gerelyhajítás norvég félistenére, Andreas Thorkildsenre esett választásunk.
A Richter Gedeon Nyrt. debreceni biotechnológiai üzemét ma avatja fel Orbán Viktor miniszterelnök, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Bogsch Erik, a részvénytársaság vezérigazgatója.
Nem készültek el időre az E-Star auditált beszámolói, melyek a mai közgyűlés 1-4. napirendi pontjainak érdemi tárgyalási alapját képezhetnék. A társaság beszámolói körüli viharok meglehetősen negatív...
Távozik az amerikai elnök biztonságáról gondoskodó szakszolgálattól három ügynök, akik társaikkal együtt közvetlenül Barack Obama kolumbiai látogatása előtt görbe estét rendeztek egy szállodában.
Újabb közérdekű pereket készít elő a pénzügyi felügyelet, három bank, két biztosító és egy pénzügyi szolgáltató ellen indulhat eljárás - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Székesfehérváron építi fel a Grundfos negyedik magyarországi szivattyúgyárát, a 4 milliárd forintos beruházásból egy év alatt meg tud épülni a gyár. Zöldmezős beruházásként a vállalat a Sóstó Ipari...
Az Európai Bizottság jelentése szerint Görögországban sok hónap válság után, nemzetközi segítséggel immár megteremtődtek a feltételei annak, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak. Barroso szerint a gör5ög lakosság áldozatai már a közeljövőben meghozzák eredményüket.
A tehetősebb országok sorban nyitják ki pénztárcájukat, és adnak extra hozzájárulást a valutaalap forrásaihoz, hogy a szervezet erősebb munícióval rendelkezzen a krízis elleni küzdelemben. Az...
Vegyes teljesítményt nyújtottak az ázsiai piacok a csütörtöki kereskedésben, míg például a hongkongi piac enyhe emelkedést mutatott, addig a japán börze mérsékelt csökkenésével alulteljesítette a...
Tegnap forgott utoljára a 120 Ft-os osztalékkal az Egis, így ma már szelvény nélkül kereskedhetünk a társaság papírjaival. Várhatóan a piac a 120 Ft-os osztalék kiesését már a nyitáskor beárazza. ...
Elhalasztja a mára tervezett nulladik napot és az első hétre tervezett programokat a Zöld Pardon. A mai koncertre elővételben eladott jegyeket visszaváltják.
Legalább 23 halottja és több tucatnyi sebesültje van az iraki fővárosban, Bagdadban és az ország északi részén csütörtökön elkövetett merényletsorozatnak - közölték rendőrségi és egészségügyi források.
Jóval az előző napi záróértékük alatt nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek, és később sem nagyon tudtak javítani formájukon. A negatív hangulattal egyrészt a keddi nagy emelkedést korrigálták,...
Az Éden Hotel 2 végeztével sem jött haza Mexikóból Krisztián. A kigyúrt autószerelő Floridába ment szerencsét próbálni, játékbéli szerelmével, Nikivel pedig azóta sem beszéltek.
A Chicagói Egyetem készített felmérést arról, hogyan változott az istenhit 1991, 1998 illetve 2008 között a világ 30 országában. A felmérés nem határozza meg pontosan, de egyfajta keresztény istenhitet vizsgál, például iszlám állam egyáltalán nem szerepel benne.
A gyártás teljes leállítására kényszerülhet a győri Kravtex, ha az idén sem lesz állami buszvásárlás, írja a Világgazdaság. A társaság eddig 900 járművet szállított a Volán vállalatoknak. A Kravtex...
Merénylethullám söpört át Irakon csütörtök reggel. Legalább 36 halottja és több mint száz sebesültje van a Bagdadban és az ország északi részén elkövetett robbantásoknak.
A legfontosabb devizakereszt, az euró/dollár immár több, mint 12 órája gyakorlatilag mozdulatlan és a vezető részvényindexeknél sem láthatók nagyobb kilengések, így a forint is gyakorlatilag ugyanott...
A GTS Central Europe (GTS), a vezető infrastruktúra alapú távközlési szolgáltató új alelnököt és üzletfejlesztési vezetőt nevezett ki Sunny Kumar személyében. Sunny Kumar feladata a közép-kelet európai régióban működő nemzetközi vállalatokhoz és szolgáltatókhoz kapcsolódó új bevételi csatornák kialakítása és fejlesztése lesz.
Az elmúlt másfél évben a kormány megalapozta az építőipar jövőjét, először is mentesítette a fogyasztókat a deviza-eladósodottság terhe alól, majd az otthonteremtési programmal lendületet is adott az...
Újabb Electro World-cég ellen indított felszámolási eljárást a bíróság, ezúttal a csoport győri érdekeltsége ellen. A társaság ellen végrehajtás van folyamatban, amelyet az adóhatóság hátralékkezelési osztálya kezdeményezett.
Nem készültek el időre az E-Star auditált beszámolói, melyek a mai közgyűlés 1-4. napirendi pontjainak érdemi tárgyalási alapját képezhetnék. A társaság beszámolói körüli viharok meglehetősen negatív...
A tehetősebb országok sorban nyitják ki pénztárcájukat, és adnak extra hozzájárulást a valutaalap forrásaihoz, hogy a szervezet erősebb munícióval rendelkezzen a krízis elleni küzdelemben. Az...
A JP Morgan lehet a Research in Motion pénzügyi tanácsadója, miután a telefongyártó stratégiai lehetőségeket fontolgat. A döntés napokon belül megszülethet - írja a Bloomberg. Napokon belül...
Felszólította a kínai pénzügyminisztérium az ország bankjait, hogy az eddigi 1 százalék helyett július elsejétől 1,5 százalékod általános céltartalékot képezzenek meg várható hitelezési...
Az Európai Bíróság elsőfokú fóruma szerdán meghallgatta a feleket azoknak az egyesített ügyeknek a tárgyalásán, amelyekben Magyarország, szembehelyezkedve az Európai Bizottság véleményével, az uniós...
Sztárokat képviselt a maga is sztárrá vált dr. Ruttner György ügyvéd. Ki ez az ember? Erre próbál választ adni a róla a napokban megjelent könyv, amiből részleteket közlünk.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő április 17-én kifizette a Rába részvények vételárát, a magyar állam 9 925 829 darab részvényt szerzett meg, ez 76,79 százalékos szavazati jogot biztosít, áll a társaság...
Vallásos akadémikusok egy csoportja közgyűlölet tárgyává vált Nagy-Britanniában azután, hogy a homoszexualitás gyógyítására szolgáló kezeléseket kezdtek el népszerűsíteni. London polgármestere betiltotta az ilyen hirdetéseket a buszokon.
Elhalasztja a csütörtöki "nulladik" napi Tankcsapda-koncertet és az első heti programjait a Zöld Pardon, mert az illetékes önkormányzattal továbbra is jogi értelmezési vita van - közölte a szórakozóhely vezetősége. A XII. kerületi önkormányzatnak nem volt más választása, mint a ZP engedélykérelmének elutasítása és a szabálytalan építkezés leállítása - közölte Váczi János (Fidesz-KDNP)…
A CEE Insight Forum és a Financial Times gálaestjén adták át a közép-kelet-európai régió kimagasló ingatlanvállalatainak megítélt díjakat. A szakma meghatározó személyiségeiből álló zsűri több mint...