A kelet-európai és a közép-ázsiai térséget hitelszűke fenyegeti, mert a térség erősen kitett a sérülékeny nyugat-európai bankrendszernek - jelentette ki pénteken Washingtonban a Világbank egyik...
A Monte-Carlóban zajló férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében Novak Djokovic legyőzte az ukrán Alexandr Dolgopolovot, de a találkozó előtt tudta meg, hogy elhunyt a nagyapja. Rafael Nadal esélyt sem adott ellenfelének.
Elsőként a címvédő Szolnok jutott be az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben, mivel pénteken is legyőzte a Kecskemétet, s ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot.
A Jobbik honlapja és más, a párthoz közel álló weboldalak ellen terveznek akciót indítani az Anonymous hackercsoport magyar tagjai. Az ellenzéki párt informatikusai már intézkedéseket tettek a péntek estére tervezett akció kivédésére.
A kínai futamgyőzelemtől megtáltosodó Nico Rosberg futotta a legjobb időt Szahírban, megelőzve a két Red Bull-pilótát, míg az újabb támadástól tartó Force India csapat kihagyta a második edzést.
Május 2-án 10 órakor választ új köztársasági elnököt a parlament. 2013-ban már jelentős gazdasági növekedésre számít Magyarországon a kormányfő. Megszületett a bérmegállapodás a honvédelmi tárca és a szakszervezetek között.
A Critical Mass a Pesti alsó rakpart - Március 15. tér - Irányi utca - Ferenciek tere - Erzsébet híd - Attila út - Alagút - Lánchíd - Andrássy út - Városliget útvonalon tart felvonulást.
A munkát terhelő adók csökkentése a versenyképesség szempontjából kívánatos stratégiai cél, de csak akkor érdemes meglépni, ha ellentételezhető a költségvetési egyensúly romlása - vélekedett az MTI kérdésére az MKB és az Erste Bank elemzője pénteken.
A "sztrájkfelhíváshoz" múlt szombaton négy szervezet csatlakozott. A "sztrájk" ugyanakkor esetükben nem szó szerint értendő, csupán arra utaló akciókat jelenthet, mert az alapellátásban dolgozók nem sztrájkolhatnak.
Márciusban 13 ezerrel, 11,634 millióra csökkent a három magyar mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, a forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 46 ezerrel, 11,013 millióra esett – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.
Közleményben üdvözölte a tagok elkötelezettségét Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója - a BRIC országok hozzájárulásával együtt 430 milliárd dollárral megemelik az IMF rendelkezésre álló...
A Vasas nyerte a női röplabda NB I fináléjának első felvonását: a kupagyőztes fővárosi együttes meglepően simán győzött pénteken a vendég Gödöllő ellen.
A címvédő Szolnok után az Albacomp jutott be másodikként az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben, mivel a negyeddöntőben harmadszor is legyőzte a Pécset.
Alig több mint egy hete, április 11-én lett a lilák megbízott vezetőedzője Marc Leliévre, aki Zoran Szplisjakot váltotta az Újpest FC kispadján. A belga szakemberrel a Haladás elleni bajnoki mérkőzés előtti napokban készített interjút az ujpestfc.hu az eddigi munkájáról és az előtte álló feladatokról.
A pénteki versenynap után is a 19., még éppen ötkarikás indulási jogot jelentő helyen áll a Czékus Eszter, Kiss Szofi szinkronúszó páros a Londonban zajló olimpiai kvalifikációs viadalon.
Csütörtökön az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 16. játéknapját rendezték meg, de már mindenki a pénteken kezdődő Boston Red Sox – New York Yankees csúcsderbikre készül, amelynek az első mérkőzése történelmi lesz.
A Budapest Honvéd a második félidőben mutatott játékának köszönhetően 3-1-re legyőzte a Siófok együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Nyílt levéllel fordult Szalai Annamáriához, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökéhez az MTI üzemi tanácsa, illetve szakszervezete, valamint az MTVA telephelyi üzemi tanácsa, kérve a közszolgálati hírügynökség önállóságának visszaállítását.
A gyanú szerint a nőgyógyász csaknem száz esetben végzett illegális magzatelhajtást. A rendőrök szerint az abortuszokat spontán vetélést követő beavatkozásként tüntette fel.
Az árfolyamgát-intézkedések zökkenőmentes végrehajtását, a lakossági és vállalati hitelezés újraindítását, valamint az önkormányzati üzletág újragondolását nevezte az idei év főbb pénzügyi kihívásainak a Magyar Bankszövetség elnöke.
Lehetséges, hogy az eddig feltételezettnél sokkal korábban, már félmillió éve megbetegedtek emberek tuberkulózisban, ma a világ egyik leggyakoribb fertőzőbetegségében, legalábbis erre következtetnek német tudósok egy törökországi koponyalelet alapján.
Két napi esés után jól indult a pénteki kereskedés, a Dow egy időre 110 pontos pluszba is emelkedett, de a piaczáráshoz közeledve megindult a lefelé csorgás, a Nasdaq mostanra pirosba fordult. A...
2012. április 20-án az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy 3000 darab saját részvényt vásárolt 629.12 Ft/db átlagáron - jelentette a társaság a BÉT honlapján. A tranzakciót követően a...
Az allergiás nátha egyik hatékony, nem csak a tüneteket enyhítő kezelési módja az immunterápia. Az immunterápia célja, hogy az allergén ne indítsa be az immunrendszer kóros működését, tolerancia alakuljon ki az allergénre.
A Lamborghini illetékesei már a hét közepén bejelentették, hogy a jövő hétfőn startoló Pekingi Autószalonon újra régen elfeledett vizekre eveznek: a kínai nagyközönség előtt az olaszok egy sportos kupéterepes koncepcióról rántják le a leplet. Az autóról máris kiszivárogtatták a gyáriak az első képeket.
Megvonta a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco elsőrendű adósosztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, arra a véleményére hivatkozva, hogy időbe telik, mire a cég nemrég bejelentett minőségjavító intézkedései eredményt hoznak.
A horvát és a szlovák csapattal, valamint egy előselejtezőből érkező ellenféllel találkozik majd a magyar férfi kézilabda-válogatott a 2014-es dániai Európa-bajnokság selejtezőjében.
Ha a munkaügyi hatóság feltárja, hogy az általa vizsgált munkáltató nem hajtotta végre az elvárt béremelést, akkor erről határozatot hozhat, de munkaügyi bírságot nem szabhat ki.
Hiába próbálkozik, semmi nem jön össze Newt Gingrichnek. Az egykori házelnök nem elég, hogy gyakorlatilag már totálisan esélytelen az amerikai elnökjelöltségért vívott harcban, még az ág is húzza. Legutóbbi kampányfogása is rosszul sült el, aminek ő itta meg a levét.
Hozzávalók: 75 dkg cukkini 2 db nagyobb méretű vöröshagyma 2 db paradicsom 2 db zöldpaprika 2 evőkanál olaj 4 db tojás 1 csokor petrezselyem késhegynyi pirospaprika ízlés szerint só
Két napi esés után jól indult a pénteki kereskedés, a Dow egy időre 110 pontos pluszba is emelkedett, de a piaczáráshoz közeledve megindult a lefelé csorgás, a Nasdaq végül pirosba fordult. A kezdeti...
Hozzávalók: 1 kg sertéshús szeletelve 4 fej vöröshagyma 3 fej fehérhagyma 3 db nagyobb méretű burgonya ételízesítő őrölt fehér bors pirospaprika olívaolaj 2 dl vörösbor Köret: rizs vegyes zöldség