Az első fordulóban élen végzett Francois Hollande továbbra is a francia elnökválasztás esélyese: a szocialista jelöltnek 54 százalékos győzelmet jelez előre egy kedden nyilvánosságra hozott felmérés.
A kora reggel óta a térségbeli devizákat meghaladó mértékben erősödő forint a délutáni órákban tovább növelte nyereségét az euróval szemben a piacok által kedvezően fogadott Orbán-Barroso megbeszélésnek, illetve Olli Rehn pénzügyi biztos által tett bejelentésnek köszönhetően.
A pedofilok kémiai kasztrálásáról szóló törvény felülvizsgálatára kérte a moldovai parlamentet kedden Nicolae Timofti elnök, arra hivatkozva, hogy a törvény sérti az alapvető emberi jogokat.
Belpolitikai következményekkel fenyegető részletek hangzottak el a Murdoch-sajtóbirodalom brit lapjainak telefonlehallgatási ügyében folyó vizsgálat keddi londoni meghallgatásán, amelyen a cégcsoport nagy-britanniai érdekeltségének egykori vezetője a vállalat és a brit kormány kapcsolatairól is beszélt.
A horvát bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén a Primorje EB Rijeka legyőzte a Mladost Zágrábot, így bejutott a fináléba, ahol a Jug CO Dubrovnik lesz az ellenfele. A Rijeka mérkőzésén Varga Dénes két gólt dobott.
Magyarország - A legjobb testvéreket is szétválaszthatja a szépségért vívott harc. A hazánk legszebb hölgyét kereső verseny és televíziós show-műsor, A Szépségkirálynő válogatásán ugyanis a testvérek egymás „ellenségeiként" léptek a zsűri elé.
Czink Melinda a dél-afrikai Chanelle Scheepersszel az oldalán 57 perc alatt, két játszmában kikapott a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának keddi első fordulójában. A magyar játékos kedd délután az egyes nyitókörében búcsúzott.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója szerint a magyar menekültügyi rendszer teljes mértékben megfelel az európai uniós normáknak, mind a jogi szabályozás, mind pedig a befogadóintézmények alapján.
Zomba - Bujkálnia kellett Gy. Erikának (37), aki vasárnap elveszítette két gyermekét, amikor élettársa a 6-os úton szándékosan egy busznak hajtott, hogy gyermekeit, Erikát (†5) és Mátyást (†10) magával vigye a túlvilágra.
Az inflációs nyomás miatt akkor sem várható gyors kamatcsökkentés a magyar jegybank részéről, ha a közeljövőben haladást sikerül elérni az IMF/EU-program ügyében - vélekedtek a 7,00 százalékos MNB-alapkamatot változatlanul hagyó keddi monetáris tanácsi ülés után londoni felzárkózó piaci elemzők, bár a monetáris enyhítés kezdetének várható időpontjáról eltérnek a citybeli vélemények.
Megnyirbálják Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet ellen bevetett milicisták fizetését, és csoportjaikat megpróbálják integrálni a közhivatalokba - mondta kedden Amer al-Huzai, a nemzeti megbékélésért felelős miniszterelnöki tanácsadó.
38 éves matematika-informatika szakos tanár vagyok. Eddig mindig örömmel mentem tanítani. Egy éve azonban egy reggel úgy ébredtem, hogy bárcsak ne kéne bemennem. Szeretem ezt a hivatást, de mintha hirtelen elszállt volna minden lelkesedésem. Az életem egyéb területei rendben vannak, de szeretném visszakapni a tanítás iránti szenvedélyemet.
Amerika legnagyobb környezeti katasztrófája, a Deepwater Horizon-on történt robbanás ügyében folytatott vizsgálat elérkezett abba a szakaszába, amikor a felelősségre vonás elkezdődik. Az adatok...
Nyoma veszett két kubai színésznek, akik éppen a New York-i Tribeca Filmfesztiválra tartottak a filmjük premierjére. A fiatalok vélhetően "disszidáltak".
Meredeken csökkent a keddi londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása azokra a jelzésekre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso EU-bizottsági elnök keddi brüsszeli találkozóján előrelépés történt az IMF/EU-finanszírozási csomagról szóló tárgyalások ügyében.
A szénanátha és a nem szezonális allergiás nátha kezelése magában foglalja a megelőzést, az allergének elkerülését és eltávolítását, a lépcsőzetesség elvén alapuló tüneti-gyógyszeres kezelést, az immunterápiát, valamint a gondozást.
A 2012. március 21-én tartott Igazgatósági ülésen, illetve az azt követően közzétett tőzsdei bejelentésben az Igazgatóság 45 milliárd Ft osztalék kifizetését javasolta a Közgyűlésnek a 2011. üzleti évre vonatkozóan - olvasható a BÉT honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdése elől. José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos…
Az MSZOSZ szerint a Széll Kálmán Terv 2.0. tervezett adóemelései a háztartások egy részének elviselhetetlen terhet jelentenek, miközben a program végrehajtásával nem lesz több biztos munkahely, egyre kevesebben jutnak a tisztes megélhetést biztosító jövedelemhez, a közszolgáltatások pedig drágulnak, vagy nem működnek majd. Az Autonómok szerint az adócsomag olyan megszorítás, amely miatt visszaesik…
Ezerforintos egységáron kaphatóak a jegyek a Puskás Ferenc Stadionban jövő kedden sorra kerülő labdarúgó Magyar Kupa-döntőre, melyen az MTK Budapest és a DVSC-TEVA csap össze egymással.
Czink Melinda a dél-afrikai Chanelle Scheepersszel az oldalán 57 perc alatt, két játszmában kikapott a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának keddi első fordulójában.
A WBA (Boksz Világszövetség) nagyközépsúlyú világbajnoka Balzsay Károly múlt hét szombaton egy drámai mérkőzésen védte meg bajnoki címét. A nagyszerű győzelem után felmerül a kérdés, hogy ki lehet a következő ellenfele.
Jövő hét pénteken kezdődik a 76. IIHF Jégkorong Világbajnokság, amelyet Finnország és Svédország közön rendez meg. A torna lebonyolítási rendszere egy kicsit megváltozott, így már a csoportmérkőzések során összetalálkozik Kanada és az Egyesült Államok.
Az egyesben már búcsúzott Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán 56 perc alatt, két játszmában nyert egy spanyol duó ellen a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának keddi első fordulójában.
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 3,5 dl tej 5 dkg élesztő 5 evőkanál étolaj 1 kávéskanál cukor 2 púpos kávéskanál só A töltelékhez: paradicsomszósz vagy ketchup (mindkettőt érdemes fűszerezni egy kis bazsalikommal) apróra vágott vöröshagyma virsli A tetejére: 1 felvert tojás