A Széll Kálmán Terv 2.0 program a kormány korábbi gazdasági terveihez képest is komoly visszalépés, nem más, mint egy nagyon kemény megszorító csomag, amely mind a tízmillió magyar állampolgárra, a csecsemőktől a nyugdíjasokig évente 60-70 ezer forint plusz terhet ró - írja közleményében Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke.
A felsőoktatás fejlesztéspolitikai irányairól szóló háttértanulmány szerint 2015-ig az államilag támogatott helyek száma 3,5 százalékkal csökken majd, a jogász képzés az alap és az osztatlan képzés esetében is nullára mérséklődhet. A korábbi tervekkel szemben nem 12 hanem 13 felsőoktatási pólus alakulhat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem külön pólust képezhet.
Hivatalosan még mindig nincs végleges adat arról, hogy a 196 ezer rokkantnyugdíjasból hány jelentkezett a kötelező felülvizsgálatra. Eközben a rokkantnyugdíjasok félnek a rájuk váró komplex vizsgálattól, a szabályozás szerint munkaképessé nyilváníthatják például azt, akinek amputálták a lábát - írja a Népszava.
Napirendjére veszi az Európai Bizottság szerdai ülésén a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokat - értesült megbízható forrásokból a BruxInfo. A biztosi testület szerdán...
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megszüntette az eljárást Szántai Leventével, a Mezőkövesd jelenlegi, a REAC korábbi kapusával szemben. A hálóőrt még március 29-én hallgatták ki gyanúsítottként a nemzetközi fogadási csalások ügyében.
Hajnal óta mérsékelten javult a tegnapi napra jellemzõ igen borongós nemzetközi befektetõi hangulatroml, emiatt a forint is kissé erõsödni tudott tegnap délután óta. A mai...
Jesse Livermore mind a mai napig legendás hírű befektető, aki a 20. század elején írta be magát a történelembe, mert mind az 1907-es, mind az 1929-es tőzsdei válságon igen sok pénzt nyert. Ezért...
Az egykori román politikai rendőrséggel, a Securitatéval való együttműködése miatt lemondásra szólította fel Tőkés László a református egyház egyik esperesét, Nagy Sándort.
Az FHB Bank legújabb online alkalmazása segít pontosan tájékozódni a fővárosi ingatlanpiacon, könnyen használható, és hiteles információkra alapozott rendszeren keresztül.
A magánszemélyekhez hasonlóan a társasházak, lakásszövetkezetek is köthetnek lakástakarékpénztári szerződéseket - az épületekre kötött szerződések állami támogatása ráadásul jóval magasabb, mint a magánszemélyekre érvényes összegek.
Az új adók bevezetését álságos lenne nem megszorításnak nevezni - mondta az Ernst and Young adószakértője az InfoRádiónak. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az helyes logika, hogy például nem a társasági...
OTP Maestro PayPass Fesztiválkártya igénylésével 50 százalékos kedvezményt kínál az idei hetijegy árából a Sziget - derült ki a fesztivál, az OTP Bank és a MasterCard mai sajtótájékoztatóján. Fontos újdonság, hogy a korábbi készpénzmentes fizetési rendszerek megtartása mellett idén MasterCard vagy Maestro PayPass kártyával is lehet fizetni a fesztiválon....
Nicolas Sarkozy közvetlenül a szélsőjobboldali Nemzeti Front párthoz tartozó szavazókat szólította meg egy hétfői politikai rendezvényen. A jelenlegi köztársasági elnöknek feltétlenül szüksége van a szélsőjobboldali szavazatokra, hogy legyen esélye legyőzni Francois Hollande-ot a francia választások második fordulójában május 6-án.
A tegnapi esést követően felfele korrigálnak az európai részvényindexek, az emelkedésben az autógyártók és a pénzügyi szektor vezetik a mezőnyt. Fontosabb makroadat délelőtt nem érkezett, délután...
Itarare - Az agyhalál állapotába került, majd két hétre rá meghalt az a brazil színész, aki a színpadon Júdást alakította, de véletlenül tényleg felakasztotta magát.
Tengerdi Győzőt, a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatóját valaki nagyon el akarja távolítani a helyéről. Névtelen levelekben vádolják nemi erőszakkal.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának hétfői játéknapján a New York Rangers legyőzte az Ottawa Senatorst, így következhet a mindent eldöntő hetedik találkozó. A Phoenix Coyotes fennállása során először jutott be a főcsoport elődöntőjébe.
A csődvédelembe menekült nyíregyházi Abo Holding Vagyonkezelő Zrt. megállapodott hitelezőivel, az egyezséget a bíróság is elfogadta, s a csődeljárást megszüntette.
Vasárnap rendezte a Fitness Company szokásos tavaszi kongresszusát, melyen a körülbelül 500 résztvevő külföldi sztárprezenterektől és a Fitnes Company ismert neatóitól leshetett el ötleteket saját órájának megtartásához.
A hétfői zuhanások után kedden megnyugodtak kicsit a tőkepiacok, amelyeket a francia választások és Hollandia válsága korbácsoltak fel. A francia kötvényhozamok kissé süllyedtek, a németeké pedig kissé emelkedett reggel. Hollande ismét kijelentette, hogy az EU struktúrájának átalakítására készül - felbomlik az Unió sorsát az elmúlt években meghatározó Merkel-Sarkozy-tengely.
Csaknem hatvanan, pontosan 59-en haltak meg hétfőn Szíriában, köztük 31 civil a közép-szíriai Hama térségében nem sokkal nemzetközi megfigyelők ottani látogatása után - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
Nem várnak trendfordulót a kiskereskedelem alakulásában az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint februárban a vártnál nagyobb mértékben esett a forgalom.
Jóllehet az intelligens eszközöket, például az okostelefont használók egyre vonzóbb célpontot jelentenek a kiberbűnözők és hekkerek számára, a kockázat ellenére a felhasználók kevesebb mint fele zárja le billentyűzárral vagy jelszóval készülékét, s csak 29 százalékuk gondolkozott azon, hogy vírusirtóval védje.
Jogerősen egy év, végrehajtásában négy esztendőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla egy jánoshalmi rendőrt, aki háromszor is arcon ütött egy férfit; az ügyben hamis tanúzás miatt eljárás indulhat négy rendőr ellen.
Az elemzői vélemények szerint februárban a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a kiskereskedelmi forgalom, a csökkenő reálbérek és a kiigazító intézkedések miatt az év hátralevő részében sem várható változás. Az elemzők mellett a kormány is a fogyasztás csökkenésével számol az idei évre.
Elkelt a felkínált 50 milliárd forintnyi kincstárjegy a három hónapos papírok aukcióján, az átlaghozam alig változott a korábbiakhoz képest. A két héttel korábbival összehasonlítva egy bázisponttal nőtt, az előző napi referenciahozamhoz képest csökkent.
Az egy héttel ezelőttivel ellentétben most a sikerült értékesítenie a meghirdetett mennyiséget a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján az Államadósság Kezelő Központnak. Az augusztus elsején...
A magyar kormányfő egy brüsszeli konferencián olyan kijelentést tett, hogy a MOL elhagyja a Nabuccót, a magyar olajtársaságot a kijelentés láthatóan meglepően érte, míg a nemzetközi Nabucco...
A Škoda határozott tervekkel tekint a jövőbe, hiszen a cseh márka 2018-ra nem kevesebb, mint évi 1,5 millió járművet kíván értékesíteni. A nagyszabású tervek valóra váltásához persze nem csak a keleti piacok irányába való nyitásra, de a modellpaletta szélesítésére is szükség van.
Gyakrabban kell orvosi felülvizsgálatra járniuk a cukorbetegeknek, gyógyszereik támogatását ugyanis a terápia eredményessége alapján határozzák majd meg – olvasható a Magyar Közlönyben.
A Land Rover nem maradhatott a Pekingi Autószalonra sem újdonság nélkül, így aztán a cég ismét a divattervezésben is nagyratörő Victoria Beckhamhez fordult, hogy ugyan már segítsen az ihlethiányban szenvedő autóipari szakembereknek egy limitált széria összeállításában.