2012. április 6. péntek

ápr. 6
8:11
Húszezer gyakorlati helyre van szükség a szakképzésben (HR Portál)
Jelenleg kilencezer szervezet fogad szakképzésben tanuló diákokat gyakorlatra, a terv azonban az, hogy számuk húszezerre emelkedjen - mondta el dr. Henczi Lajos felnőttképzési szakértő, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense a Raabe Kiadó április 4-én tartott konferenciáján. Az eseményt az Országgyűlés által 2011. november 9-én elfogadott új szakképzési törvény hatásairól tartották a törvényből…
ápr. 6
8:11
Kialakult a két főcsoport rájátszás-mezőnye (Agroinform)
A Buffalo és a Dallas kikaptak a csütörtöki játéknapon, ezzel pedig kiestek a playoffért folyó küzdelmekből.
ápr. 6
8:13
Nem kiforrott, miként adnának saját nyelvvizsgát az egyetemek (HR Portál)
Miután megismerték a Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontját, amely belső nyelvvizsgák létrehozását javasolná az európai referenciakeret ajánlása mentén, az intézmények szenátusai megkezdték az egyeztetést a saját vizsgák, illetve a felkészítő kurzusok szervezését illetően. Az egyetemek és főiskolák egytől-egyig hangsúlyozzák: a belső vizsgarendszerek kapcsán mindenképp átfogó, országos…
ápr. 6
8:15
Tizenhárom rektor köszönhet le a következő egy-két évben (HR Portál)
Távozniuk kell a 65 évnél idősebb rektoroknak, illetve azoknak a vezetőknek, akik harmadik ciklusukat töltik a felsőoktatási intézmények élén - közölte az eduline.hu Kis Norbert felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár március 21-én, az egyetemek és a főiskolák vezetőinek küldött levele alapján. Az "elbocsátások" tizenhárom rektort érinthetnek az elkövetkezendő egy-két évben.
ápr. 6
8:15
A baptistáké lehet az oktatás Vácon - lapszemle (Infostart)
A következő tanévet a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában kezdhetik el a váci oktatási intézmények - írta a Népszabadság. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Profi és a Match is kivonulhat a magyar piacról.
ápr. 6
8:17
Intézményeket vonnak össze Veszprémben (HR Portál)
Két veszprémi szakközépiskolában megszűnik a gimnáziumi képzés, két másik oktatási intézmény pedig egy épületben folytatja működését. A város alpolgármestere, Némedi Lajos, a koncepció előterjesztője gazdasági okokkal és a csökkenő gyerekszámmal indokolta a döntést. Kiemelte: számítások szerint évi 40-50 millió forintot takarítanak meg az intézményrendszer tervbe vett átalakításával.
ápr. 6
8:18
Etikai Bizottság: a Schmitt-interjú sérti az újságírói etika szabályai (Alternatív Energia)
A MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint Obersovszky Péter a Schmitt Pállal március 30-án készített és aznap este az M1-en felvételről sugárzott interjújában megsértette az újságírói etika szabályait. Mivel Obersovszky nem tagja a MÚOSZ-nak, az eljáró tanács - Félix Péter újságíró panasza alapján - határozat helyett az alábbi szakmai-etikai állásfoglalást teszi közzé.
ápr. 6
8:18
Izgalomtól átlátszóvá váló ruha (Kripto Akadémia)
Izgalomtól átlátszóvá váló ruhát talált fel egy holland tervező.
ápr. 6
8:18
Tartja árfolyamát a forint (hirado.hu)
Az eurót hét óra körül 295,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a csütörtök esti 295,52 forint után.
ápr. 6
8:24
Kigyulladt az egyik francia atomerőmű (Portfolio)
Tűz ütött ki egy franciaországi atomerőműben, jelentette be a francia állami áramszolgáltató cég, az EDF, amely "nem súlyosnak" minősítette az incidenst - számol be az MTI. A cég hivatalos...
ápr. 6
8:24
Janikovszky meseíró pályázat (Metropol)
Az úgy volt... címmel idén is meghirdette Janikovszky Éváról elnevezett meseíró pályázatát a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK).
ápr. 6
8:24
Éjszaka rajtol a MotoGP szezon (Sport365)
Rögtön az egyetlen éjszakai futammal, Katarban rajtol el a hétvégén a Gyorsasági Motoros Világbajnokság. A sivatag közepén található pályán a gumiválasztás lesz a legnehezebb kérdés a csapatok számára.
ápr. 6
8:26
Rali: Szabálytalan a világbajnoki autó, marad Ostbergé a győzelem (Sport365)
Nem fellebbez a címvédő Citroën a szövetség döntése ellen, mely utólag nem megfelelő alkatrészek miatt kizárta a Portugál-ralin győztes Hirvonent. Így marad Osbergé az ölébe hullott futamgyőzelem.
ápr. 6
8:27
Ököllel ütném Balotellit, ha a csapattársam lenne - Mancini (Agroinform)
Ismét kifakadt balhés játékosára, Mario Balotellire edzője, Roberto Mancini.
ápr. 6
8:28
Reváns, kiütés, őrült csata, egyre izgalmasabb az EL - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
ápr. 6
8:30
Újra kézilabda lázban ég Magyarország - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 6
8:33
Hihetetlen álomotthont vett a tinisztár! (Blikk)
Justin Bieber állítólag nemrég vásárolt házat Los Angeles Calabass nevű elővárosában. Az épületről nyilvánosságra kerültek az első fotók is.
ápr. 6
8:33
Zavartalanul esik tovább a Nikkei pénteken is (ProfitLine)
Ma is csökkenést mutat a japán részvénypiac, legfőképp az erősödő jen következtében, Dél-Koreában és Kínában a tőzsdék veszteség és nyereség között ingadoznak. A többi vezető ázsiai részvénypiac Hong Kong-ban, Indiában, Szingapúrban, Ausztráliában ünnep miatt zárva tart.
ápr. 6
8:35
Ne akarjunk ma OTP részvényt venni! (ProfitLine)
Húsvét előtti nagypénteken, április 6-án szünetel a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT); a meghirdetett kereskedési szünnap piaci szereplők kérése volt, lévén a meghatározó európai piacokon és a legfontosabb régiós piacokon sem lesz ma kereskedés.
ápr. 6
8:36
Eltévedt golyó végezhetett a kínai halásszal (hirado.hu)
Illegális halászattal vádoltak meg öt kínait a Palau-szigeteken. A rendőri intézkedés közben meglőtték az egyik halászt, aki később belehalt sérüléseibe.
ápr. 6
8:38
Nagypéntek: Krisztus kereszthalálára emlékezik a kereszténység (hirado.hu)
A katolikus egyházban ezen a napon nem mutatnak be szentmiseáldozatot.
ápr. 6
8:42
Családi napközi: ha járulékmentes, a munkáltatók szívesen biztosítják (HR Portál)
Családi és munkahelyi napközik létrehozására hirdet pályázatot a kormány, amelyre összesen nyolcmilliárd forintot szán. Jelenleg tíz-tizenötezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van a szükségesnél, a 40-50 ezer forintos havi díjat kevesen tudják kifizetni, ráadásul az ellátóhelyek szakmai színvonala is vitatott. Közben már tárgyal a kormány arról, hogy utalvánnyal vagy a cafeteria elemei közé…
ápr. 6
8:42
Javuló teljesítmény a Synergonnál - Jönnek az újabb akvizíciók? (Portfolio)
Tegnap, piaczárást követően ismertette a Synergon a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit, melyek a korábbi negyedévhez hasonlóan azt mutatták, hogy a teljesítményjavulás folytatódik a...
ápr. 6
8:42
Mégsem hoz méregdrága tojást a húsvéti nyúl (Pénzcentrum)
Piaci információk szerint megállt, sőt néhány helyen már csökkent is az étkezési tojás kiskereskedelmi ára húsvét előtt....
ápr. 6
8:42
Elutasította a Főügyészség az Andor elleni feljelentéseket (ATV)
Elutasította Központi Nyomozó Főügyészség az Andor László magyar uniós biztos ellen tett két feljelentést, amelyek hazaárulással és hűtlenséggel vádolták az Európai Bizottság tagját - idézi a Magyar Nemzet írását a hvg.hu.
ápr. 6
8:44
Leminősíthetik az OTP ukrán leánybankját (Portfolio)
Leminősítési felülvizsgálat alá vett 14 bankot csütörtökön a Moody's Investors Service. Az érintett bankok egyike az OTP ukrajnai érdekeltsége, írja az MTI. A világ legnagyobb nemzetközi...
ápr. 6
8:45
Rajzás előtti közöny - Honda Civic 1.8i 5a. teszt (Auto Pult)
Az ötajtós Honda Civic vendégszereplése előtt két nemzetközi autószalonon is volt alkalmunk szemügyre venni az újdonságot, s mindannyiszor az volt szubjektív benyomásunk, hogy a nagyközönség kimért közönnyel fogadja a típust. Ezen megállapítás alól pedig nem képeztem jómagam sem kivételt, ami őszintén szólva ijedtséggel töltött el, hiszen a ’karácsonyi ajándék’ bontogatása felett érzett izgalom…
ápr. 6
8:45
A New York kiütötte az Orlandót (Agroinform)
A Magic már szezoncsúcsot érő ötödik vereségét szenvedte el zsinórban egymás után.
ápr. 6
8:46
Saját részvényt vásárolt a FuturAqua (Portfolio)
A FuturAqua tegnap tőzsdén kívüli ügyletkötés keretében összesen 28 000 darab saját részvényét szerezte meg vételi jogának gyakorlásával egyik alapító tulajdonosaitól, részvényenként 5 forint...
ápr. 6
8:47
Ross Brawn szerint Kínában jobb lesz a Mercedes (Agroinform)
Schumacher pályafutása 91., és egyben mindeddig utolsó futamgyőzelmét éppen Sanghajban aratta, 2006-ban a Ferrarival.
ápr. 6
8:48
Az MKB eladta román érdekeltségét (Portfolio)
Az MKB román leánybankját, az MKB Romexterra Bank 92,4 százalékát az amerikai PineBridge alapkezelő vásárolta meg, írja a Napi Gazdaság. Az ügy részleteiről a felek nem közöltek részleteket. Az...
ápr. 6
8:50
Okostelefonon is vehetünk majd magyar állampapírt (Portfolio)
A kormány növelni kívánja a lakosság állampapír-állományát, ennek érdekében számos intézkedésről döntött, az intézkedéseket tartalmazó határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. A...
ápr. 6
8:51
Fotós trükkel szedték le a hájat VV Kinga testéről (BorsOnline)
Nem tudta átlépni saját árnyékát VV Kinga. A Cselszövő tökéletes alakkal látható a Playboy fotóin, ám az egyiken elfelejtették retusálni árnyékát, amelyen látható a derekára rakódott zsírpárna.
ápr. 6
8:52
A kivonuló üzletláncokra feni a fogát a CBA (Portfolio)
Piaci információk szerint a francia-belga Louis Delhaize-csoport érdekeltségébe tartozó Profi és Match lehet az a két üzletlánc, amely a közeljövőben a hazai kereskedelmi iparágban nagyobb izgalmat...
ápr. 6
8:53
Átlátszóvá teszi a gyors pulzus a ruhát (BorsOnline)
Íme az öltözet, ami nem elrejti a testet, hanem felfedi a bájakat. Az Intimitás 2.0 névre keresztelt ruha átlátszóvá válik, ha a viselője szívverése felgyorsul.
ápr. 6
8:54
Inkább ötajtós, mintsem kombi (Portfolio)
Ugyan még csak statikusan, de Magyarországon is bemutatkozott a Volvo legújabb reménysége a V40. Az elnevezése alapján egy kombira számít az ember - mint a régi 700-as, 900-as Volvo kombik -, de a...
ápr. 6
8:54
A Zsolnaynak tervezett porcelánokat Patrizia Gucci (Metropol)
Rippl-Rónai József, Victor Vasarely és Zoób Kati nyomdokába lépett az olasz Patrizia Gucci, amikor a Zsolnaynak tervezett különleges porcelánokat. Tegnap mutatták be az étkészletből, teáskészletből és kávéskészletből álló kollekciót, az eseményre pedig a tervezőnő is Budapestre jött.
ápr. 6
8:54
Schmitt helyébe lépne - megszólalt Morvai Krisztina (hirado.hu)
Ha jelölése közelebb visz ahhoz, hogy egyszer nő töltse be a posztot, az már jó - fogalmazott.
ápr. 6
8:55
Bodnáréknak nem kell fű a lazuláshoz (BorsOnline)
A Ladánybene 27 a hét végén az Akváriumban hirdeti a zene pozitív üzenetét. Bár a reggae szinte el sem képzelhető füvezés nélkül, a stílus hazai élcsapatának gitárosa, Bodnár Tibor nem ezt vallja.
ápr. 6
8:56
Eséssel zárták az ázsiai börzék a hetet (Portfolio)
A japán tőzsdék tovább estek a hét utolsó kereskedési napján a jen dollárral szembeni gyengülésének következtében, míg a kínai és a dél-koreai tőzsdék hullámzó teljesítményt mutattak a negatív és...
ápr. 6
8:56
Áttörés: zselé pótolhatja az elhalt szívizmot (hirado.hu)
Alapvetően megváltoztathatja a szívroham kezelését egy új oldat, amelyet injekcióval katéteren keresztül lehet a szívbe juttatni. A folyadék lehetővé teszi, hogy új szívizom fejlődjön ki az elhalt helyén.
ápr. 6
8:57
Videó: A biztos védésből méretes potya lett (Sport365)
Az Ázsiai Bajnokok Ligája mérkőzésén az Adeleide United kapusa, Eugene Gelakovic komoly hibát vétett. A Pohang Steelers köszönte és megnyerte a találkozót.
ápr. 6
8:58
Többszörös életfogytiglan a hidegvérű gyilkosnak (hirado.hu)
Az egykori rendőr, aki a Juárez mexikói drogkartell egyik helyi vezetője, beismerte: több mint 1500 ember megölését rendelte el.
ápr. 6
9:00
Több ezer hamisított CD-t és DVD-t foglalt le a NAV (Privátbankár)
Az utóbbi napokban több esetben is sikeresen jártak el a pénzügyőrök a cd-hamisítókkal szemben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőrzést végeztek egy budapesti üzlethelyiségben, ahol a kiszolgáló pulton több filmet és játékszoftvereket tartalmazó, házi készítésű borítóval ellátott DVD-t kínáltak.
ápr. 6
9:00
Robbant a Samsung profitja (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat felülmúló nyereségről számolt be a Samsung az első negyedévre annak köszönhetően, hogy a telefonértékesítések dinamikus növekedése és a televízió üzletág jó teljesítménye...
ápr. 6
9:03
Serena után Venus Williams is negyeddöntős (Agroinform)
Az idősebbik Williams-nővér az ausztrál Anastaia Rodionovát győzte le.
ápr. 6
9:06
Legközelebb kedden nyitnak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Nagypénteken és húsvét hétfőn zárva tartanak az európai tőzsdék.
ápr. 6
9:09
Várhatóan 500 forint lesz nyáron a benzin (BorsOnline)
Ötven forinttal is megugorhat, azaz elérheti az ötszáz forintot a benzin ára idén nyáron. Az emelkedéssel együtt egy év alatt 120 forinttal drágulhat a 95-ös üzemanyag.
ápr. 6
9:09
Brutális! Égő csikkel kínozták áldozatukat a gyilkosok (Blikk)
Kőműveskalapáccsal verték agyon tavaly novemberben a 86 esztendős V. Gábort Mélykúton – írta a Baon.hu. Az egyedülálló, idős ember holttestére a másnap reggel érkező rokonok találtak rá.
ápr. 6
9:09
Elajándékozná síparadicsomát a sztárszínész (Infostart)
Megválna saját bejáratú síparadicsomától Bruce Willis, aki a hírek szerint el akarja ajándékozni az idahói létesítményt.

Keresés