A húgycső, a hímvessző és a herék fejlődési zavarai szerencsére ritkán fordulnak elő, viszont néhány esetben közösülési képtelenséghez vezethetnek, vagy akadályozhatják a vizeletürítést.
Egy és öt év közötti börtönbüntetésre ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon szerzésében Magyarországon, és lesz fél év moratórium – jelentette ki Budai Gyula az MTI-nek Orosházán.
Az eurózóna jövője áll a középpontban a világ hét legfejlettebb gazdaságú országából és Oroszországból álló G8 csoport, valamint az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján, amelyet péntek este a marylandi Camp Davidben nyitott meg hivatalosan Barack Obama amerikai elnök.
Az eurózóna jövője áll a középpontban a világ hét legfejlettebb gazdaságú országából és Oroszországból álló G8 csoport, valamint az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóján, amelyet péntek este a marylandi Camp Davidben nyitott meg hivatalosan Barack Obama amerikai elnök.
Elsô nekifutásra nem sikerült a Bumeráng és a Tankcsapda tegnap reggeli közös kísérlete, amelynek során a zenekar tagjai egy-egy autóba pattanva próbálták előadni legújabb slágerüket úgy, hogy a dal zenei sávjai a kocsik sebességétől függtek.
Egy és öt év közötti börtönbüntetésre ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon-szerzésében Magyarországon, a 2013 június 1-jétől hatályos új Btk. szerint — jelentette ki Budai Gyula Orosházán.
Július 7-én a berni labdarúgó-stadionban védheti meg legközelebb világbajnoki címeit, Vlagyimir Klicsko. Az ukrán ökölvívó ellenfele az a Tony Thompson lesz, akit már egyszer kiütött. A nehézsúly legjobbja ismét padlóelemzésre küldené ellenfelét.
Egy fordulóval a román labdarúgó bajnokság vége előtt a kolozsvári CFR csapata behozhatatlan előnyre tett szert, miután péntek este legyőzte helybeli riválisát, az Universitateát.
Tizennegyedik üzlethelyiségét nyitja meg hamarosan a Coffeeshop Company. A kávézó a West End Business Centert választotta legújabb egységének helyszíneként. A tranzakció a DTZ ingatlantanácsadó...
A washingtoni kormány attól tart, hogy a következő nagy terrorista merénylet kiberakció, informatikai rendszerek elleni támadás lehet - fejtette ki Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter pénteken újságíróknak a németországi Münchenben, a hat legnagyobb népességű uniós tagország belügyminiszterei, valamint az Egyesült Államok belbiztonsági és igazságügyi miniszterének találkozóján.
A következő tanévtől egyházi kezelésben működnek tovább a Kisújszálláson lévő, jelenleg önkormányzati fenntartású oktatási-nevelési intézmények; a váltás előtt a helyhatóság megkérdezett több véleményező testületet is, amelyek támogatták a képviselő-testület javaslatát - mondta el Kecze István (Nagykun Polgári Kör - Fidesz) polgármester a héten született döntés kapcsán.
Világszerte több mint 300 millió televízió-néző követheti figyelemmel a Bayern München-Chelsea labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt, amelyre ma este, a müncheni Allianz Arénában kerül sor.
A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a magyar mezőgazdaságnak szüksége van erős és fejlett mezőgépiparra, amely képes a hazai követelményeknek megfelelően fejleszteni, és rugalmasan...
Vízum az életért címmel a holokauszt idején zsidó embereket mentő diplomatákról nyílt kiállítás Dombóváron. A tárlat azoknak a személyiségeknek állít emléket, akik Raoul Wallenberghez hasonlóan az életet jelentő svéd, spanyol, svájci, kínai vízumot adtak ki európai zsidóknak.
Ismét gyász miatt sereglik egybe szombaton az Egyesült Államok leghíresebb és egyik legbefolyásosabb politikus dinasztiája, a Kennedy klán: ekkor temetik el ugyanis Mary Richardson Kennedyt, aki felakasztotta magát a New York állambeli Bedfordban lévő családi kúriában, és három nappal ezelőtt találtak rá.
Megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt az abortusztabletta – értesült a Magyar Nemzet. A készítményt – amely műtét nélkül teszi lehetővé a terhességmegszakítást – csak felügyelet mellett, intézményi körülmények között alkalmazhatják, patikában nem lehet majd kapni.
Új fejezet íródott a rövidnek már eddig sem nevezhető athéni botránykrónikában: a szurkolók minősíthetetlen viselkedése miatt törölni kellett a görög kosárlabda-bajnokság döntőjének első összecsapását
A szurkolók 10 euróért megtekinthetik a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra készülő címvédő spanyol válogatott B csapatának ausztriai edzéseit.
Eloltották a tüzet, de még tart a vizsgálat abban a dudari házban, amely szombat hajnalban kapott lángra - mondta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Sztanke Zoltán.
Miközben a Balaton "viselkedése" megváltozott, az ország szinte semmit sem költ az ezzel kapcsolatos kutatásokra, holott fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély vízű üdülő-tóként való hasznosítására - hangzott el azon a szakmai napon, amely a Balatonnal kapcsolatos sürgetővé vált kérdéseket feszegette.
A Budapesti Kongresszusi Központban tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik. Az eseményen várhatóan újabb két évre a kihívó nélkül induló Vona Gábort választják újra a párt elnökének.
Lapunk úgy értesült, hamarosan bejelentik, Nagy László magyar színekben játszik az olimpián. Kíváncsiak voltunk, milyen tanácsokkal látná el a kézist a kommunikációban jártas Havas Henrik.
Milyen mozgástere van annak a közalkalmazottnak, aki méltánytalannak érzi, hogy 98 százalékos különadóval terhelték végkielégítését? A munkajogász összefoglalja.
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le.