Budapest - Újabb csalással gyanúsítják Zalatnay Saroltát! A Blikk információi szerint az énekesnő gyanúsítottkénti kihallgatására csütörtökön, a IV. kerületi rendőrkapitányságon került sor.
Több mint egy millióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le.
Ég egy lakatlan ház tetőszerkezete a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tállyán, a padláson valószínűleg különböző lőszerek, gránátok és egyéb robbanóeszközök vannak – mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-nek.
Körülbelül tizenháromezer molylepke elkapására és összeírására vállalkoztak kutatónak felcsapott brit polgárok Dél-Angliában egy, a maga nemében rekordnak számító katalogizáló program részeként - számolt be a BBC hírportálja az Earthwatch-projekt londoni előadása alapján.
Ha egy adott betegségbiztosítási szerződésben nincs vagy csak marginális a sztochasztikus elem, tehát nincs vagy alig van benne valódi kockázatot jelentő biztosítási esemény, és a biztosítási díj – eltekintve a közreműködők adminisztrációs költségétől és hasznától – valójában csak a jelentős értékű szűrővizsgálat ellenértékét ellentételezi, színlelt biztosítási jogviszony létrehozására irányul -…
Egy és öt év közötti börtönbüntetésre ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon szerzésében Magyarországon, és lesz fél év moratórium – jelentette ki Budai Gyula az MTI-nek Orosházán.
Hatalmas nyeremények várják ezen a héten is azokat, akik kitöltik a lottószelvényeket. Az Ötöslottó történetének második legnagyobb hazavihető összege, 3 milliárd 370 millió forint, a Hatoslottón pedig 1 milliárd 477 millió forint keresi gazdáját....
A demokratizálódó arab országok pénzügyi támogatására egymilliárd eurós alap létrehozásáról döntöttek szombaton az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) részvényes országai és szervezetei.
Josep Guardiola távozása után Tito Vilanova veszi át a spanyol vezetőedző helyét a Barcelona kispadján. A segédedzőből lett vezetőedző kinevezésének sokan örülnek.
Volt-e már módja megkóstolni az amerikai gyorsételeket? - kérdezte meg az őt a Fehér Házban pénteken először felkereső Francois Hollande francia elnöktől a vendéglátó, Barack Obama.
Kunhalmi Ágnes, a szocialisták oktatáspolitikusa szerint a NAT érzéketlen, nem veszi figyelembe a társadalmi különbségeket. Az alaptanterv merev, mivel a pedagógusok csak a tananyag tíz százalékát igazíthatják a helyi sajátosságokhoz, tanulóik felkészültségéhez.
A legtöbb fiatal elismeri, hogy veszélyes, ha vezetés közben telefonálnak, vagy üzeneteket írnak, mégis sokan megteszik. Ennek oka lehet, hogy közel minden második válaszadó ugyanezt látja szüleitől - derül ki egy friss felmérés eredményéből.
Miközben a Balaton "viselkedése" megváltozott, az ország szinte semmit sem költ az ezzel kapcsolatos kutatásokra, holott fel kellene készülni arra, hogy pár évtized múlva növekszik a szárazság, ami kihathat az érzékeny, sekély víz üdülő-tóként való hasznosítására - hangzott el azon a szakmai napon, amely a Balatonnal kapcsolatos sürgetővé vált kérdéseket feszegette.
A Veszprém megvédte címét Budapest Bank férfi kézilabdaligában, mivel a finálé harmadik, szombati mérkőzésén 29-21-re legyőzte a Szeged együttesét, így 2-1-re megnyerte a párharcot.
Több olvasónk is szeretett volna megismerkedni a Megasztárból kiesett énekessel, akiről kiderült, milyen csajokra bukik. Emellett elmesélte, hogy viseli, ha a nevével viccelődnek.
Az üzleti élet szereplői továbbra is pesszimisták a világgazdasági kilátásokat illetően - derül ki az Economist és a Financial Times legfrissebb felméréséből. A megkérdezettek között csökkent ugyan a...
Az MKB Veszprém megvédte címét Budapest Bank férfi kézilabdaligában, mivel a finálé harmadik, szombati mérkőzésén 29-21-re legyőzte a Pick Szeged együttesét, így 2-1-re megnyerte a párharcot.
Ma este rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét. Münchenben a Bayern hazai pályán fogadja az angol Chelsea-t. A londoniak legutóbb 2008-ban, a bajorok 2010-ben játszottak a fináléban. Akkor mindkettő veszített - most az egyik nyilvánvalóan nyerni fog. A fogadóirodák szerint a németek számítanak esélyesebbnek, de a mostani sorozatban (is) már többször kiderült, hogy a papírforma nem minden.…
A gyilkos személyére és a gyilkosság időpontjára utaló értékes nyomok vesztek el a Balla Irma-gyilkosság felderítésekor a hanyag, szakszerűtlen rendőrségi nyomozómunka miatt – mondta Magyar György, az egykori debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándornak, az áldozat fiának ügyvédje szombaton az MTI-nek.