Kecskemét — A színpadon őrült rocker, aki extázisban püföli a dobokat, utána hajnalig bulizik, issza a söröket, hétköznap azonban tudós és tanár. Dr. Kovács András Donátról (39), azaz Doniról, a Zanzibar dobosáról a diákjain kívül még a zenekar rajongói sem sejtik, hogy PhD-s tanárként az MTA Közgazdaság és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársa, és óraadó a Kecskeméti Főiskola…
A moszkvai rangadón Dzsudzsák Balázs is pályára lépett a Dinamo Moszkva színeiben, a Szpartak ellen. A magyar válogatott középpályás a mérkőzés elején, 1-0-ás Dinamo vezetésnél végzett el egy szögletet, mely a kapust is megverve remekül csavarodott, ám végül a kapufán csattant.
Alig egy hónap, és a Lengyelország-Görögország mérkőzéssel elkezdődik a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Cikkünkben bemutatjuk a létesítményeket, sorozatunk hatodik részében az wroclawi Miejski Stadionról lesz szó.
Amerika célja nem az, hogy a saját képére formálja át Afganisztánt, hanem az, hogy legyőzze az al-Kaidát és megfossza a terrorszervezetet az újjászerveződés lehetőségétől – jelentette ki Barack Obama elnök az afganisztáni bagrami amerikai katonai bázisról élőben közvetített beszédében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán egyhangúlag elfogadott határozatban nem katonai jellegű szankciókkal fenyegette meg Szudánt és Dél-Szudánt arra az esetre, ha a két ország a közös határvidéken nem hagy fel az erőszakcselekményekkel és nem tér vissza a tárgyalásokhoz.
Szabadalmi jogi pert nyert a Motorola Németországban a Microsoft ellen; a mannheimi tartományi bíróság szerdai, nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.
Az óriási kínai állami befektetési alap, a CIC, illetve a VTB orosz állami bank összesen 7,5 százalékos részesedést vásároltak a legnagyobb orosz aranykitermelő vállalatban, a Polyus Goldban. A két...
A Magyarországon is érdekelt német energiaóriás, az E.ON még májusban eladja 12 ezer kilométeres gázhálózatát, legalábbis azt reméli, hogy az eladásról szóló szerződést még ebben a hónapban aláírhatják.
Az eurót öt óra előtt nem sokkal 283,46 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, a reggeli 284,16 és a múlt hét péntek esti 287,27 forint után.
Leszedte a Képviselői Irodaházról és magával vitte az Európai Unió zászlaját a Jobbik két képviselője. Az eset május elsején történt. Az uniós lobogót azóta sem pótolta senki, a helyére a magyar trikolór került.
Száz gyermek közül valamivel több mint tíz túl korán bújik ki anyja hasából; az évi 15 millió koraszülött közül 1,1 millió hal meg koraszülöttsége okán a világon, vagyis ez a csecsemőhalálozás második leggyakoribb oka a tüdőgyulladás után.
Az RMDSZ már korábban bejelentette: mintegy ötszázzal több jelöltet állít országszerte a választásokon, mint 2008-ban. A Kovács Péter főtitkár által szerdán közölt végleges adatok azonban még jelentősebb növekedést mutatnak. Ezek szerint RMDSZ részéről 319 polgármesterjelölt, 8854 helyi és 789 megyei tanácsosjelölt indul a megmérettetésen.
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A...
Németország és az Európai Unió után az Egyesült Államok is diplomáciai nyomás alá helyezte Ukrajnát az éhségsztrájkoló Julija Timosenko miatt. A volt miniszterelnök lánya azt állítja, hogy anyját bántalmazták a börtönben, és félő, hogy meghalhat. Mindez roppant kínos a futball Eb-re készülő Kijevnek.
Az ellenzéki párt szeritn erre azért van szükség, mert a Jobbik-frakcióból kizárt Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő a párt edelényi majálisán Kalasnyikovval lövöldözött.
Feltételezhetően gazdasági bűnözéssel foglalkozó üzleti csoportok rivalizálása áll a dnyipropetrovszki robbantássorozat hátterében - írta szerdán egy ukrán lap a nemzetbiztonsági szolgálatra hivatkozva.
Sokkoló videót tettek közzé alig néhány nappal a tárgyalás megkezdése előtt a 2010-es philadelphiai kacsahajó-balesetről. A tragédiában két magyar fiatal halt meg, a videót az áldozatok családjainak ügyvédjei hozták nyilvánosságra.
Párizs – Maga szervezi esküvőjét Brad Pitt (48), aki a barátai állítása szerint már legalább tízmillió dollárt, vagyis több mint kétmilliárd forintot költött az előkészületekre.
Európai versenytársának gépeit is beszámítja egy 6 milliárd dolláros üzlet keretében az amerikai Boeing, amikor 777-es típusú gépeit árulja a kínai China Eastern légitársaságnak. Hírek szerint megvesz öt Airbus A340-est.
Veszprém — Jótündér segít a veszprémi beteg gyerekeken! Május 24-én a 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Euronics Műszaki Áruházlánc által létrehozott Jótündér Alapítvány jótékonysági koncertet szervez.