2001-ben Agbani Darego volt az első fekete afrikai nő, aki megnyerte a Miss World szépségversenyt. A szépség után most újabb különleges királynőről beszélhetünk, hiszen Sahhara kisasszony – vagyis eredeti nevén Oche – születésekor férfi volt.
Budapest - Megkönnyebbülhet VV Eszter (29)! Úgy tűnik ugyanis, hogy a ValóVilág egykori jogászának véget ért a kálváriája: csütörtök délelőtt pont került az Ügyvédi Kamara által Eszter ellen indított fegyelmi eljárásra.
Budapest - Több tucat aggódó és vádaskodó üzenetet is kapott Rakonczay Viktória (28) és Gábor (31), miután a közösségi portálon bevallották szerdán, házasságuknak vége.
A jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.
Budapest - Neves sportolók fogadták csütörtökön délután a vásárlókat a Váci úti Tesco középső pénztáraiban: Gyulay Zsolt (47) olimpiai bajnok kajakos, Sors Tamás (20) paralimpiai bajnok úszó, Dani Gyöngyi (36) többszörös paralimpiai ezüstérmes tőrvívó, Krajnyák Zsuzsa (34) világbajnok párbajtőröző és Tóth Tamás (20) Európa-bajnok és -csúcstartó úszó.
Magyarország - Csak úgy csapkodtak a villámok, és ömlött a jég az országban! A lakihegyi adótoronyba sorozatosan csaptak be a villámok. Egy ügyes olvasó-riporterünknek, Cseh Tamásnak sikerült is lefotóznia a nem mindennapi jelenséget.
A kormány szerint a jegybanktörvényt érintő módosítások június 4-i parlamenti elfogadásával végleg elhárulhat minden akadály a hivatalos IMF-tárgyalások megkezdése elől. Ebből a szempontból azonban...
Budapest - Büszkén felvállalja szerelmét Orosz Barbara (32), aki szerda este kedvesével, Lajossal érkezett a Men In Black – Sötét zsaruk 3. című film díszbemutatójára.
Az európai átlagnál kevesebben használják Magyarországon a különböző mobil funkciókat - a többi között ezt állapította meg a Nielsen piackutató 2012. februári felmérése.
A negyedik nap küzdelmeivel folytatódtak a debreceni úszó Európa-bajnokság küzdelmei, a magyar csapat fantasztikus délutánt zárt. A termés négy arany, két ezüst, két bronzérem.
Legkevesebb 800 millió eurót költhet az ukrán-lengyel labdarúgó Európa-bajnokságra érkező mintegy egymillió turista az osztrák Erste Bank elemzőinek becslése szerint. Az osztrák elemzők azzal számolnak, hogy egy-egy turista átlagosan három-négy napot fog a rendezvény helyszínein tartózkodni.
Jelenleg 25 darab penthouse lakást kínálnak eladásra Magyarországon, az átlagos kínálati ár négyzetméterenként 900 ezer és egymillió forint körüli, de penthouse-szerű lakáshoz már négyzetméterenként 400 ezer forintért is hozzá lehet jutni....
Tópartra hív az első számú hazai Swing & Boogie Show zenekara, a Group'n'Swing. Május 25-én, pénteken este 8-tól játszanak az új pesti szórakozóhelyen, a városligeti TóParton.
A Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Hosszú Katinka összetételű 4x200-as női gyorsváltó ezüstérmet nyert a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett fogyasztói kérelmek száma valamint az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből.
Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli jelentősebb "eurófelbomlási kockázati prémium", ezért a közös valuta még további komoly mértékű gyengülése valószínű - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Hiába szűk, rossz minőségű és lassú a monte-carlói utcai pálya, az F1-es pilóták imádják a futamot, melyet a fogadóirodák többsége szerint Lewis Hamilton nyer meg a hétvégén.
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben....
A légügyi hatóság már megkezdte a Malév repülési jogainak kiosztását - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI kérdésére csütörtökön. A Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers...
A termőföld tűnik az egyik legbiztosabb befektetésnek ma Magyarországon. Tavaly a föld ára 7,7 százalékkal nőtt, s a hektáronkénti átlagár elérte az 567 ezer forintot.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó bizottsága csütörtöki ülésén helyt adott a Vasas Futball Kft. fellebbezésének, így az angyalföldi csapat elindulhat az NB II-ben a következő idényben.
Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-finalista Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata az új vezetőedzővel, a spanyol Ambros Martinnal.
Az utazási lehetőségeink kiszélesedésével napjainkban már bárki számára elérhetővé vált a világ szinte bármely pontja. Szervezetünk azonban nem feltétlenül a trópusi klímához szokott, a fertőzéses megbetegedések esetében legalábbis biztosan nem.