Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett fogyasztói kérelmek száma, valamint az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből.
Öt százalékos létszámcsökkentést hajtott végre a Béres Gyógyszergyár Zrt. a szolnoki telephelyén; az elbocsátott tizenegy dolgozónak kivétel nélkül a jogszabályok szerinti juttatásokon felül plusz egy havi bért fizettek - közölte Major Ferenc, a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Tíz év börtönre ítélte egy török bíróság csütörtökön Leyla Zana kurd parlamenti képviselőt, akit korábban Nobel-békedíjra is jelöltek. A több mint négy évvel korábbi beszédeiben való militáns propaganda terjesztéséért kapta a büntetést.
Öt napot kapott a Mal Zrt., hogy megszüntesse a vörösiszap kiporzását a Kolontár melletti tározókban. Ha a cég nem tesz eleget a felszólításnak, a Veszprémi Bányakapitányság megteszi a szükséges lépéseket.
A vendégéjszakák és a turisták száma is meghaladta a korábbi évek adatait Ausztriában az áprilisban véget ért téli idényben - közölte csütörtökön az osztrák statisztikai hivatal.
Egy elírás miatt korábban azt közöltük az MTI-re hivatkozva, hogy közel 3 milliárd forintos pályázatot fogadtak el a Várbazár felújítására. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azonban...
Jelenleg 25 penthouse lakást árulnak Magyarországon, az átlagár négyzetméterenként 900 ezer és egymillió forint körüli, de hasonló lakást már négyzetméterenként 400 ezer forintért is lehet kapni. Azok az épületek legfelső szintjén lévő, szomszéd nélküli lakások a penthouse-ok, amelyek alapterülete legalább 150-200 négyzetméter és amelyhez körbejárható, legalább 70 négyzetméteres terasz tartozik.
Öt éve nem volt olyan nagy az amerikai bankszektor nyeresége, mint idén az első negyedévben - tette közzé csütörtökön a Szövetségi Betétbiztosító Társaság (FDIC) negyedéves banki jelentésében. Az...
A Századvég Gazdaságkutató tanulmánya szerint a beáramló külföldi működő tőke (FDI) 15 százalékkal járult hozzá a magyarországi gazdasági növekedéshez 1995-2009 között. Az eredmények szerint külföldi működőtőke nélkül a vizsgált időszakban a hazai GDP 0,7-0,9 százalékkal lett volna alacsonyabb.
Budapest - Megszeppenve pislog a világra, közben keze-lába úgy jár, mint a cséphadaró. Farkas Ricsi jól van, és végre édesanyja karjai között ficánkolhat a kardiológiai intézet steril őrzőjében. A csöppség két hete kapott új szívet.
Történelme első sikerét könyvelheti el a Montpellier, mely nagy csatában utasította maga mögé a fővárosi PSG-t, és a címvédő Lille-t. A további nemzetközi kupás helyekért nagy csata volt.
Jacksonville - Hamarosan elhagyhatja a kórházat, de később még elképzelhető, hogy egyéb beavatkozásokra is szüksége lesz annak a magyar lánynak, akit egy floridai hotel negyedik emeletéről löktek ki.
Lukács Csaba, az újratemetésért felelős kommunikációs vezető ismertetése szerint Korond közelében megállították a Nyirő-újratemetés országgyűlési hivatali megbízottjának Fráter Olivérnek az autóját, és fél órán keresztül vizsgálták civil ruhás rendőrök, akik konkrétan rá is kérdeztek, hogy ő szállítja-e Nyirő József hamvait az újratemetésre. Marosvásárhely előtt Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt…
Jelenleg 25 darab penthouse lakást kínálnak eladásra Magyarországon, az átlagos kínálati ár négyzetméterenként 900 ezer és egymillió forint körüli, de penthouse-szerű lakáshoz már négyzetméterenként 400 ezer forintért is hozzá lehet jutni - közölte az adatbázisa alapján, a több ingatlanközvetítő adatát összegyűjtő ingatlanrobot.hu az MTI-vel.
Minden különösebb bejelentés, vagy hír ellenére délután kibillent a svájci frank árfolyama az euróval szemben, ami hatással volt az EUR/USD devizapár árfolyamra is.
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) érkezett fogyasztói kérelmek száma valamint az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből.
Sikeres évet zárt a Ferencváros női kézilabdacsapata, a zöld-fehérek megvédték a tavaly elnyert Kupagyőztesek Európa-kupáját, a bajnokságban pedig a második helyen végeztek.
Nyirő József hamvait keresve több autót is megállítottak a román hatóságok Székelyföldön - közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető.
Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke arra szólítja fel a Fideszt és Kövér László házelnököt, hogy "ne rombolja tovább a határon túli magyarok közösségeinek egységét, ne veszélyeztesse érdekérvényesítő képességüket".
Szerda hajnaltól csütörtök délig folyamatosan a 300-as szint felett mozgott a forint euróval szembeni árfolyama, de ma a hullámzó külpiaci hangulat is elég volt ahhoz, hogy a forint erősödni tudjon...
A jegybanki alapkamat 7,00 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának jövő keddi ülésén az elemzők a Reuters hírügynökség csütörtökön ismertetett felmérése szerint.
A negyedik nap küzdelmeivel folytatódik a debreceni úszó Európa-bajnokság. Kövesd nálunk élőben a délutáni döntőket, a főbb szerepekben Risztov Éva, Cseh Laci és Gyurta Dani.
Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként emlegetett Engelbert Humperdinck. A 76 éves brit előadóművész exkluzív interjút adott az MTI-nek az azeri fővárosban.
Az egyre nehezebb anyagi körülmények között, a csökkenő állami támogatás ellenére is sikeres évadot zárt a Nemzeti Színház, amely a következő évadban két új taggal, valamint tizenegy bemutatóval várja a közönséget.
A DELL kiábrándító gyorsjelentése és a Cisco visszaeső megrendelései ellenére a HP papírjai 5 százalékos pluszban vannak, ez meglepetésként hatott a piaci szereplőkre.
Teljes gyártókapacitással dolgozik a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárának mindkét üzemegysége, naponta 34 ezer darab gumiabroncs készül el az üzemben - jelentette be csütörtökön egy Dunaújvárosban tartott sajtóbeszélgetésen a cég kommunikációs menedzsere.
Délután stabilan 300 forint alatt mozgott az euró, gyengült a dollár és a részvénytőzsdék is szépen emelkedtek, annak ellenére, hogy a nap elején napvilágot látott európai gazdasági adatok nem voltak túl kedvezőek. Az OTP három százalék feletti pluszban is volt, de aztán visszacsúszott.