Nőtt májusban az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fél évre előretekintő összetett konjunktúramutatója a szakértők által várt stagnálás helyett.
Budapest - Tűző nap, forróságot okádó macskakövek, extrém erős, nyolcas UV-sugárzás. Nem cserélne ilyenkor az ember a köztársasági elnöki palota őreivel, akik rezzenéstelen arccal állnak zárt egyenruhában, csizmában, kesztyűben.
Megérkeztek az Európai Bizottsághoz csütörtök délután azok a levelek, amelyeket a kormány a jegybanktörvény módosításáról intézett az európai uniós végrehajtó testület vezető illetékeseihez - közölte Olivier Bailly szóvivő Brüsszelben.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön megküldte válaszlevelét Elie Wiesel, Nobel-békedíjas amerikai író részére - közölte az Országgyűlés Hivatala.
Megtéríti a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet csődjében érintett három önkormányzat beragadt pénzeszközeit a kormány - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati...
Közzétették Spanyolországban a kormány által megbízott auditorok bankszektorról készített jelentésének előzetes eredményeit - adta hírül a Reuters. A vizsgálat a vártnál valamivel kisebb tőkehiányt...
Gerhard Gribkowsky, az MKB anyabankjaként ismert Bayerische Landesbank korábbi kockázati igazgatója szerdán egy müncheni bíróság előtt elismerte: 44 millió dollárral megvesztegette őt a Forma-1...
Megérkeztek az Európai Bizottsághoz csütörtök délután azok a levelek, amelyeket a kormány a jegybanktörvény módosításáról intézett az európai uniós végrehajtó testület vezető illetékeseihez - közölte Olivier Bailly szóvivő.
A fülledt melegben fokozódhatnak a kockázati csoportba tartozók panaszai - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Bukarest – Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel Adrian Nastase (62) volt román miniszterelnök. A politikus nyakon lőtte magát, de csütörtökön sikeres operációt hajtottak végre rajta, így állapota stabil.
Pécs - Már a 28 600 forintos csekket is befizettük, hétfőn lesz a feleségem abortusza – vázolta VV Fecó (28), aki párjával, Angélával úgy döntött: nem vállalnak harmadik gyereket a 39 négyzetméteres panellakásba.
Kora őszre elkészül a nemzeti innovációs stratégia, amely egységben lesz az oktatással, a kutatási tevékenységgel, a fejlesztési súlypontok meghatározásával.
Bár a spanyol bankaudit előzetes eredményei nem hoztak nagy csalódást, a fő amerikai részvényindexek 1%-nál is nagyobb mínuszban tartózkodnak. A rossz piaci hangulat fő oka, hogy a várakozásoktól...
A három csapás törvény alapján életfogytiglant kellett volna kapnia a 28 éves férfinek, de az ügyészség nem fellebbezett az első fokú ítélet ellen, így hét év börtönt szabtak ki rá.
Az értékesítési nehézségek ellenére az Opel jelentős beruházásokra készül - jelentette ki csütörtökön a General Motorshoz tartozó társaság vezérigazgatója. "Komoly beruházásokra készülünk az Opel...
A Magyarországnak szánt unós pénzek felhasználásának gyorsítását kívánja elérni a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az elképzelésekről Győrben tájékoztattak.
Az egykulcsos, arányos adórendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozik.
Nemzetközi együttműködést sürgetett az államfő a vízpolitikában, mielőtt még ennek hiányára migrációs hullámok és a vízért indított háborúk figyelmeztetnének.
Drasztikusan megnőtt az adóelkerülés a magyarországi gépjármű értékesítési piacon - mondja a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége. Szerintük ez versenyhátrányba hozza a legális autókereskedőket. A szövetség szerint a használt autók importját megkönnyítő regisztrációs adó csökkentése az illegális kereskedelem lehetőségeit bővítette. Az ágazat gondjainak kezelésére a GÉMOSZ javaslatokat…
Miután ma sajtótájékoztatón elbúcsúzott Clarence Seedorf a Milantól, máris bejelentkezett érte a Tottemham. Így alighogy szabaddá vált a holland középpályás egyből ajánlatot kapott.