2012. június 22. péntek

jún. 22
21:33
Megosztott az tranzakciós adó kérdésében az EU (ProfitLine)
Továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagországok között abban, bevezessék-e a pénzügyi tranzakciós adót az EU-ban - derült ki a pénzügyminiszterek pénteki luxembourgi találkozóján.
jún. 22
21:42
Kevés a turista Görögországban (Infostart)
Még mindig kevés a turista Görögországban: a pénteken ismertetett legfrissebb statisztikák szerint áprilisban 6,5 százalékkal kevesebben érkeztek a válság sújtotta országba, mint egy évvel korábban. A helyzet azonban javul, mivel márciusban még közel 13 százalék volt a tizenkét havi csökkenés.
jún. 22
21:42
Navracsics: Egysíkú a politikai diskurzus Magyarországon (Infostart)
Egysíkú a magyarországi politikai diskurzus, ezért esélye sincs az értelmes vitának a jó kormányzásról - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken egy veszprémi pódiumbeszélgetésen
jún. 22
21:42
Kézilabda Eb: megvan a magyar női csapat beosztása (ATV)
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese a horvát, a német és a spanyol csapattal játszik majd decemberben.
jún. 22
21:42
Rutinos svéd védőt szerződtethet az Everton (Sport365)
Az egykor az Aston Villát is megjárt Olof Mellberggel erősítené meg védelmét az Everton.
jún. 22
21:44
EURO 2012: Lahm bombagóljával vezet Németország a görögök ellen (Sport365)
Országos egyes, legalábbis így fogalmaznánk meg a két válogatott összecsapásával kapcsolatos érzéseinket. Fogalmazhatnánk, ha nem tudnánk a görögökről, hogy képesek a meglepetésre. Kövesd nálunk a mérkőzést élő, szöveges tudósításunkban!
jún. 22
21:46
Sikeres magyar rajt a kajak-kenu Eb-n (Sport365)
Sikeres rajtot vettek a magyarok a Zágrábban pénteken megkezdődött kajak-kenu Európa-bajnokságon: a nyitónapon 13 számban voltak érdekeltek, s ezek közül tízben az előfutamból egyből a döntőbe kvalifikálták magukat. Összességében csak egy hajó nem került a fináléba.
jún. 22
21:48
Elvehetik Balzsay világbajnoki címét, Maldonado és Vettel voltak Valencia menői - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 22
21:57
Lahm bombájával előny a németeknél - videó (Agroinform)
Németország Philipp Lahm bombagóljával szerzett vezetést a görögök elleni Eb-negyeddöntő 39. percében.
jún. 22
21:59
Roddick-Seppi döntő a férfiaknál (Agroinform)
Az amerikai Andy Roddick és az olasz Andreas Seppi jutott az eastbourne-i tenisztorna férfi versenyének fináléjába.
jún. 22
22:00
Pollenallergia: szem- és bőrtüneteket is okozhat (WebBeteg)
A szénanátha mellett az allergia más tünetek formájában is megmutatkozhat. Pollenszezonban súlyosbodhat az ekcéma, kötőhártya-gyulladás, szemhéj-, és arcduzzanat is jelentkezhet.
jún. 22
22:06
Meghosszabbított segítség a közszférában dolgozóknak (ProfitLine)
A mai napon benyújtott javaslat szerint, a közszféra dolgozóknak nyújtott egyszeri vissza nem térítendő támogatással 2012. szeptember 30-ig élhetnek.
jún. 22
22:15
Vízilabda: újabb világklasszis vonul vissza! (Sport365)
A londoni ötkarikás játékok után bejelenti visszavonulását Montenegró egyik legismertebb vízilabdázója, Vladimir Gojkovic. A legendás játékos az olimpia után az egyik legsikeresebb montenegrói vízilabdaklub vezetőedzője lesz.
jún. 22
22:15
Görög kontra után Szamarasz szerzett gólt a németek ellen - videó (Agroinform)
Görögország gyakorlatilag a semmiből, egy kontrát követően egyenlített Szamarasz révén az 55. percben.
jún. 22
22:17
Négy magyar az Európai Kézilabda Szövetség bizottságaiban (Sport365)
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) monacói kongresszusán pénteken négy évre a francia Jean Brihault-t választották a szervezet új elnökévé a távozó norvég Tor Lian utódaként. A magyar szövetségnek (MKSZ) mind a négy jelöltje sikerrel kandidált a különböző bizottságokba.
jún. 22
22:19
EURO 2012: Khedira bombájával ismét a németeknél az előny (Sport365)
Országos egyes, legalábbis így fogalmaznánk meg a két válogatott összecsapásával kapcsolatos érzéseinket. Fogalmazhatnánk, ha nem tudnánk a görögökről, hogy képesek a meglepetésre. Kövesd nálunk a mérkőzést élő, szöveges tudósításunkban!
jún. 22
22:33
Szépen fejezték be a hetet az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Az egész pénteki kereskedésben fokozatosan emelkedtek az amerikai részvénypiacok a bankszektor vezetésével. Mindez annak ellenére történt, hogy a Moody's csütörtökön nagybankokat minősített le. A...
jún. 22
22:33
Khedira révén a németek visszaszerezték a vezetést - videó (Agroinform)
Hiába egyenlített Görögország, a németek hat perccel később, Khedira révén visszaszerezték az előnyt.
jún. 22
22:35
Klose szokás szerint fejjel talált be a görögök ellen - videó (Agroinform)
Németország Miroslav Klose fejese révén 3-1-es előnybe került a görögök ellen, akik nagyot hibáztak hátul.
jún. 22
22:37
Reus irgalmatlanul nagy gólja eldöntötte a német-görög párharcot - videó (Agroinform)
A tavalyi szezonban a Mönchengladbachban játszó Reus eszméletlenül nagy gólt lőtt a görögöknek
jún. 22
22:39
Biztonsági őr lett egy macska (ProfitLine)
Kutyadolga van egy brit macskának: biztonsági őrként alkalmazza egy játékraktár.
jún. 22
22:48
EURO 2012: szépítettek a görögök, 4-2 (Sport365)
Országos egyes, legalábbis így fogalmaznánk meg a két válogatott összecsapásával kapcsolatos érzéseinket. Fogalmazhatnánk, ha nem tudnánk a görögökről, hogy képesek a meglepetésre. Kövesd nálunk a mérkőzést élő, szöveges tudósításunkban!
jún. 22
22:50
Németország-Görögország 4-2 -szépségdíjas gólokkal jutottak tovább a németek (Sport365)
Lahm góljára Samaras révén még válaszolni tudtak a görögök, de aztán beindult a tökéletes gépezet, és Németország 4-1-es győzelemmel küldte haza a görög válogatottat, és jutott a legjobb négy közé a 2012-es Európa-bajnokságon.
jún. 22
22:51
Szalpingidisz büntetőből szépített - videó (Agroinform)
Szalpingidisz büntetőből szerzett gólja már csak szépségtapasz a görögök számára.
jún. 22
23:12
Brüsszel nem bünteti meg Magyarországot - a nap hírei (Infostart)
Döntött a magyar támogatások felfüggesztésének megszüntetéséről az uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácsa. 2014-től átláthatóbb uniós támogatás-elosztási rendszert sürget a magyar miniszterelnök. Letette az esküt a magyar olimpiai csapat.
jún. 22
23:15
Kiszurkolta a német sikert Merkel (Blikk)
A görögök elleni diadallal a futballválogatott elődöntőbe jutott az Európa-bajnokságon
jún. 22
23:18
Szétbombázták a németek a görög kaput - Videó (Sport365)
A német válogatott gyönyörű gólokkal kiütötte Görögországot, és megérdemelten jutott a legjobb négy közé az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon.
jún. 22
23:27
Nem változtatnék semmin, büszke vagyok a játékosaimra - Santos (Agroinform)
A hellének portugál szövetségi kapitánya büszke játékosaira, de úgy érzi Karagunisz nélkül nem sok esélyük volt.
jún. 22
23:45
Böhn óvatosan fogalmazott az Eb-csoportunkat illetően (Agroinform)
A magyar válogatott a spanyolokkal, a horvátokkal és a németekkel került egy kvartettbe a decemberben esedékes Eb-n.
jún. 22
23:51
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Június 22. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
jún. 22
23:53
Röplabda: továbbra is nyeretlen a magyar válogatott (Sport365)
A magyar női röplabda-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett a házigazda román csapattól az Euroliga negyedik tornáján.

Keresés