2012. június 22. péntek

jún. 22
5:12
A konyha padlóján találták holtan a színészt (ATV)
Egy hölgyismerőse kereste fel, mert egy ideje nem hallott felőle. A ház ajtaja nyitva volt, így bement...
jún. 22
5:15
BKV: beállt a sorba az állam - utolsóként (Alternatív Energia)
Megadta szerdai ülésén a kormány a tavasszal ígért készfizető kezességet a BKV 62,6 milliárd forintnyi adósságállományára - közölte kérdésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az intézkedés azonban fényévekre van a még tavaly augusztus elején vállaltaktól: az akkori kormányhatározat ugyanis a fővárosi közlekedési cég akkor még 78 milliárdos adósságállományának átvállalását irányozta elő.
jún. 22
5:17
Átveréssel "bővül" a foglalkoztatás (Alternatív Energia)
"A közfoglalkoztatás nem a rendszeres munka, hanem a segély alternatívája".
jún. 22
5:19
Lenyúlt milliárdos közétkeztetés Pécsett? (Alternatív Energia)
Minden jel szerint a pécsi közétkeztetési pályázat egyetlen, még versenyben lévő cége hamis nyilatkozattal zsebelheti be az 1,5 milliárdos megbízást - annak ellenére, hogy az önkormányzat költségvetése ezt az összeget is nehezen viselné.
jún. 22
5:30
„Lehet nevetni ezen…” Vége Orbánék szesz-szabadságharcának? (ATV)
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a pálinka teljes körű jövedékiadó-mentességét. A magyar szabályozás értemében ugyanis jövedékiadó-mentes a háztartások vagy a szeszfőzdék által személyes használatra előállított pálinka évi 50 liter mennyiségig. Brüsszel szerint viszont ez ellentétes az uniós szabályozással. Az Európai Bizottság egyébként ma hivatalos…
jún. 22
5:33
VOLT, és ígérik, az idén is lesz (Alternatív Energia)
Nem kapott meg egy engedélyt a jövő hétre tervezett VOLT Fesztivál, a rendezők fellebbeztek. A soproni városháza és a megyei kormánymegbízott tegnap estére megegyezett abban, hogy mégis lesz fesztivál.
jún. 22
5:35
Sokkolják a földön és a vízen közlekedőket (Alternatív Energia)
Újabb csapást mér a kormány a középosztály alsó rétegeire. A fejlesztési minisztérium rendeletben emeli a hatósági vizsgadíjakat, amivel nem a luxusjárművek tulajdonosait sújtja.
jún. 22
5:51
Titkolják Kövér válaszát (Alternatív Energia)
Bár a házelnök ma válaszolt Elie Wiesel levelére - amelyben a magyar származású Nobel-békedíjas író közölte, visszaadja a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét -, Kövér László ígérete ellenére nem hozta azt nyilvánosságra. Az Országgyűlés Hivatalán keresztül azt üzente, a címzett belátására kívánja bízni, hogy közzéteszi-e a választ.
jún. 22
6:06
Idén is lesznek magyar rendőrök a horvát tengerparton (Infostart)
A korábbi évekhez hasonlóan az idén júliusban és augusztusban is dolgoznak majd magyar rendőrök az Adriai-tenger horvátországi szakaszán - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája csütörtökön az MTI megkeresésére.
jún. 22
6:06
A világ legnagyobb bankcsoportjait minősítette le a Moody's (ATV)
A világ legnagyobb bankcsoportjait minősítette le pénteken a Moody's Investors Service, az e bankokat fenyegető globális tőkepiaci kockázatokkal indokolva a döntést.
jún. 22
6:08
L. Simon: szét lehet választani Nyirő életét és munkásságát (ATV)
Másképp állt volna a Nyírő József újratemetésének kérdéséhez, mint Szőcs Géza – mondta L. Simon László az Egyenes Beszédben. Az államtitkár elmondta: Alföldi Róbert mandátuma nemsokára lejár, és ha szeretne, pályázhat az állásra újra, de az államtitkár cáfolta, hogy azt állította volna, hogy a Nemzeti Színház igazgatója nem folytathatja munkáját.
jún. 22
6:24
Még egy hét van a parlagfű-mentesítésre (Infostart)
Még nem virágzik a parlagfű, de az irtást már most meg kell kezdeni. Júliustól bírságolnak a szakemberek; a növénnyel benőtt terület nagyságától függően 15 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet a büntetés mértéke. Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnökhelyettese azt mondta: a térségben Magyarország a legszennyezettebb, bár némi javulás az elmúlt 2-3 évben…
jún. 22
6:24
Újabb zombitámadás: rendőröket hívtak a dühöngőhöz (ATV)
A tettes ezúttal is meztelenre vetkőzött és kiharapott egy darabot az általa megtámadott ember húsából.
jún. 22
6:26
Számítottak rá, hogy öngyilkosságot kísérel meg a volt kormányfő (ATV)
Ioan Rus román belügyminiszter számított arra, hogy a letöltendő börtönbüntetésre ítélt Adrian Nastase volt miniszterelnök öngyilkos akar lenni, ezért több óvintézkedéssel próbálta csökkenteni ennek valószínűségét - derült ki csütörtökön a miniszter nyilatkozataiból.
jún. 22
6:28
Páncéltörővel támadtak a szállodára - halottak, túszok (ATV)
Tálib fegyveresek megtámadtak csütörtökön késő este egy tóparti szállodát Kabul közelében, több embert megöltek, és túszokat ejtettek - közölte a rendőrség. A támadás célpontja a Szpozsmaj hotel volt a Kabul melletti népszerű pihenőhelyen, a Karga-tó partján. A friss hírek szerint hajnalban megrohamozta az afgán rendőrség a szállodát, és kiszabadították a túszokat.
jún. 22
6:42
Varga: Szigorú gazdaságpolitikai feltételeket állíthat az IMF (Infostart)
Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől.
jún. 22
6:42
Megúszhatja a két kisgyereket halálra gázoló férfi? (ATV)
Végleg megúszhatja a börtönbüntetést a leányfalui ír gázoló. Az uniós jog szerint ugyanis Magyarországnak nincs lehetősége további jogi lépéseket tenni Tobin ügyében. Az ír férfi 12 évvel ezelőtt két kisgyermek halálát okozta Leányfalun. A család ügyvédje azt mondja: folytatják a küzdelmet, elsőként a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak.
jún. 22
6:48
Halálos baleset az M7-esen (Metropol)
Életét vesztette egy kamion sofőrje csütörtök éjfél előtt az M7-es autópályán, miután a 18. kilométer környékén járművével belerohant egy nem sokkal korábban karambolozó másik kamionba.
jún. 22
7:00
Lecsapott a vihar Pest megyére (Infostart)
Villámcsapások és fakidőlések okoztak károkat az éjszaka folyamán Pest megyében - mondta Kádasi Csaba, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek pénteken reggel.
jún. 22
7:18
Komoly károkat okozott az éjszakai vihar Pest megyében (ATV)
Villámcsapások és fakidőlések okoztak károkat az éjszaka folyamán Pest megyében - mondta Kádasi Csaba, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek pénteken reggel. A vihar miatt hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok az esztergomi, és jelentős késéssel a miskolci vonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel pénteken reggel.
jún. 22
7:20
Szobrot kaphat a zsidóverőket áldó pap? (ATV)
Dúl a vita a köztéri szobrok körül. Ezúttal azonban nem Horthy Miklósnak, hanem az antiszemita nézeteiről elhíresült Prohászka Ottokár katolikus püspöknek állítana szobrot egy civil szervezet. Az emlékmű a XIII. kerületi Lehel térre kerülne és a főváros Fidesz-KDNP-s többsége elviekben támogatja is a kezdeményezést. A kerület vezetése szerint viszont elfogadhatatlan, hogy egy vitatott személyiségű…
jún. 22
7:24
Viharos éjszaka Pest megyében (Metropol)
Villámcsapások és fakidőlések okoztak károkat az éjszaka folyamán Pest megyében.
jún. 22
7:36
Vége: mégis kirúgták a szórakoztató BKV-sofőrt (ATV)
Megvált az utasokat szórakoztató buszvezetőjétől a BKV - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A BKV-figyelő blog információi szerint a közlekedési társaság azért vált meg Bócsa Viktortól, mert "senki sem szerette amit csinált, és nagyon zavarta az utasokat". A BKK szerint azonban nem erről van szó. Szerintük a buszvezető több szabálytalanságot is elkövetett, és „ezt már nem tudták tolerálni”.
jún. 22
7:54
Tovább húzódik a Kulcsár-ügy - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet a Kulcsár-ügyről ír, a Népszabadságban pedig az energetikai tanúsítványról lehet olvasni.
jún. 22
7:54
Alig változott a forint - 287 az euró (ATV)
Pénteken este kissé gyengült a forint, az eurót megint 287 forint felett jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben. Ezzel a magyar fizetőeszköz estére elveszítette napközben elért nyereségét.
jún. 22
8:00
Tiltakozik a XIII. kerület a Prohászka-szobor terve ellen (Metropol)
Az önkormányzat elfogadhatatlannak tartja, hogy területén egy káros indulatokat gerjesztő, megosztó személyiségnek emlékművet állítsanak.
jún. 22
8:12
NPB: Matolcsy György és Budai Gyula a biztos kiesők között? (ATV)
Péntek délután két óráig lehet szavazni az atv.hu Nagy Politikus Bajnokságának első fordulójában, ahol 16 kormánypárti és ellenzéki politikus "mérkőzik meg" a továbbjutásért. Több mint 13 ezer Olvasónk szavazott már, Bajnai Gordon behozhatatlan előnnyel vezet, Matolcsy György biztos kieső.
jún. 22
8:14
Jávor: százmilliárd forintot takaríthatott volna meg az ország (ATV)
Ha a kormány hozzányúl a jegybanktörvényhez, akkor hozzányúlhatna a bankrendszer bizonyos elemeihez is - mondta Jávor Benedek.
jún. 22
8:18
Kigyulladt egy családi ház a fővárosban (Metropol)
Kigyulladt egy családi ház péntek hajnalban a főváros XIX. kerületében lévő Hunyadi János utcában.
jún. 22
8:20
Kirúgta a BKV a vicces buszsofőrt (Metropol)
A hivatalos indoklás szerint sorozatos szabálysértések miatt nem hosszabbította meg a vicces buszvezető munkaszerződését a BKV.
jún. 22
8:30
Hadgyakorlat: Szöul igyekszik elrettenteni Észak-Koreát a támadástól (ATV)
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös, nagyszabású pénteki hadgyakorlatának célja, hogy elrettentse Észak-Koreát déli szomszédja megtámadásától - áll a dél-koreai védelmi minisztérium közleményében.
jún. 22
8:33
Kirúgták a "vicces" buszsöfőrt (Alternatív Energia)
Veszélyes precedenst teremtett azzal, hogy viccekkel, dalokkal és hangfelvételekkel szórakoztatta az utasokat.
jún. 22
8:48
Munkába menet mentett ki a lágoló házból egy idős nőt a budapesti tűzoltó (ATV)
Kigyulladt egy családi ház péntek hajnalban a főváros XIX. kerületében lévő Hunyadi János utcában - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
jún. 22
8:50
Műszaki probléma: leállt a kisföldalatti a Deák térnél (ATV)
Nem jár a kisföldalatti a Deák tér és az Oktogon között, pótlóbuszok szállítják az utasokat.
jún. 22
8:54
Nem jár a kisföldalatti a Deák tér és az Oktogon között (Metropol)
Műszaki probléma miatt nem jár a kisföldalatti a Deák tér és az Oktogon között.
jún. 22
8:56
Ungváry Krisztián: nem lezárt a történet (Metropol)
Az első világháborút követő időszaktól kezdve mutatják be, milyen nyomot hagytak a fővároson a különböző diktatórikus rendszerek.
jún. 22
9:06
Éder: "A magyar élelmiszeriparban dolgozók nem bolondok" (Infostart)
A magyar élelmiszer-feldolgozók is elő tudnak állítani nyugati mércével mérve kiváló minőségű élelmiszereket, de ezekre olyan kevés a kereslet, hogy abból egy cég nem tudja fenntartani magát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke.
jún. 22
9:12
Újra járható mindkét irányban az M7-es (Metropol)
Újra járható mindkét irányban az M7-es autópálya.
jún. 22
9:24
Megerősítették: Szaddám Huszein unokaöccse került elő Ausztriában (ATV)
Ujjlenyomata alapján megerősíthető, hogy Szaddám Huszein volt iraki diktátor nemzetközi elfogatóparanccsal körözött unokaöccse az a férfi, akit Ausztriában tartóztattak fel - közölte egy bécsi szóvivő pénteken.
jún. 22
10:18
ÁSZ-vizsgálat az SZDSZ-nél: nem létező alapítványt támogatott a párt (ATV)
Közvetlenül az SZDSZ számára sikeresnek nem nevezhető 2010-es parlamenti választás után a párt négy és félmillió forintot adományozott egy alapítványnak. Az alapítványról egy mostani állami számvevőszéki vizsgálat kiderítette, hogy nem létezik, sőt: nem is létezett. A párt akkori és mostani elnökét kérdeztük az esetről.
jún. 22
10:21
Újabb zivatarok jönnek (Alternatív Energia)
Heves zivatarokra, néhol jégesőre is számítani kell pénteken, Pest és Bács-Kiskun megye néhány térségére már másodfokú, míg több más, elsősorban keleti megyére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat; az egész Balatonnál másodfokú viharjelzés van érvényben.
jún. 22
10:36
Milan Baros nem játszik többet a válogatottban (ATV)
Bejelentése szerint nem lesz többé válogatott a csehek egyik legismertebb labdarúgója, Milan Baros, aki a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n a negyeddöntős párharcban a portugáloktól elszenvedett 1-0-s vereség után közölte elhatározását.
jún. 22
10:38
Hajószerencsétlenség a Karácsony-szigeteknél: hadihajók is mentenek (ATV)
Hajókkal és repülőkkel kutatnak a Karácsony-sziget közelében csütörtökön történt hajószerencsétlenség túlélői után. A hajó körülbelül 200 menekülttel a fedélzetén Ausztráliába tartott, amikor a viharos tengeren felborult.
jún. 22
10:54
Elsőfokú riasztás: heves zivatarokra, jégesőre lehet számítani (ATV)
Heves zivatarokra, néhol jégesőre is számítani kell pénteken, Pest és Bács-Kiskun megye néhány térségére már másodfokú, míg több más, elsősorban keleti megyére elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat; az egész Balatonnál másodfokú viharjelzés van érvényben.
jún. 22
10:56
Uniós találkozó: érvényteleníthetik a Magyarország elleni döntést (ATV)
Várhatóan érvénytelenítik az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei pénteken kezdődött találkozójukon azt a három hónappal ezelőtti döntésüket, amely szerint az államháztartási hiány túlzott mértéke miatt csökkentették volna Magyarország jövőre felhasználható uniós támogatási keretét.
jún. 22
11:00
Eloltották a tüzet a győri gyapjúgyárban (Metropol)
A tűz annyira megrongálta a háromezer négyzetméteres csarnok tetőszerkezetét, hogy annak fele beomlott.
jún. 22
11:15
Gyöngyöspatának vissza kell fizetnie a közfoglalkoztatási támogatást (Alternatív Energia)
Több mint 1,1 millió forintnyi közfoglalkoztatási támogatást vissza kell fizetnie Gyöngyöspatának, mert a munkát a szerződéstől eltérő helyen, részben magántulajdonú ingatlanokon végeztette az önkormányzat.
jún. 22
11:30
Ügyvédje szerint épelméjű Breivik, az ügyészség szerint nem (ATV)
Ügyvédje szerint józan gondolkodású ember a norvég tömeggyilkos, ezért nem szabad pszichiátriai intézetbe küldeni - a főügyészség szerint azonban elmebeteg. A tavaly nyáron 77 embert lemészárló Anders Behring Breivik csukott szemmel hallgatja a védőbeszédet, és később ő maga is megszólal a hamarosan véget érő tárgyaláson.
jún. 22
11:48
A Dunában találták meg a fiú holttestét (ATV)
Megtalálták a bátai Duna-holtágban csütörtökön elmerült fiú holttestét - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
jún. 22
12:06
ÁSZ: vannak kockázatok, de tartható a hiánycél (Infostart)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleménye szerint a 2013. évi költségvetési javaslat felkészíti az országot arra, hogy a bizonytalan nemzetközi környezetben bekövetkező eseményekre is jól reagálhasson. A Nemzetgazdasági Minisztérium visszautasítja az Állami Számvevőszék kritikai észrevételeit. A tárca szerint a tervezés körültekintően, a statikus és dinamikus hatásokat egyaránt figyelembe véve…

Keresés