Néhány napja megjelent Mercedes SL 350 tesztünkben megígértük, hogy a fotókon az SL-sorozat 60 éves jubileuma alkalmából az újdonsággal pózoló oldtimerről ejtünk a héten pár szót. Az Európa-szerte híres és rendkívül igényes tatabányai Motor Classic restauráló műhelyből a napokban kigördült, 1959-es évjáratú 190 SL típushoz ugyan az eredeti tervek szerint csak néhány közös fotó készítése érdekében…
Hoxton - Bíróság elé állították az egyik brit sztárszakácsot, mert ecstasyt tett a csokipudingba és a szarvasgombás előételbe egy bár születésnapi partiján.
A Kopaszi-gát és Újpest, illetve Óbuda között közlekednek majd - jelentette be György István főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.
Rendkívüli közgyűlést tart az Alteo, amelyen az alaptőke felemelésére kaphat felhatalmazást az igazgatóság. A közgyűlést június 26-án, 13 órakor tartja a társaság székhelyén (1055, Budapest, Honvéd u...
Az idén 10. alkalommal jutalmazták Kék Hullám Zászlóval a legjobb balatoni strandokat és kikötőket. A Kék Hullám Zászló egyebek közt azt jelenti, hogy az azt elnyerő strandokon működik elsősegély nyújtó hely, vízimentő szolgálat, orvosi ellátás, és ügyelnek a közbiztonságra is. A Pénzcentrum.hu mutatja a legjobb balatoni strandok teljes listáját....
Nem volt érdemi piaci hatása annak, hogy az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsa érvénytelenítette pénteken a kohéziós források felfüggesztéséről szóló korábbi határozatát, a döntés várható volt, így az korábban már beépült az árakba - mondták piaci elemzők az MTI-nek.
Villámcsapások és kicsavart fák okoztak gondot a hajnali viharban - a fővárosban összesen húsz esetben riasztották a tűzoltókat a viharkárok miatt. Továbbra is heves zivatarokra, és néhol jégesőre kell számítani, Pest és Bács-Kiskun megyében másodfokú, a többi, elsősorban a keleti megyékben elsőfokú riasztás van érvényben.
Gdansk - Amikor Lengyelországba érkeztek, a futballválogatott szerencsecsillagainak nevezték őket a német szövetség (DFB) vezetői, de a görögök elleni, negyeddöntő előtt már kicsit kellemetlenné vált az Eb-n a jelenlétük.
Kövér László nem tartotta be a szavát. Kövér László azt ígérte, hogy az Elie Wieselnek írt válaszlevelet még aznap nyilvánosságra hozzák. Ehhez képest kifogásokat tálalt a nemzet elé a levél tartalma helyett. Gerinc Fidesz-módra - írja közleményében Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese
A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint a magyar kormány nemcsak Európa, hanem a világ egyik legátláthatóbb, az állam, a játékosok és az üzemeltetők számára egyaránt a legbiztonságosabb piaci működés alapjait teremteti meg a szerencsejáték törvény módosításával....
Továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagországok között abban, bevezessék-e a pénzügyi tranzakciós adót az EU-ban - derült ki a pénzügyminiszterek pénteki luxembourgi találkozóján.
Alig változott, szűk tartományban mozgott a forint árfolyama pénteken: az eurót délután négy órakor 286,94 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg délelőtt tizenegykor 287,25 forinton, illetve csütörtök este 287,81 forinton.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az aranybefektetésekkel foglalkozó Solar Capital Gold Zrt. és a BROKERNET Csoport. A dominánsan piacvezető hazai közvetítő hálózat ezzel olyan új értékálló befektetési lehetőséggel bővíti eddigi öngondoskodási célokat támogató palettáját, amely a fejlett piacokon már régóta a lakosság megtakarításainak stabil eleme.
Az euró melletti kiállást és az európai gazdasági növekedést fogalmazta meg célként az Európai Unió június végi csúcsára Mario Monti, Angela Merkel, Francois Hollande és Mariano Rajoy a Rómában pénteken tartott olasz-német-francia-spanyol találkozón.
Legalább 26 kormányhű személyt raboltak el és öltek meg egy rajtaütés során Szíriában – közölte pénteken egymástól függetlenül a szíriai állami média és egy jogvédő szervezet. Az állami tévétársaság „brutális terrorista vérfürdőnek” nevezte az esetet, a híradás szerint az áldozatokat megcsonkították.
Doneck - Hat Real Madrid-futballista dönthet szombaton arról, hogy a Blikk-olvasók által a torna kedvencének választott spanyol vagy negyeddöntőbeli vetélytársa, a francia válogatott jut a négy közé az Európa-bajnokságon.
Nyílt levélben szólítja fel az MSZP elnöke Orbán Viktor kormányfőt arra, hogy állítsa meg a gyűlölködő nézetek felerősítését és az antiszemita kultusz újraélesztését. Mesterházy Attila véleménye szerint az ország mára súlyos morális válságba jutott, amit a kormányoldal idézett elő "a Horthy-korszak történelmi bűneinek relativizálására" irányuló törekvéseivel.
Növekedést és munkahelyteremtést erősítő programot terjeszt a kormány elé a következő hetekben Matolcsy György. Új programmal készül Matolcsy A nemzetgazdasági miniszter ezt pénteken...
A balatoni előszezonban eddig 5-9 százalékkal nőtt a személyhajó- és kompforgalom az előző évhez képest, a kereskedelmi szálláshelyeken a május hozott némi javulást, de a június a korábbi évekhez...
Az árfolyamgáttal élő, közszférában dolgozó devizahitelesek vissza nem térítendő állami támogatásának igénybevételére vonatkozó jelenlegi július 1-i határidőt szeptember 30-ra tolná ki Kocsis Máté...
A MOL bejelentette, hogy a 2011. június 10-én aláírt, 5 éves futamidejű, 1 plusz 1 éves hosszabbítási opciójú rulírozó hitelszerződés 561 millió euró összegben további egy évvel, 2017. június 10-ig,...
A görög választások után a piacok fellélegezhettek, a hangulat javulás azonban nem tartott sokáig, a spanyol problémák ugyanis gyorsan elvonták a befektetők figyelmét. A kockázatvállalási hajlandóság...
Ma délelőtt a hazai szakmai közönségnek is bemutatták a Peugeot 508RXH-t. Mit kapunk tőle mást , mint az eddig a piacon szereplő autóktól? Dízel-elektromos hibridhajtást és nívós igényességet, egy fokozott vezetési élvezetet ígérő összkerékhajtású autótót. Ez az új Peugeot 508 RXH, amely megtestesíti a Peugeot modernségét és igényességét. Stílusa és innovatív HYbrid4 hajtáslánca a szegmensben…
Nemrég közöltük a BMW M3 babérjaira törő Volvo S60 Polestar technikai adatait, ezúttal pedig már az árról és az egyelőre egyetlen legyártott darab értékesítési körülményeiről adhatunk hírt. Az anonimitásba burkolózó megrendelő kilétéről viszont annyit már tudni, hogy amerikai.
A mai római mini EU-csúcstalálkozón arról született megállapodás az eurózóna négy legnagyobb tagállama között, hogy az együttes GDP 1%-át, mintegy 130 milliárd eurót kell a gazdasági növekedés...
A PSA konszern eddig összesen két modelljénél tette elérhetővé új hibrid összkerékhajtási rendszerét, mégpedig a tesztünkön szereplő Citroën DS5 és Peugeot 3008 személyében. Ezúttal a harmadik HYbrid4 technikával fevértezett modell lép színre, a Peugeot 508 szedán is megkapja a franciák dízel-elektromos hajtásláncát.
Varsó - A portugál legendákat, példaképeit is túlszárnyalhatja Cristiano Ronaldo (27). A válogatott sztárja igazi vezérként szerepel a labdarúgó-Eb-n, a hollandok elleni duplája után az ő fejes góljával győzte le 1-0-ra az együttes a negyeddöntőben Csehországot. A Real Madrid támadójának korábbi sztárok szurkoltak a lelátón.
Továbbra sincs egyetértés az európai uniós tagországok között abban, bevezessék-e a pénzügyi tranzakciós adót az EU-ban - derült ki a pénzügyminiszterek pénteki luxembourgi találkozóján. Uniós...
A Kúriához fordulhat a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, ha az esztergomi képviselő-testület június 30-ig nem alkotja meg a törvényeknek megfelelő módon idei költségvetését - mondta el a megyei kormánymegbízott pénteken az MTI kérdésére.
Az autózás elmaradhatatlan részét képezi a határok feszegetése, még ha az ezzel kapcsolatos rekordkísérletek néha már gyerekesnek tűnhetnek. A játékos szellemre szükség van, ezért örömmel számolunk be a legújabb Guinness rekordkísérletről, melynek során David Coulthard egy Mercedes-Benz SLR AMG Roadster volánja mögött kap el egy golflabdát.