Az eurózóna válságáról, Magyarország Brüsszellel folytatott vitáiról és a külföldi befektetők szempontjairól is beszélt a Kossuth Rádióban John Knott brit nagykövet.
Az Autós Nagykoalíció egyetért azzal, hogy a jövőben büntetés jár az autók kilométerórájának visszaállításáért, következő lépésként pedig a járműtörténeti nyilvántartás bevezetését szorgalmazza a szervezet - mondta Knezsik István elnök szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
A dokumentum műfaj nagyon erősen jelen volt a Kamera Korrektúrán, de a gyermekfilmek kategóriáját meg kellett szüntetni – mondta el a tévés fesztivál zsűrielnöke a 180 percben.
Egy érdekes gömbhalmazt, csillagok gömbalakú csoportját kapta lencsevégre a Hubble. A felvételek a Tejútrendszer gömbhalmazainak feltérképezését célzó Hubble-misszió keretében készültek.
Kiderült, egy kereskedelmi cég tulajdonosa, Tim O’Leary volt az az angol szurkoló, aki az olaszok ellen elveszített Eb-negyeddöntőn a nemi szerve mutogatásával próbálta megzavarni az egyik itáliai játékost.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A 2008-as pekingi olimpia után úgy döntött Brendan Hansen, hogy nyugdíjaztatja magát, az amerikai úszó azonban mégis ott lesz a londoni játékokon, miután 100 méteres mellúszásban nyert az omahai válogatón.
A szlovákiai magyarság lélekszámának csökkenése, annak okai, következményei és visszafogása, valamint a szlovák-magyar viszony és a magyar-magyar kapcsolatok adták a nemzeti összetartozás bizottsága révkomáromi kihelyezett ülésének súlyponti témáit szerdán. A két ország képviselői ellentétes nyilatkozatokat tettek arról, értesítette-e előre Magyarország a szlovák parlamentet a rendezvényről.
A válság során hatalmasakat nyert, de azóta folyamatosan egyik problémából a másikba evező hedge fund guru, Philip Falcone ellen több ügyben is vádat emelt az amerikai tőkepiaci felügyelet, a SEC....
Az ACNielsen Piackutató 2012. áprilisi adatai szerint a Sága Foods Zrt. 16,5%-os részesedéssel a hazai virsli szegmens piacvezetője. A cég 12 éve töretlen első helyét a 2000-ben bevezetett, egyedülálló ízvilágú és kiemelkedő minőségű termékének, a Füstlinek köszönheti, amely 2007 óta viseli a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. A Füstli - és ízvariánsai - a legutóbbi kutatási adatok szerint…
Villamospálya-felújítási munkák miatt csütörtöktől pótlóbuszok közlekednek az 50-es villamos egy szakaszán, több buszjárat pedig módosított útvonalon jár - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Kínos pillanatokat élt át a napokban a francia titkosszolgálat elitegysége. Az osztag ugyanis - amelynek Francois Hollande elnök védelme az elsődleges feladata - otthon felejtette a fegyverarzenáljukat. A testőrök így puszta kézzel védték a világ egyik legveszélyesebb városában az államfőt.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Jobb esetben 18 napon, de egyes adatok hiányában is 30 napon belül elbírálják a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj (gyed), a baleset üzemiségének megállapítása és a baleseti táppénz iránti kérelmeket.