Két gyereket mentett meg a haláltól a 16 éves F. Mátyás a saját élete árán: ő maga belefulladt a Duna egyik holtágába. A faluban azt beszélik: családján átok ül, a családtagok ugyanis sorban távoznak az élők sorából.
Vizsgálatot indított a baranyai kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi szerve, valamint a rendőrség egy a mohácsi farostlemezgyárban történt pénteki halálos baleset miatt.
Internetes tolmácsszolgálatot építenek ki osztrák kórházakban, hogy a németül nem vagy nem jól beszélő, valamint a jelnyelvet használó betegek ne szenvedjenek hátrányt az ellátásban.
A kormány döntése szerint a következő fél évben állami és piaci szereplők bevonásával, vegyesvállalati együttműködés keretében vizsgálják meg a mecseki uránérc-bányászat esetleges újraindításának...
Mintegy egymilliárd forintos beruházással évi 1,5-2 ezer tonna kapacitású elemhulladék-feldolgozó építését tervezi Magyarországon a MÉHKE Nonprofit Zrt. - írta szerdai számában a Világgazdaság....
Több mint egymillió forintnak megfelelő összegre büntették a brit Unilevert, amiért egy brazil háziasszony az egyik paradicsomszószos konzervükben egy használt óvszert talált.
Felfújható öttusa birodalom, Orczy Kalandpark, eurobungy, légbicikli, foci, kosárlabda, sorversenyek, KRESZ-park és sok minden más vár INGYEN, június 30-án a budapesti Orczy Parkban.
Hozzávalók 4-5 adaghoz: 1 kg burgonya 1 db paradicsom 1 db zöldpaprika 1 db nagyobb vöröshagyma olaj só fűszerpaprika (pirospaprika) őrölt bors A tésztához: 4 tojás 40 dkg liszt só 0,5 dl víz (vagy 50 dkg kész kocka tészta)
Hozzávalók egy 5 l-es üveghez: 2 kg közepes méretű uborka 3 gerezd fokhagyma 3 db babérlevél 1 nagy vagy 2 közepes csokor kapor 1 kiskanál mustármag 1 kiskanál koriandermag 5-6 evőkanál Himalája só 8 db szemes feketebors 1 mokkáskanál borsikafű 2 szelet kovászos kenyér
Tegnap Angela Merkel egy rövid időre ráhozta a frászt a piacokra „az emeddig én élek nem lesz teljes közös felelősségvállalás” kijelentésével, utalva a közös euró kötvényekre és az európai közös betéti garanciára. A gyengén alakuló keddi olasz és spanyol aukciókkal valamint az alulteljesítő amerikai fogyasztói bizalmi indexszel együtt is a határidős DAX index egy kulcsfontosságú technikai támasz…
Szegedi Csanád zsidó felmenőivel kapcsolatos nyilatkozata után a Jobbik elnöke azt is kijelentette: a párt nem a származásukat nézi az embereknek, hanem azt, hogy mit tettek le a nemzet asztalára.
Két év, nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a West Balkán nevű szórakozóhelyen másfél évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia négy vádlottját a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében.
A Hajdú-bihari Napló szerint így túlzóak voltak azok a nyilatkozatok, hogy három év alatt akár tízezer új munkahelyet is teremthetnek az ázsiai befektetők Debrecenben.
A Ford mérnökei a CAVE számítógépes virtuális tervezést alkalmazva már évekkel a prototípus megalkotása előtt elemezhetik az autók utasterét, míg az Időskori Öltözék révén képesek szimulálni az idős emberek korlátozottabb és lassabb mozgását, ám kifejlesztették a szívritmus-figyelő vezetőülést is, amely különleges érzékelőkkel működik: a rendszer időben figyelmezteti az autóst egy esetleges…
Ítéletet hoztak a West Balkán-ügyben: Sz. Győzőt, K. Tamást, Cs. Józsefet, illetve R. Istvánt bűnösnek találták halálos tömegszerencsétlenséget eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben.
Első fokon két év nyolc hónap fegyházra ítélte mind a négy vádlottat a Pesti Központi Kerületi Bíróság a West-Balkánnál történt tragédia ügyében – írja az Origo.
Hozzávalók 4-5 adaghoz: 1 kg burgonya 1 db paradicsom 1 db zöldpaprika 1 db nagyobb vöröshagyma olaj só fűszerpaprika (pirospaprika) őrölt bors A tésztához: 4 tojás 40 dkg liszt só 0,5 dl víz (vagy 50 dkg kész kocka tészta)
Hozzávalók egy 5 l-es üveghez: 2 kg közepes méretű uborka 3 gerezd fokhagyma 3 db babérlevél 1 nagy vagy 2 közepes csokor kapor 1 kiskanál mustármag 1 kiskanál koriandermag 5-6 evőkanál Himalája só 8 db szemes feketebors 1 mokkáskanál borsikafű 2 szelet kovászos kenyér
A Népszabadság szakembereket kérdezett arról a munka világát érintő javaslatcsomagról, amelyet ma tárgyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség.
Az elődöntőkhöz érkezett az EURO 2012 küzdelemsorozata, elsőként szerdán a spanyol és a portugál válogatott csap majd össze a döntőbe jutásért. Beharangozó nyilatkozatok.
Mintegy 310 millió koronás, azaz nagyjából 3,41 milliárd forintos bevételt eredményezett a Cseh Labdarúgó Szövetségnek (FACR) a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság.
Egy valamirevaló kórházsorozatban őrült szaladgálásba kezd legalább két tucat orvos, ha a szívritmus monitor ilyen képet mutat, mint ami az euró svájci frankkal szembeni árfolyamában az elmúlt...
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt 1 kis pohár tejföl 12 dkg margarin 12 dkg cukor 1 tojás fél csomag sütőpor A krémhez: 2 evőkanál kakaópor 4 evőkanál liszt 1 csomag vaníliás cukor 20 dkg margarin 25 dkg porcukor 5 dl tej A mázhoz: 2 evőkanál kakaópor 2 evőkanál cukor kevés víz 3 dkg margarin