A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című film mintájára mi is megnéztük: hogyan válhatott a 2008-ban az egész világ által tisztelt spanyol labdarúgó-válogatott közellenséggé passzív futballjából kifolyólag.
Hazai sikerrel folytatta szombaton a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, amely ötödik mérkőzésén nagy csatában legyőzte az eddig veretlen fehérorosz csapatot Sopronban.
Két év múlva a cardiffi Millennium Stadion, 2015-ben pedig a tbiliszi Miheil Meszhi Stadion adhat otthont majd a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésnek. Az UEFA szombaton döntött a következő évek helyszíneiről.
Sikeresnek tűnik az ebpszichológai postástanfolyam Németországban: a kurzust elvégző kézbesítők körében 80 százalékkal csökkent a kutyaharapások száma.
Egyetlen munkavállalónak sem kell kevesebb pénzért többet dolgoznia az új munka törvénykönyve miatt - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
Minden bizonnyal nem a súlyos tériszonyban szenvedőknek találták ki Svájc legújabb látványosságát. A több kilométeres magasságban futó kábelvasútnak ugyanis hiányzik a teteje.
A wimbledoni tenisztorna női páros versenyének első fordulójában Venus és Serena Williams magabiztos győzelmet aratott a Vesna Dolonc, Olga Savchuk kettőse ellen. Az amerikai testvérpár két évvel ezelőtt nyert utoljára páros mérkőzést.
A tartósnak ígérkező hőség miatt a fővárosban rendkívüli intézkedéseket hoztak: rendszeresen locsolják a fő- és tömegközlekedései útvonalakat, a síneket, a sűrűn lakott területeket, illetve több ponton vizet osztanak - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
Az azonos neműek számára a házasság és az örökbefogadás engedélyezésére a francia kormány által előző nap tett ígéretet ünnepelték a szombati párizsi melegfelvonulás résztvevői.
A forrásokat az újfajta, fogyasztást sújtó különadókból remélik, ami szerintük jobb a munkát terhelő adóknál, de ennek az a hátulütője, hogy szociálisan érzéketlenek.
A polgári törvénykönyv őszi vitájakor rendezhető lesz az a passzus, amelyet a családvédelmi törvényben az Alkotmánybíróság kifogásolt – mondta Rétvári Bence szombaton az MTI-nek.
Idén is megszervezi a Rákóczi Szövetség nyári táborát magyarországi és külhoni középiskolásoknak; a XIII. Magyar tanárok és diákok találkozója a Magyar Kálvárián elnevezésű programot július 1-7. között tartják Sátoraljaújhelyen.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt szeretné, ha a futball szabályalkotó testülete (IFAB) elhalasztaná csütörtökre tervezett döntését a gólvonal-technológia alkalmazásáról.
Meghajolt Németország a spanyol és olasz nyomás alatt, az euróövezet így elindult a külön-külön vállalt adósságkötelezettségek szétterítése felé, pedig Berlin éppen a tartozások közössé tételét akarta elkerülni - jegyezték meg német lapok a pénteken véget ért uniós csúcstalálkozó eredményeit értékelve.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Az MSZP választmányi elnöke szerint a kormány a jövő évi költségvetéssel az elmúlt huszonkét évben példátlan megszorítást hajt végre. Botka László szombaton újságíróknak, pártja budapesti választmányi ülése előtt azt mondta: 2013-ban a GDP 40 százalékára nő az adóterhelés, ami egyszer sem fordult elő a rendszerváltozás óta.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 100 millió eurót oszt szét a klubok között a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán. Ez az összeg közel kétszerese annak, mint amit négy éve, a legutóbbi kontinensviadal után kaptak az egyesületek.
A csillagos autómárka már közel egy éve hivatalosan bejelentette, hogy az E-osztály alapjaira épülő négyajtós, négyszemélyes CLS kupénak - amely többek között az Audi A7 ésa BMW 6-os Gran Coupé legnagyobb ellenfele – testvére születik, egészen pontosan egy puttonyos kivitel személyében. Áprilisban aztán már alig álcázva fotózták le a kémfotósok a négykerekűt, tegnap pedig a németek gyári fotók és…
Új sorozatunkban megrázó bokszsztorikkal foglalkozunk. A harmadik részben a legendás Roy Jones Jr esetével foglalkozunk, aki 1988-ban hatalmas csalással elveszítette az olimpiai döntőt, majd pár évvel később a NOB elismerte a győzelmét, de az aranyérmet sosem kapta meg.