Budapest — Egyenként 10 millió forintot ér az alvilágnak Bolcsik Zoltán tábornok, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vezetőjének és minden emberének a feje!
A világ legnevesebb befektetője, Warren Buffett szerint az eurózóna nem működhet a jelenlegi formájában, nem lehetnek a tagok ugyanis félig rabszolgák, félig szabadok. Az Egyesült Államok...
Az EKB kamatdöntése és az azt követő sajtótájékoztató alaposan megbillentette a hangulatot a részvény és devizapiacokon, a befektetők azonban hamar összeszedték magukat. A New York-i indexek erős pluszban vannak, az euró és a forint is visszaerősödött. A piaci szereplők ismét megtalálták a pozitív üzenetet az EKB elnökének beszédében.
A gazdasági társaság ügyvezetését az egyes cégformákra vonatkozó rendelkezések szerint a vezető tisztségviselők vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el.
A kabinet szerint a korábbi magyar kormányok az elmúlt húsz évben összesen nem tettek annyit a korrupció megelőzésére, visszaszorítására és számon kérésére, mint a jelenlegi tett, az elmúlt két évben.
Az egyik legnagyobb befektetési csoport szerint úgy tűnik, békülékenyebb hozzáállást eredményezett, hogy Varga Mihályt az IMF/EU-tárgyalások vezetőjévé nevezték ki.
Egy közös haverjuk buliján együtt mulatott Lindsay Lohan és Paris Hilton. A börtönből frissen szabadult botrányhősnő hiába hat évvel fiatalabb a szőke milliárdoscsemeténél, mégis ő nézett ki idősebbnek.
Szeged – Munkácsy vagy nem Munkácsy? – ezen tipródnak már egy évszázada a szakemberek, akik most eldöntötték: felderítik végre a rejtélyt, egyszer, s mindenkorra eloszlatják A főpap című festményt övező homályt.
Magyarország – 105 évet kell kibekkelnünk, míg ismét látható lesz a Földről, amint a Vénusz elvonul a Nap előtt. Úgyhogy most várjon csak türelemmel az, aki lemaradt az év csillagászati eseményéről!
Az idén mindössze 4 százalékkal növekszenek világszerte a mobiltelefon-eladások, a legkisebb mértékben 2009 óta. Az IDC távközlési piackutató szerdán közzétett elemzése szerint ennek oka az, hogy a gazdasági növekedés lassulása mellett erőteljesen visszaesett az alapkészülékek kereslete.
Erősödött a forint szerdán az euróövezeti stabilitással szemben kialakult piaci kételyek oldódásának köszönhetően. Az eurót délután öt óra után 298,38 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kedd esti 303,04 forinttal.
Több tényező kedvező együttállása szerda késő délutánra oda vezetett, hogy a forint egyhetes csúcsra kapaszkodott a vezető devizákkal szemben, így az euró árfolyama öt nap után újra 300 alatt "zárt"....
Már nem a Google, hanem a BMW a legnépszerűbb márka egy csaknem 50 ezer fogyasztó megkérdezésével végzett globális felmérés szerint. A Reputation Institute vállalati tanácsadó cég vizsgálata szerint a Google az egy évvel korábban elfoglalt első helyről a hatodik helyre csúszott, a BMW pedig a negyedikről az elsőre ugrott, megelőzve a Sony-t és a Disney-t.
Tarr Béla hét filmjét nézhette meg a hollywoodi Silent Movie filmszínház közönsége a Los Angeles-i magyar főkonzulátus védnökségével szervezett, áprilistól júniusig tartó retrospektív sorozat keretében.
A májusi Top 50 legjobbjai valamilyen formában mind a szenvedély köré csoportosulnak: Szabó Győző felkavaró drogvallomása, a Toxikoma az 1. helyen nyitott, másodikként George R. R. Martin Sárkányok tánca című fantasy-je futott be, míg Andrassew Iván Tőkés-könyve, a Ne vígy minket kísértésbe bronzérmes lett.
Teljesíti a kívánságokat a varázslóbot – állítja tulajdonosa, Farkas Judith. A zebegényi Hajózási Múzeumban kiállított ereklyét Indonéziában egy sámán faragta, ő ruházta fel varázserővel. Akad, akit milliomossá tett.
A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok előtt utolsó alkalommal kerül sor a K&H olimpiai és paralimpiai kártyaprogram díjazottainak kiválasztására.
A klub múltjához méltó szereplést ígér Jos Daerden, az OTP Bank Liga legutóbbi szezonjában 13. helyen végzett Újpest FC labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Edzés közben életét vesztette szerdán Nemanja Nesic, a szerbek 24 éves, válogatott evezőse. Nebojsa Jevremovic, a helyi szövetség főtitkára azt mondta: a jövő heti, müncheni Világkupa-versenyre készülő sportoló a délelőtti tréning során lett rosszul Smederevóban.
Életét vesztette egy motoros az 1-es főúton Zsámbék közelében, amikor járművével egy előtte haladó autónak ütközött; az érintett szakaszon félpályás útzár van érvényben.
Az A-Híd Szeged Beton VE honi kupagyőztes, bajnoki harmadik helyezett férfi vízilabdacsapata az újabb idénynek is Vincze Balázzsal vág neki, akinek szerdán meghosszabbították vezetőedzői megbízatását.
A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga Mihály a Bloomberg hírügynökségnek. Az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter erről Isztambulban beszélt abból az alkalomból, hogy részt vett a World Economic Forum rendezvényén.
Developing the electronics industry could be a breakthrough for Hungary's economy, because a relatively small capital investment in the sector can create a lot of jobs, American Chamber of Commerce (AmCham) chairman Istvan Havas told a press conference on Tuesday.
Magyarországot az utolsó helyen ugyan, de még a "megszilárdult demokráciákhoz" sorolta a Freedom House (FH) a tavalyi helyzetet értékelő, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, ugyanakkor a magyar és az ukrán példán keresztül érzékeltette azt, amit a Közép- és Kelet-Európában, valamint a volt Szovjetunióban érvényesülő antidemokratikus tendenciának nevez.
A görög válogatott nem tartozik a pénteken kezdődő Európa-bajnokság esélyesei közé. De a favoritok közé soroltuk 2004 előtt? Persze, minden bizonnyal be kell ezúttal érni a csapat híveinek kevesebbel is: bravúr lenne már a legjobb nyolc közé kerülés is.