President Janos Ader has sent two laws back to parliament for review citing formal and procedural deficiencies, the president's office told MTI on Tuesday.
Magyarországot az utolsó helyen ugyan, de még a "megszilárdult demokráciákhoz" sorolta a Freedom House (FH) a tavalyi helyzetet értékelő, szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, ugyanakkor a magyar és az ukrán példán keresztül érzékeltette azt, amit a Közép- és Kelet-Európában, valamint a volt Szovjetunióban érvényesülő antidemokratikus tendenciának nevez. A kormány szerint megalapozatlan és…
Potenciálisan kedvező fejlemény a jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti szavazás elhalasztása - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A várakozásoktól elmaradó mértékben csökkent az amerikai olajtartalék a múlt hét folyamán. Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajtartalék 100 ezer hordóval 384,6 millió hordóra csökkent, a megelőző héten mutatott 2,2 millió hordós emelkedés után. Az elemzők 1,1 hordós csökkenést vártak. Az olajtartalék jelenlegi mértéke 4,2 százalékkal…
Erőteljes emelkedést mutat a határidős szállítású arany árfolyamának jegyzése a szerdai kereskedési napon, a vártnál jobban csökkenő első negyedéves amerikai termelékenységről szóló adat, az euróövezeti válság megoldására irányuló törekvések, illetve a gyenge dollárnak köszönhetően.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást indított annak megállapítására, ki szivárogtatta ki a sajtónak azt az információt, hogy az Egyesült Államok titokban kibernetikai támadást hajtott végre Irán nukleáris létesítményei ellen - írta szerdai számában a The Wall Street Journal.
Budapest — Tízmilliókat kaszáltak tavaly is a kormánytagok és az államtitkárok. Orbán Viktor miniszterelnök épp hogy a 42 fős mezőny első félében végzett: a kormányfő csak a huszadik legjobban kereső politikus volt.
Az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter erről Isztambulban beszélt abból az alkalomból, hogy részt vett a World Economic Forum rendezvényén.
Budapest - Még egy hónapja sem lépett a hivatalába, de már három, fideszes képviselő által jegyzett törvényt dobott vissza a parlamentnek Áder János, míg elődje, Schmitt Pál másfél év alatt egyetlen jogszabályt sem.
Öt magyar úszóváltó indulhat a július 27-én kezdődő londoni olimpián. Erről a világszövetség értesítette a hazai sportági szövetséget, amely válaszában megerősítette, él a lehetőséggel, s mindhárom férfi stafétát, továbbá a 4x200 és a 4x100 méteres női gyorsváltót is nevezi az ötkarikás játékokra.
Magyarországot az utolsó helyen ugyan, de még a "megszilárdult demokráciákhoz" sorolta a Freedom House jelentésében. A szervezet szerint hazánk demokratikus pontszáma az elmúlt néhány év során folyamatosan csökken. A kormány szerint megalapozatlan a jelentés.
Valósággal megtáltosodtak a piacnyitást követően az amerikai részvényindexek, ami a zárás előtti órákban természetesen még az európai börzéket is felfele húzta magával. A jelentősnek mondható, közel...
Indokolatlan és megalapozatlan a kamarai törvény megváltoztatását célzó törvénymódosító javaslat - állítja a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki ezért az egészségügyi ágazatért felelős miniszterhez fordul. A változtatás szerint két mandátumnál többször nem lehet tisztséget vállalni a kamarákban. Az egészségügyi államtitkár azonban úgy véli: a jogszabály szövegével minden rendben.
A hónap első hetében rendezik meg az Electronic Entertainment Expo-t. Több száz játék bemutatásra kerül, valamint a konzolgyártók is újdonságokkal jelentkeznek.
Csaknem két éve már, hogy a Mitsubishi Motors Vezérképviselete és Marosi Ádám, egy ambiciózus, tehetséges öttusázó sikeres együttműködése megkezdődött. A világhírű autómárkát forgalmazó cég mindig is fontosnak tartotta társadalmi szerepvállalását. Mivel is bizonyíthatná legmeggyőzőbben ezt a gondolkodásmódot, mint egy fiatal sportoló felkészülésének támogatásával, aki életmódjával, eredményeivel…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 542,96 pontos, 3,31 százalékos emelkedéssel, 16.941,35 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Ana Marija Žujović balerina a szerb állami televízióban vendégeskedett szerda reggel. Természetesen megvillantotta tehetségét is, de sokkal többet mutatott meg magából, mint szeretett volna. Az energikus tánc közben folyamatosan kibuggyantak a mellei a ruhából.
Budapest — Vége lehet a Bumerángnak. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) bejelentette: a Neo FM közel 750 milliós adósságot halmozott fel, amelyet ha nem tud megfizetni, már a nyár folyamán elveszítheti sugárzási engedélyét.
Budaörs - A magyar fitmodellek világszerte a legjobbak, legyen szó amatőrök vagy profik közötti viadalról, illetve bármelyik szövetség égisze alatt hozzák is létre a rendezvényt.
Annak ellenére, hogy Fluor (25) az idei Bravo OTTO-n fantasztikus sikert aratott, a naptára tele fellépésekkel, néhányan igyekeznek egyre többet tenni azért, hogy egy-egy városban ne állhasson közönség elé. Nemrég Csongrádból próbálták kitiltani, de Egerben is felszólaltak már azért, hogy többé ne lépjen színpadra.
Hét embert fogtak el és 58 kilogrammnyi marihuánát foglaltak le a rendőrök egy múlt heti akció keretében Budapesten, a kábítószer piaci értéke 120 millió forintra tehető - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán az MTI-vel.
A jegybanktörvény módosításáról szóló parlamenti végszavazás elhalasztása segíteni fogja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) tervezett tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását - mondta Varga...
A rendőrség őrizetbe vett kedden négy embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint 100 millió forint kárt okoztak a Budapesti Elektromos Művek Nyrt.-nek (Elmű) azzal, hogy elektromos mérőórákat állítottak vissza - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese....
Speciális jógagyakorlatok segíthetnek a szélütésen átesett betegek rehabilitációjában - hangozott el az Amerikai Sportorvosok Kollégiumának San Francisco-i kongresszusán.
Az autós média várakozásait még feljebb srófolhatja a Ford az új egyliteres háromhengeres turbómotor esetében azzal, hogy impozáns sebességi világrekordokat döntött meg a hétvégén; szám szerint nem kevesebbet, mint 16-ot. A vezetők között olyan híresség is szerepet vállalt, mint a Ford WRC versenyzője, Jari-Matti Latvala.
Barack Obamához fordult Amanda Bynes, amerikai színésznő, hogy az elnök segítsen neki elsimítani rendőrségi ügyét. A Könnyű nőcske és a Hajlakk sztárját még áprilisban kapcsolták le a rendőrök ittas vezetésért. Most kirúgatná az egyenruhásokat.
Budapest - A magyar fociklubokat sem kerülte el a válság, az mfor.hu gazdasági internetes szakportál éves elemzéséből kiderül, a 2011-es esztendő csapatainkat is megviselte.