A bajnoki ezüstérmes, Ligakupa-győztes Videoton FC 2011 után idén is megnyerte a Szuperkupát, miután tizenegyesekkel legyőzte a bajnoki címvédő, DVSC-TEVA-t. A találkozón Bognár Tamás hatalmas hibát követett el.
A korai világegyetemből származó három fura csillagvárost kapott lencsevégre a Hubble-űrteleszkóp, a képződmények oly idősek és haloványak, hogy a kutatók "kísértetgalaxisoknak" nevezték el őket, a felfedezésről az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban jelent meg tanulmány.
A Videoton FC tizenegyesekkel nyert a DVSC-TEVA ellen a székesfehérvári Sóstói Stadionban rendezett labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen. Bódi Ádám már a második percben megszerezte a vezetést a Debrecennek, de a címvédő Videoton a csereként beállt Kovács István révén 18 perccel a lefújás előtt egyenlített, így a találkozó a rendes játékidőben 1-1-es döntetlennel zárult. A szabályok szerint…
Az Európai Bankhatóság (EBA) szerdai közlése szerint az európai bankok döntő többsége megfelel a hatóság által előírt követelményeknek, de az adósságválság megoldásáig még több súlyos kihívással kell szembenézniük.