Vác - Eddig sem volt babonás Tóth Mihályné (80), de most aztán végképp semmi oka rá: ő lett Blikk Bumm játékunk hetedik (!) nagy nyertese, és péntek 13-án érte a szerencse. 300 ezer forint értékű Agip-üzemanyagkártyát vittünk el Klára nénihez pénteken, aki férjével, Tóth Mihállyal (89) hűséges olvasója a Blikknek.
A szombati, FK Rosztov elleni ausztriai edzőmérkőzésen biztosan nem, de a jövő héten elképzelhető, hogy Haladás-szerelést húz a legutóbb Újpesten futballozó 22 éves belső védő, Dvorschák Gábor.
Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer pénteken három játszmában nyert honfitársa, Tommy Robredo ellen a 360 ezer euró összdíjazású, svédországi salakpályás férfi tenisztorna negyeddöntőjében.
Az FGSZ Siófok a felkészülés során első alkalommal meccselt hazai pályán, de a vendég Veszprém FC győzelmével zárult a találkozó. A vendégeknél három ex-siófoki játékos is pályára lépett: Homma, Thiago és Eugene.
A Gresini-Honda versenyzői fehér motorral versenyeznek az Olasz Nagydíjon, ezzel emlékezne a tavaly elhunyt Marco Simoncellire. Az olasz versenyző tiszteletére emellett két tribünön is egykori rajtszáma díszeleg.
A Chicago Bulls legendás játékosa szerint kizárt, hogy a jelenlegi amerikai olimpiai válogatott megverné az 1992-es Dream Teamet, szemben Kobe Bryanttel, aki állítja, a mostani csapat jobb.
A felzárkózó európai térség gazdaságaiban gyorsult ugyan az infláció az elmúlt hónapban, ezt azonban jórészt időleges hatások okozták, és a maginflációs szinten mutatkozó nyomás továbbra is gyenge,...
A pekingi olimpián az argentin válogatott legyőzte Brazília legjobbjait, most azonban visszavágnának Patoék, legalábbis a Milan csatára ez hangsúlyozta a minap.
Váltócsere miatt öthelyes rajtbüntetést kapott Romain Grosjean, a Forma-1-es Lotus istálló pilótája. A francia versenyzőt a jövő hétvégén esedékes Német Nagydíjon fogják hátrébb sorolni.
A jelenleginél is sokkal gyengébb euróárfolyamra lenne szükség a versenyképességi válsággal küszködő euróövezet megmentéséhez, bár kérdéses, hogy ez önmagában elégséges lenne-e a problémák megoldásához - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Miközben a Peugeot a hazai piacon komoly problémákkal küzd, addig a közép-kelet-európai régióban az autógyártás virágkorát éli, itt a gyárak egyre növelik kibocsátásukat és alkalmazottaik létszámát....
Biztosan nem játszik a Bajnokok Ligája-selejtező első körében a Debrecen albán ellenfelének, a Skenderbeu csapatkapitánya. Bledi Shkembi kiesése érzékenyen érinti a Lokit kiejteni próbáló alakulatot.
A jelenleginél is sokkal gyengébb euróárfolyamra lenne szükség a versenyképességi válsággal küszködő euróövezet megmentéséhez, bár kérdéses, hogy ez önmagában elégséges lenne-e a problémák megoldásához - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Portland - Kilencmillió dollár, azaz több mint kétmilliárd forint kártérítést követel egy nő Justin Biebertől (18), mert – állítása szerint – az énekes egy két évvel ezelőtti koncertjén maradandó halláskárosodást szenvedett.
A görögöknek csak kevesebb mint egynegyede véli úgy, hogy hazájukban a dolgok jó irányban haladnak, kétharmaduk ezzel szemben azt gondolja, hogy az ország rossz úton jár - derült ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
A Societe Generale stratégája, Albert Edwards, aki eddig pesszimizmusáról volt híres, most is meglehetősen sötéten látja a világot. Legutóbbi megnyilatkozásakor egy francia lapnak elmondta: Amerika...
Két magyar település is a nyertesek között volt azon a Rómában megtartott nemzetközi díjátadón, ahol a "megújulós" települések versenyeztek. Idén Szarvas mellett a Baranya megyei Bóly is bizonyított: a megújuló erőforrások felhasználásban Európa legjobbjai között vannak....
A délután folyamán szép felhúzást láthattunk az európai részvénypiacokon, a DAX index nap végére 2%-os pluszba tudott kapaszkodni. Az amerikai tőzsdéken is kedvező a hangulat a hét utolsó kereskedési...
Értjük mi a filozófiát: a nagytestű E-osztály kombi változata után a kecses ívű CLS nemrégiben bemutatott puttonyos kiadása más vásárlóközönségnek szól, a szebben formált ívek miatt pedig az elegánsabb Shooting Brake utónév illeti őt. Az izgalom viszont most hág a tetőfokára: bemutatkozik a 63 AMG kiadás is.
Tököl - Szandika (22) megjavult! Így fogalmaz Sándor, Szandi egykori szállásadója, aki szerint a ValóVilág 4. plasztikcicája végre megtalálta a boldogságot.
Zamárdi — A hét végére ellepték Zamárdit a fesztiválozók, a hatodik Balaton Sound alkalmából. A látogatók között több önfeledten szórakozó sztárral is lehetett találkozni.
Miután arcába talpalt az egyik albán játékos a Flamurtari elleni Európa Liga összecsapáson, kórházba kellett vinni Vernes Richárdot, akinek sebét négy öltéssel kellett összevarrniuk az orvosoknak.
A délután folyamán szép felhúzást láthattunk az európai részvénypiacokon, a DAX index nap végére 2%-os pluszba tudott kapaszkodni. Az amerikai tőzsdéken is kedvező volt a hangulat a hét utolsó...
A jelenleginél is sokkal gyengébb euróárfolyamra lenne szükség a versenyképességi válsággal küszködő euróövezet megmentéséhez, bár kérdéses, hogy ez önmagában elégséges lenne-e a problémák...
A női emancipáció hívei akár még fel is háborodhatnának a németországi Triberg városának döntésén, melynek keretein belül a frissen átadott parkolóházban nemek szerinti álláshelyek kerültek kialakításra.
A Volvo az új V40 bemutatásával már feladta a leckét a kategóriatársaknak, most pedig már a svédek akkor beharangozott terveinek eredményéről számolhatunk be, miszerint az XC40-es modell is készülőfélben van. A fejlesztés már előrehaladott állapotban van, olyannyira, hogy maszkolás nélkül kapták lencsevégre az egyik példányt.
Még alig száradt meg a festék a futószalagokról legördült első Volkswagen Passat Alltrack-eken, a vadonatúj típus máris rendelhető hazánkban, így természetesen már az autó árait is ismerjük. Hogy miről is van szó pontosan? Gyakorlatilag egy műanyag, és egyéb védőburkolattal kicicomázott, emelt hasmagasságú ’terepes’ (Uram, bocsá’, életmód) Passat kombiról.
Értjük mi a filozófiát: a nagytestű E-osztály kombi változata után a kecses ívű CLS nemrégiben bemutatott puttonyos kiadása más vásárlóközönségnek szól, a szebben formált ívek miatt pedig az elegánsabb Shooting Brake utónév illeti őt. Az izgalom viszont most hág a tetőfokára: bemutatkozik a 63 AMG kiadás is.
Az orosz első osztályban szereplő Mordovia Saransk csapatát fogadta felkészülési mérkőzésen csütörtökön a Győri ETO, Pintér Attila vezetőedző legénysége 1-0-ra legyőzte ellenfelét.
Az Autó Pult alapításakor nem világhódítás és nem túlcifrázott célok lebegtek szemeink előtt. Körülbelül két és fél évvel ezelőtt magazinunk megnyitásával egyszerűen jobb hellyé kívántuk tenni környezetünket, segíteni a vásárlóknak a tökéletes választás meghozásában és egyúttal minőségi, objektív szemlélettel semlegesíteni a sokszor részrehajló hazai újságírást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,79 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 17.021,96 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma a már megszokott alacsonynak mondható 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol árfolyama esett az előző napi záráshoz képest.
Az olaszok korábbi olimpiai bajnoka szerint is Usain Bolt a legesélyesebb a 100 méteres síkfutáson, ám most már számítania kell egy nagy riválisra is, ráadásul saját honfitársa nehezíti majd meg dolgát.
Az olimpiai játékok, a labdarúgó világ-, vagy Európa-bajnokság olyan grandiózus sportesemények, amelyek hosszú távon meghatározzák a befogadó régió fejlődését, gazdasági teljesítményét. Ezenfelül hatással vannak a demográfiai és szociális folyamatokra is – mutat rá a PwC sporteseményekkel foglalkozó elemzése.
Taylor Swift letaszította Justin Biebert a legjobban kereső fiatal - harminc éven aluli - sztár trónjáról: a huszonhét éves, négyszeres Grammy-díjas amerikai country-pop énekesnő a Forbes.com kimutatása szerint 57 millió dolláros (hozzávetőleg 13,4 milliárd forintot kitevő) jövedelme tett szert az elmúlt egy évben.