10 pontos akciótervet hirdetett Orbán Viktor a munkahelyek védelme érdekében - ehhez 300 milliárd forintra lesz szükség, amit az MNB-től, az Államkincstártól és a tartalékokból szeretne elvonni a kormány.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság a honlapján. Az MTI úgy tudja: a férfi a rendőrtiszteket is érintő korrupciógyanús nyomozás egyik gyanúsítottja és V. László alkalmazottja.
Ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) valóban egy Magyarországon bejegyzett, a külhoni magyarok érdekeit képviselő pártszövetség alapításába fogna, az "keresztülhúzhatja a Fidesz számításait", a szervezet jó eséllyel pályázna az ötszázalékos küszöb átlépésére - írta a Political Capital gyorselemzésében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Mint beszámoltunk róla, Sipos Norbert szerződést bontott a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladással, és a szintén élvonalbeli Siófok edzéseit látogatta. A 31 éves középpályás már alá is írt a Balaton-partiakhoz, csakúgy, mint a 24 éves jobb oldali védő, Simonfalvi Gábor.
Az "extrém" erős UV sugárzás nagyon nagy kockázatot jelent, ilyenkor különösen elővigyázatosnak kell lenni, akár 10 perc alatt is leéghet az ember - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán hétfőn.
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United megerősítette a korábbi sajtóhíreket, és négy évvel meghosszabbította brazil védője, Rafael szerződését.
Meggyrázó gép gázolt el egy férfit a Fejér megyei Dinnyés és Seregélyes között egy gyümölcsösben, a munkást életveszélyes sérüléssel vitték kórházba, ahol meghalt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel hétfőn.
Az amerikai szárazság rontja az egyik legnagyobb termelő ország várható szójatermését, ennek következtében négyéves csúcsra emelkedett a szójabab árfolyama. A szójabab piacán év elején a...
A nyár végére 50-55 centiméterre csökken a Balaton átlagos vízszintje - hangzott el a tihanyi limnológiai intézetben hétfőn tartott tudományos konferencián....
A délelőtt érkezett kedvezőtlen európai makroadatok sem tudtak változást vinni a kereskedés irányába, így a vezető európai indexek a nap második felében is a zöld tartományban állnak. 88 ezer...
Az utóbbi húsz év legnagyobb egynapos szárnyalásainak sorába illőt tudott pénteken felmutatni az olaj árfolyama. Az emelkedés hátterében több tényező is meghúzódhatott az EU-csúcs pozitívan értékelt...
A bankok 15-20 milliárd forintot fordítottak a fejlesztésre ahhoz, hogy július 1-jével négy órán belül teljesüljenek az elektronikusan benyújtott banki átutalások a korábbi egy nap helyett - közölte Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Júniusban 53,5 pontról 49,7 pontra csökkent az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke az USA-ban, ami közel hároméves mélypontnak számít. Az konszenzus 52,2 pont volt. Az...
Hat év és három hónap börtönbüntetésre ítélték Aziz Yildirimet, a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fenerbahce elnökét, mivel bűnösnek találták a 2011-ben kibontakozó bundabotrányban.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság a honlapján. Az MTI úgy tudja: a férfi a rendőrtiszteket is érintő korrupciógyanús nyomozás egyik gyanúsítottja és V. László alkalmazottja.
További keresletbővülés várható a következő időszakban a ritkaföldfémek – főként a lítium és a szilícium – piacán, hiszen a gazdaság több területe számára is stratégiai fontosságú nyersanyagokról van szó. A ritkaföldfémeket alapvetően a gépgyártásban, a technológiai iparban, valamint a hadiiparban használják fel, keresletbővülésük is e szektorokhoz köthető. A világ ritkaföldfémek iránti igénye az…
A nyár végére 50-55 centiméterre csökken a Balaton átlagos vízszintje - hangzott el a tihanyi limnológiai intézetben hétfőn tartott tudományos konferencián.
A szombat hajnali balesetben egy férfi meghalt, az akkori tájékoztatás szerint ketten életveszélyesen megsérültek, öten súlyos, heten könnyű sérüléseket szenvedtek.
A várakozásokat meghaladó mértékben csökkent júniusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a májusban mért 53,5 százalékról 49,7 százalékra csökkent, ami pedig a szektor zsugorodását jelzi. Ilyen alacsony szinten az ISM index értéke 2009 júliusa óta nem volt.
Durván esett a Budapesti Értéktőzsde forgalma júniusban az előző hónaphoz képest, az első félév forgalmi adatai már markáns visszaesést mutatnak az előző év azonos időszakához viszonyítva. A BÉT honlapján közölt összesítés szerint júniusban - kétszeres árfolyamértéken számolva - 352 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon, ez 8,6 százalékkal alacsonyabb a májusi forgalomnál.
A Magyar Nemzeti Bank nem tervezi a rá kivetendő tranzakciós illeték továbbhárítását, mert az 2,5 százalékos alapkamat csökkentést jelentene - válaszolta újságírói kérdésre Simor András, a Magyar...
Az előttünk álló héten kitarthat az optimista hangulat a nemzetközi részvénypiacokon - olvasható a QUAESTOR legfrisebb heti kitekintőjében. A múlt heti uniós csúcson elért megállapodások időlegesen...
A múlt héten Kínában megkísérelt repülőgép-eltérítés gyanúsítottjai közül ketten a repülőgépen szerzett sérüléseik következtében a kórházban meghaltak - értesült hivatalos forrásból a Global Times.
Hétfőn tovább tartott a hőség. A közeljövőben nagyrészt napos idő várható, a Balatonban pedig lassan teát lehet főzni, a vízhőmérséklet 27 fok felé közelít. Hol van már az az 50 éve mért 4,5 Celsius fokos "hűs" idő.
A japán kormánypárt 52 képviselője mondott le hétfőn pártbéli tagságáról a forgalmi adó emelését célzó törvényjavaslat miatt, de a Noda Josihiko miniszterelnök kabinetjét támogató képviselők többségben maradnak a parlament alsóházában.
Egy részeg az úton őrjöngeni kezdett, és miután találomra megállított egy autót, a vezető arcába beleharapott. A járókelők mentették meg az asszony életét.
A BL-címvédő Chelsea két labdarúgója, Daniel Sturridge és Ryan Bertrand is bekerült a brit olimpiai válogatottban. Stuart Pearce kapitány hétfőn jelentette be szűkített, 18 fős keretét a londoni nyári játékokra.
Ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) valóban egy Magyarországon bejegyzett, a külhoni magyarok érdekeit képviselő pártszövetség alapításába fogna, az "keresztülhúzhatja a Fidesz számításait", a szervezet jó eséllyel pályázna az ötszázalékos küszöb átlépésére - írta a Political Capital gyorselemzésében.
Új papírhulladék-feldolgozó csarnokot épített az SCH-Ózon Kft. Maglódon. A 180 millió forintos beruházásnak köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozók száma is - tudatta közleményében a cég.
A torna vége miatt fájó szívvel, de az öröm érzésével veszek búcsút az Eb-től. Helyreállt a rend a kontinentális futballban, bár menet közben ugyan voltak puskadurranások és „felröppentek az ágakról a madarak", de vasárnap este óta mindegyik újra a neki megfelelő ágon ül.
Kijev — A lábuk előtt hever a világ, futballtörténelmet írtak az Európa-bajnoki címüket az olasz válogatott ellen 4-0-s győzelemmel megvédő spanyol válogatott tagjai, ám a hatalmas ünneplésben az is kiderült, milyen mély érzésű férfiak alkotják a keretet. Nem feledkeztek meg azokról a játékostársaikról, akik a nagy diadal estéjén már nem örülhettek velük együtt.
Idén július másodikán van az Adófizetők Napja. Ezen a napon ünnepelheti meg az átlagos magyar munkavállaló, hogy mától nem az államnak, hanem magának dolgozik. A jelenlegi adójogszabályok szerint ugyanis az átlagos dolgozó bére 50,67 százalékát viheti haza nettó fizetésként. Tovább rontja a helyzetet ha az áfával is számolunk, ekkor bérünk 39,9 százaléka marad csak nálunk. És ez még nem minden...
Gond nélkül sikerült az átállás a bankoknál a 4 órás átutalások rendszerére. Ez azt jelenti, hogy mától a korábbi egy munkanap helyett néhány órán belül teljesülnek a belföldi forintutalások. A hazai szereplők mind elégedettek és kivétel nélkül dicsérték az új rendszert.
Jelentős összegeket spórolhatnak meg a munkáltatók a miniszterelnök által meghirdetett munkahelyvédelmi akciótervvel - mondta hétfői sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint Rogán Antal, a...
Egy 8,5 évre szóló, 150 millió dolláros hitel-megállapodást írt alá ma a MOL az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD). A hitelből a MOL a Slovnaft-csoport három kisebb méretű LDPE üzemét...