Az Európa-bajnokság után gőzerővel indult be az átigazolási piac, a PSG alaposan belehúzott, 99 millió euróért vettek játékosokat a párizsiak. Íme a Top 10-es átigazolási lista.
Szerény növekedéssel zárt ugyan a BUX a hét utolsó kereskedési napján, de a napi események után kijelenthető, kifejezetten erős volt ma a magyar parkett.
A Ford hivatalosan bejelentette, hogy a Focusban debütált 1-literes, háromhengeres turbós benzinmotorja októbertől beköltözik a C-Max és a Grand C-Max kompakt egyterűek motorházteteje alá. Apró érdekesség, hogy mivel utóbbi, hosszabb típus 190 ezer forintos felár ellenében hétszemélyes kivitelben is megrendelhető, a hétüléses Grand C-Max 1.0 EcoBoost esetében esik a jelenlegi autópiac legkisebb…
Miskolc - Nekiestek a Miskolc Holding Zrt.-nél megítélt prémiumok miatt Kriza Ákosnak polgármesternek a helyi szocialisták. Az MSZP a Blikk cikkén háborodott fel, miszerint a holding és a tagvállalatok 9 vezetőjének 34 milliót kalkulált ki az igazgatóság.
Az amerikai Walmart üzletlánc hat örökösének gazdagsága megfelel annak a vagyonnak, amellyel az Egyesült Államok lakosságának szegényebbik 41,5 százaléka együttesen rendelkezik.
Először lép fel a Sziget Fesztiválon Kulka János (53), ami azért is érdekes, mert a színész minden évben lelkes látogatója az augusztusi rendezvénynek. A fellépés nagy kihívás számára, hiszen az egyik dalt nemcsak angolul, de nemzetközi jelnyelven is előadja.
Budapest - Többen is találkoztak Bruce Willisszel (57) az Andrássy úton! És mint kiderült, ilyen szerencséje nemcsak a rajongóknak, de még hazánk hírességeinek is lehet.
Az idei évben az elsődleges részvénykibocsátások alakulását vizsgálva sok optimizmusra nem lehet okunk, ezen a héten azonban több cég is debütált az amerikai parketten, így ez a hét április óta ebből...
Visszautasította az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal a Premier League-ben legutóbb ezüstérmes Manchester United ajánlatát, amelyet a holland Robin van Persie-ért tett a klubvezetés.
Úgy tûnik, hogy a befektetők körében újra felszínre kerültek a periféria országaival kapcsolatos aggodalmak, ugyanis a spanyol és olasz börzék a nap folyamán jelentős esést produkáltak. A...
Grigor Dimitrov két szettben nyert a lengyel Lukasz Kubot ellen az egymillió euró összdíjazású, svájci salakpályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte pénteken, első fokon a Szombathelyi Törvényszék Hajba Józsefet, aki megölt és kirabolt egy arab pénzváltót 2009. november 5-én Budapesten, a Baross utcában. A nem jogerős ítélet szerint a 37 éves, büntetett előéletű férfi a legkorábban harminc év múlva szabadulhat ki.
Egy speciális vegyszer segítségével környezetbarát módon oldja fel a járófelületekre tapadt rágógumit az a holland gép, amelyet a város tulajdonában álló egyik társaság állított üzembe Zalaegerszegen.
Visszautasította az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal a Premier League-ben legutóbb ezüstérmes Manchester United ajánlatát, amelyet a holland Robin van Persie-ért tett a klubvezetés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,48 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 17.353,93 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen szerepeltek az előző napi záráshoz képest.
A holland sörgyártó óriás, a Heineken ajánlatot tett a Fraser and Neave nevű társaságnak, hogy megvásárolja az Asia Pacific Breweries nevű vállalatban lévő 40%-os részesedését, mintegy 4 milliárd...
Ismét a magyar termékeket népszerűsíti a kormány és a vidékfejlesztési minisztérium, ezúttal a magyar termék rendelettel, amelynek az a célja, hogy átláthatóbbá tegye a hazai termékek piacát. Eszerint a jövőben 3 kategóriát különböztetünk majd meg: magyar terméket, amely 100 százalékban hazai alapanyagból van, valamint hazai terméket és hazai feldolgozású terméket, melyek bár itthon készültek, de…
Budapest - A devizahiteleseknek meg kell tanulniuk, hogy nekik sincs ingyen ebéd: nem kell megsegíteni őket – mondta egy kiszivárgott diplomáciai távirat szerint Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke 2008-ban az amerikai nagykövetnek.
Mind tudjuk, a brit kutatók nevét lassan az ’urbánus legendákkal’ lehet azonosítani, a szigetországbeli tudósok ugyanis számtalan őrült felmérést végeznek, és kis túlzással nem létezik olyan emberi magatartás vagy jelenség a világon, amiről ne vettek volna még fel jegyzőkönyveket.
Ha a tavalyi évhez hasonlítjuk az S&P 500 index május óta látott teljesítményét, akkor kísérteties a hasonlóság, ami azonban azt jelenti, hogy ha a 2011-es évi események megismétlődnek, a piacokon...
A napokban tartott találkozókon szerzett információk után az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket a jövő heti plenáris ülésre - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára péntek este az MTI-nek, miután az IMF/EU-delegációval tárgyalt a minisztériumban.
A 19. rajtkockából várja a folytatást a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának brnó-i futamán
Kisebb gondjai adódtak motorjával Kispataki Viktornak a hétvégi Cseh Nagydíj első időmérőjén, így a 22. helyen zárta a kvalifikációt a versenyző. Csapata gőzerővel dolgozik a motoron, reméli, egyéni legjobbját teljesítheti.
Az MSZP szerint a Központi Nyomozó Főügyészség pénteki, a sukorói ügyben hozott döntése azt bizonyítja, hogy "Orbán pitbulljainak vádjai koholt vádak lehetnek" - mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialisták szóvivője.
Továbbra sem igazán akar összejönni Michael Schumacher idei szezonja, a hétszeres bajnok ugyanis a Német Nagydíj második szabadedzésén falhoz vágta versenygépét. A Mercedes pilótája elismerte, hogy hibázott.
Nincs meg a budapesti dugódíj bevezetésének teljes körű feltételrendszere, ezek hiányában viszont indokolatlan lépés lenne a beszedése - mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója pénteken a Gazdasági Rádió Mozgásban című műsorában.
Talmácsi Gábor ismét remekül tejesít kétkeréken, világbajnok motorversenyzőnk ugyanis a hetedik legjobb időt motorozta Brnoban, a Cseh Nagydíj időmérőjén. A Supersportban rajthoz álló versenyző hazai pályán érzi magát.
A napokban tartott találkozókon szerzett információk után az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket a jövő heti plenáris ülésre - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára péntek este az MTI-nek, miután az IMF/EU-delegációval tárgyalt a minisztériumban.