Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő pontosan egy évvel ezelőtt halt meg alkohholmérgezésben. Amikor rátaláltak londoni lakásában, saját párnái között feküdt. Ma barátai, rajongói is megemlékeztek róla.
Magyarország természeti adottságai a mezőgazdasági termeléshez kiválóak, minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi élelmiszerekkel lássuk el az importra szoruló kínai gazdaságot – fogalmazott Kardeván Endre államtitkár a Kínai Karantén Hivatal szakértőivel megkezdett kétnapos tárgyalás megnyitóján, a Vidékfejlesztési Minisztériumban. A megbeszélés eredménye a kínai hivatallal való szorosabb…
Egy évvel ezelőtt az építőipari társaságok még arra számítottak, hogy 2012-ben újra növekedési pályára állhat az iparág, most azonban már 7,8 százalékos csökkenést jósolnak - áll A magyar építőipar 2012 című kiadványban, melyet a CEEC Research a KPMG magyarországi irodájával együttműködve készített.
A meglévő kockázatok kezelésére szolgáló tartalékok felhasználásával az idei GDP-arányos államháztartási hiány 2,5-3 százalék közé eshet - közölték előrejelzésüket az MTI kérdésére válaszoló elemzők...
A vasárnapi La Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy az AC Milan figyelme a Montpellier védője, Mapou Yanga-Mbiwa felé fordult, miután a Porto túl sokat kér Rolandóért.
Mélyen tegnapi záróértékük alatt kezdték a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, és nagyot esett az olaj árfolyama is. A negatív piaci hangulatban az Európából érkező negatív hírek játsszák...
Mióta Ashley Cole, a Chelsea védője regisztrált a Twitter elnevezésű internetes közösségi oldalra, az adatlapját elárasztották az Arsenal szurkolóktól érkező primitív megjegyzések. A játékos nem hagyta magát.
A tavaly megkötött egyezség végrehajtásáról tárgyalt a miniszterelnök az Országos Roma Önkormányzat elnökével. Júniusban 173,6 milliárd forint volt az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya. Tájékozódás után dönt a feltételezett dinnyekartell ügyében a Gazdasági Versenyhivatal.
A határidős amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama az euróövezettel és a kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak, valamint az erősödő dollár hatására egy hetes mélypontra esett.
Az amerikai pénzügyminisztérium közölte: ma megkezdte 12 bankban meglévő részesedésének értékesítését - írja a Bloomberg. Az amerikai állam a válság alatti bankmentő programok keretében tett szert...
A korábbi valóságshow szereplő zöld koktélt szürcsölgetve rázta a csípőjét a floridai partokon. Fehér ruhájában olyan volt, mint egy eltévedt sellőlány.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy Igor Gal, a Diósgyőri VTK futballistája részt vett volna mérkőzések eredményeinek befolyásolásában - közölte az MTI-vel a játékos jogi képviselője.
Sokan tudják, hogy mit kellene tenniük, de nincs hozzá elég erejük. A Rádzsa meditáció szellemi erőt és energiát ad – foglalta össze tanítása lényegét Atam Prakash Budapesten.
Fantasztikus találat született a brazil negyedosztályban. A Cianorte játékosa, Henrique Dourado alig tíz másodperc alatt talált be a Concordia kapujába.
A város és a klub vezetői hétfőn elbúcsúztatták a Debreceni Sportcentrum (DSC) londoni olimpiára utazó három versenyzőjét, Risztov Éva úszót, Kazi Tamás futót és Madarász Tamás cselgáncsozót.
A globális fölmelegedés egyik következményeként gyorsuló ütemben olvad az Északi-sarkvidék jégpáncélja, megkönnyítve a mélyben rejlő ásványkincsek elérését és kiaknázását. Az Arktisszal határos öt állam évek óta vitázik arról, kihez tartozik az Északi-sark. A tét nem kevesebb, mint irdatlan kőolaj- és földgázkészletek, értékes érclelőhelyek birtoklása, valamint a jövő hajózási útvonalainak…