Birtokba vette szerdán a Duna-parti CET-épületegyüttest a főváros, miután az önkormányzat képviselői és a kivitelező konzorcium jegyzőkönyvben rögzítette megállapodási szándékát. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése alapján a beruházónak és a kivitelezőnek július végéig kellett átadni az épületet.
A China BBCA Group Co. együttműködési szándéka változatlan Szolnokkal és a település ipari parkjával azzal kapcsolatban, hogy egy évi 60 ezer tonna gyártókapacitású citromsavgyárat létesítsen a városban - közölte sajtóközleményben Szolnok önkormányzata szerdán az MTI-vel.
Jogi segítséget nyújtó irodák hálózata kezdte meg működését Magyarországon azzal a céllal, hogy a munkavállalók, a vállalkozók és az álláskeresők ingyenesen minőségi és elérhető jogi szolgáltatáshoz jussanak - mondta a Jogpont+ program szerdai nyitórendezvényén a projekt szakmai vezetője, az IPOSZ alelnöke Szolnokon.
Az osztrák jégkorongbajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója, idősebb Ocskay Gábor elmondta, hogy Derek Ryan sorsa két héten belül eldől. Elképzelhető, hogy az amerikai center a tengerentúlon folytatja.
Létszámleépítéstől tart a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), álláspontjuk szerint ugyanis a munka törvénykönyvének (Mt.) módosítása létszámcsökkentést okozhat a Volán-társaságcsoportban - tájékoztatta a szövetség szerdán az MTI-t.
A sport365.hu örömmel jelenti be az FFC TV megalakulását, amely augusztus elejétől heti rendszerességgel fog jelentkezni a ferencvárosi szurkolói csapatot érintő érdekességekkel, kérdésekkel.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy fiatal munkást, aki leesett az állványról szerdán a fővárosban, a XII. kerületi Csiga utcában - közölte Nagy Zsófia, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.
Az elmúlt hónapban tovább romlottak a világgazdasági kilátások, köszönhetően a már jelenleg is recesszióban lévő európai- mellett az amerikai és kínai lassulásnak, aggodalmakból pedig ezúttal sem...
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 108. játéknapján rendezték meg a Seattle Mariners – New York Yankees mérkőzést, amelyen a hazaiak dobója véletlenül megdobta Alex Rodriguez karját. Mint kiderült a sztárjátékosnak eltörött a bal karja.
A fehérorosz BATE Boriszov megőrizte egygólos előnyét a macedón Vardar Szkopje ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának szerdai visszavágóján, és a Debrecennel találkozik a harmadik körben.
Egyetlen kormánypárt sem veszített annyi szavazót két év alatt, mint most a Fidesz. A párt 2010-es, kiugró népszerűsége mára megkopott, a választók alig 16 százaléka voksolna rá.
Ha megszületik a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és Magyarország között a hitelmegállapodás, akkor az unió is megengedőbb lesz, így nem biztos, hogy minden vitás kérdést most kell tisztáznunk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász, egyetemi tanár.
Számos, helyi rádiós pályázattal kapcsolatos határozatot fogadott el szerdán a Médiatanács; két frekvencián döntöttek a nyertesről és két sugárzás megindításához szükséges hatósági szerződés megkötéséről határoztak, tíz médiaszolgáltató pedig ideiglenes szerződést köthetett, köztük a Klubrádió is - közölte a Médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel.
Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerda délelőtt, miután a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazott képviselői és a CET-et kivitelező konzorcium megállapodási szándékukat jegyzőkönyvben rögzítettek, a Fővárosi Önkormányzat birtokba...
Hatalmas zuhanást mutatott tegnap a közösségépítő játékairól (mint a Farmville) ismert Zynga árfolyama, a zárás utáni kereskedésben közel 40%-kal esett az árfolyam azt követően, hogy a társaság...
A technológiai fejlődés hatására visszaszorult a bankkártyás csalás az euró alapú fizetési műveleteknél. Az EKB vizsgálata szerint ugyanakkor az internetes fizetéseknél egyre gyakrabban és nagyobb értékben fordul elő csalás.
Akár a vízben pancsolva vagy a parton, napozás közben is meg lehet szoptatni a babákat. Ezt akarta bebizonyítani néhány spanyol édesanya, ezért Mallorca partjainál emelték mellükhöz gyermekeiket.
A kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank (EKB) fenntartásait a jegybankra is kivetett pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Ugyanakkor leszögezte: a pénzügyi szektornak - ideértve a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is - képesnek kell lennie arra, hogy a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat előállítsa a költségvetésnek.
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke visszavárja az együtteshez Kakát, a Real Madrid brazil futballistáját, aki úgy tűnik, kegyvesztett lett a spanyol klubnál.
Allianz Alapkezelő "A májusig tartó korrekció után többé-kevésbé sikerült talpra állniuk a világ vezető tőzsdéinek, ám egyértelműen látszik, hogy a kockázatokat nem sikerült teljesen kipucolni a...
A felkapott nyugat-európai golfpályák egyre több turistát vonzanak, akik jóval több pénzt költenek el egy adott helyen mint egy átlagos pihenni vágyó. Magyarországon ugyanakkor még gyerekcipőben jár a piac, pedig jól felszerelt golfpályából akad bőven....
Ha megszületik a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és Magyarország között a hitelmegállapodás, akkor az unió is megengedőbb lesz, így nem biztos, hogy minden vitás kérdést most kell tisztáznunk...
Nem vonjuk vissza a felsőoktatási keretszámokra vonatkozó kormánydöntést, mert annak beláthatatlan következményei lennének, hiszen már felvettünk 80 ezer diákot a felsőoktatási intézményekbe – ezt Kis Norbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A daytraderek fontos szerepet töltenek be a piaci likviditás biztosításában: ők azok, akik napon belül kereskednek, azaz nem hagynak pozíciót másnapra. Ez a sajátosság egyfelől előnyös, mert...
Augusztus 16-án 11 órára összehívták a CIG Pannónia rendkívüli közgyűlését, amelyet a társaság szerda esti tájékoztatása szerint a korábbi döntés alapján kibocsátandó kamatozó részvények...
New York - Idén júliusban tartották az eddigi legdrágább „állatesküvőt". A ceremónia 158 000 dollárba, vagyis 38 millió forintba került, s ezzel a jegyespár bekerült a Guinness rekordok könyvébe.
Észak-Korea tizenkét év szünet után újból propagandaröplapokat szállító léggömböket küldött Dél-Koreába - közölte csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium.
A tegnapi eséseket követően, ma az ázsiai indexek többsége jól teljesít, melyben a japán TOPIX jár az élen több mint 1 százalékos emelkedéssel, a Nikkei 225-nek szintén szép napja volt, ugyanis 0,9...
Európa a szakadék szélére került, ezért amilyen gyorsan csak lehet, meg kell reformálni a valutauniót - ez a véleménye 17 vezető európai közgazdásznak a dpa hírügynökség birtokába került dokumentum szerint. A német kabinet határozottan elhatárolódott ettől a véleménytől, a kormányszóvivő szerint ez csak egy álláspont a sok közül.
Szerda délelőtt, miután a Fővárosi Önkormányzat felhatalmazott képviselői és a CET-et kivitelező konzorcium megállapodási szándékukat jegyzőkönyvben rögzítettek, a Fővárosi Önkormányzat birtokba...
Hatalmas zuhanást mutatott tegnap a közösségépítő játékairól (mint a Farmville) ismert Zynga, a zárás utáni kereskedésben közel 40%-kal esett az árfolyam azt követően, hogy a társaság közzétette...