Ha az állatok is képviseltetnék magukat az olimpián, az ember igen nagy gondban lenne, Usain Bolt például csak az egypúpú tevékkel, azaz a dromedárokkal lehetne versenyben - legalábbis egy brit tanulmány szerint.
Veszélyes kalandra indul Méder Áron (32). A hajós 2006-2009 között egy apró vitorlással, a Carinával egyedül már megkerülte a Földet, most pedig a mindössze 6,5 méter hosszú Felicity fedélzetén száll harcba az Atlanti-óceánon a természet erőivel.
Kamion és személyautó ütközött össze Galgamácsa és Iklad között szombat délután; az utóbbi jármű vezetője súlyosan megsérült - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Pattantyús Ádám sima vereséget szenvedett az ausztrál William Henzelltől a londoni olimpia férfi asztalitenisz-tornájának első fordulójában, ezzel búcsúzott.
A bajnoki címvédő, DVSC-TEVA szombat este a Győri ETO FC-t fogadja az OTP Bank Liga, 1. fordulójában. Kondás Elemér a hajdúságiak vezetőedzője a győzelmet tartja elfogadható eredménynek.
A brüsszeli székhelyű Régiók Bizottsága a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülésén egyebek mellett megválasztotta új elnökét, így az olasz (piemonti) Mercedes Bressot Ramón Luis Valcárcel Siso, a spanyol Murcia régió elnöke váltotta.
A vasárnapi versenynapon, melyen 14 számban osztanak érmeket, a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott, illetve a férfi kézilabdacsapat is megkezdi szereplését a londoni olimpián.
Párizs – Hiába volt férjnél háromszor is a világ első számú szexszimbóluma, Marilyn Monroe (†36), sokkal jobban szerette a szexet a nőkkel, mint a férfiakkal. Marilyn biszexualitásáról már korábban is lehetett pletykákat hallani, de erről most a fiilmforgatóköny-íróként is ismert Michelle Morgan (42) részletesen is beszámol.
Hidvégi Vid egyelőre a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen áll lólengésben a londoni olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében, és mindkettőjüknek komoly esélyük van, hogy bekerüljenek a jövő vasárnapi nyolcas döntőbe.
Öten megsérültek, közülük ketten súlyosan egy quad (négykerekű terepmotor) és egy személyautó szombat délutáni balesetében Domonyban - tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese az MTI-t.
Hidvégi Vid pillanatnyilag a harmadik, a kétszeres világbajnok Berki Krisztián pedig az ötödik helyen áll lólengésben a londoni olimpia férfi tornászversenyének szombati selejtezőjében.
Meghalt egy kilenc hónapos csecsemő, a gyerek édesanyja pedig eszméletét vesztette; mindkettőjükre a gyerek apja talált rá Pest megyében, a farkashegyi repülőtér közelében, egy hétvégi szálláshelyen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat este az MTI-vel.
Az osztrák jégkorong ligában szereplő Sapa Fehérvár AV 19 nagyon erős kerettel készül a szezonra. A távozók listáján ugyan három kulcsjátékos neve is szerepel, de a vezetőségnek nagyjából sikerült megoldani a pótlásukat.
A címvédő férfi vízilabda-válogatott, illetve a kézilabdacsapat is megkezdi szereplését vasárnap a londoni olimpián, melynek második versenynapján több magyar éremért száll majd harcba.
Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának William Shakespeare egyik jeles darabját, a Tévedések vígjátékát juttatta eszébe a nyitónapi magyar kudarc, egészen pontosan Cseh László kiesése 400 m vegyesen.
Los Angeles – Elmúltak már azok az idők, amikor a gyerekeknek automatikusan a Hamupipőkét vagy a Hófehérke és a hét törpe történetét kezdtük el mesélni.