2012. július 30. hétfő

júl. 30
6:48
Mindent elpusztító ördögi démonok (Spa Trend Online)
Most először hívtak díszvendéget a független színházak szegedi Thealter Fesztiváljára. Pintér Béla és Társulata volt az és a Tisza parti városban játszott két előadásuk alapján megérdemelten. A Tündöklő középszert és a Kaisers Tv, Ungarnt szemlélve akár "Pintér Béla és Társulata összest" is hozhattak volna Szegedre.
júl. 30
6:48
Magyarok az olimpián: lesz kiknek drukkolni hétfőn is (ATV)
Sidi Péter és Szász Emese révén a londoni olimpia hétfői napján is versenyeznek éremesélyes magyar sportolók. Medencébe száll a női vízilabda-válogatott és több úszónk is.
júl. 30
6:49
Szilágyi: kihoztam magamból a maximumot (Gondola)
A kardozó Szilágyi Áron örül, de egyelőre nem tudta feldolgozni, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.
júl. 30
6:50
Mozinet filmnapok (Spa Trend Online)
A tavalyi sikerre való tekintettel idén is a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nyerteseiből szervez filmnapokat a Mozinet.
júl. 30
6:52
Mi lesz veled, Opera? (Spa Trend Online)
Közleményben tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy Ókovács Szilveszter operai kormánybiztosi megbízatása augusztus végén megszűnik ugyan, de a tárca továbbra is számít rá az állami dalszínház élén.
júl. 30
6:57
Soha nem látott mértékben hullanak el a magyar cégek (ProfitLine)
A magyar gazdaság történetében még soha nem került sor annyi cég végelszámolására, mint az idén, az első félévben. Hat hónap alatt összesen 18 249 cég tulajdonosai döntöttek úgy, hogy befejezik a vállalkozásukat, kiegyenlítik beszállítóik követelését, és „lehúzzák a rolót”.
júl. 30
7:00
12 érmet osztanak ki – az olimpia hétfői programja (ATV)
A londoni olimpia hétfői versenynapján - melyen 12 számban osztanak érmeket - megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott.
júl. 30
7:03
„Jó tett helyébe jót ne várj!” (Gondola)
481 interpelláció, kérdés, azonnali kérdés élénkítette a Tisztelt Ház életét az esztendő első felében. Klasszikus ellenzéki műfaj mindhárom.
júl. 30
7:05
London 2012 - A hétfői műsor (Gondola)
A londoni olimpia hétfői versenynapján - melyen 12 számban osztanak érmeket - megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott.
júl. 30
7:09
Priusz - örök stigma a munkaerőpiacon? (HR Portál)
A fogva tartásból szabadult embereket nem nevezik meg külön a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok között. Pedig az előítéletek, illetve a tiszta erkölcsi bizonyítvány hiánya miatt gyakran ők a legutolsók, akiket behívnak egy állásinterjúra. Törvényi és társadalmi szinten is tenni kell azért, hogy szabadságvesztéssel lerótt bűneik terhét ne viseljék további éveken keresztül. Különben csak a…
júl. 30
7:11
Szeptemberben indul az első magyar HR webshop (HR Portál)
Kedvezményes HR szolgáltatások, exkluzív ajánlatok, zártkörű klubrendezvények is elérhetőek lesznek szeptembertől a HR Portal által indított webshopon. A kezdeményezés azért is érdekes, mert hasonló, a klubkártya és a bónuszos rendszer kombinációjaként működő oldal még nincsen hazánkban - mondta Markovics András, a HR-es szaklap ügyvezető igazgatója, akit a HR Prémium Kártyában rejlő…
júl. 30
7:18
Románia: nem sikerült elmozdítani Băsescu államfőt (ATV)
Traian Băsescu államfői tisztségbe való visszatérését jelzik a vasárnapi romániai népszavazás hivatalos részeredményei.
júl. 30
7:20
A Honda bemutatta a Civic WTCC versenyautó „szívét” (ATV)
A Honda bemutatta HR412E típusjelű vadonatúj versenymotorját, amely a Civic WTCC versenyautókat hajtja majd az FIA Túraautó-világbajnokságon (WTCC). A Honda R&D központjában, Tochigiban kifejlesztett erőforrás, a HR412E egy teljesen új 1,6 literes négyhengeres, közvetlen benzinbefecskendezéssel – az FIA WTCC-szabályzatának megfelelően.
júl. 30
7:21
Sorsdöntő napok jönnek - lapszemle (Infostart)
A Népszabadságnak az Alkotmánybíróság elnöke adott interjút. A Magyar Nemzet a perdöntő bűnjeleknek létesítendő raktárról ír.
júl. 30
7:21
Érvénytelen a referendum a részvételi becslések szerint (Gondola)
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról vasárnap rendezett népszavazás Romániában.
júl. 30
7:23
Lecsapott a vihar az országra - több száz riasztás és sérültek (Infostart)
A vasárnapi vihar miatt országszerte több mint 400 riasztást kaptak a tűzoltók; többen meg is sérültek - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn kora reggel az MTI-t.
júl. 30
7:30
Richter részvény elemzés - kitört! (ProfitLine)
A múlt heti megugrással nemcsak a több hete tartó oldalazásból, de a 200 hetes mozgóátlag fogságából és a csökkenő csatornából is ki tudott szakadni.
júl. 30
7:33
Életveszélyes állapotban a villámcsapás miatt újraélesztett játékos (Sport365)
Villámcsapás miatt újra kellett éleszteni két 20 év körüli fiatalembert vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Agyagosszergényben, az egyikük állapota életveszélyes.
júl. 30
7:35
Magyar arany és ezüst Londonban, életveszélyben egy focista - Reggeli hírek (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
júl. 30
7:36
A kisember durván megérzi majd, hogy összehozzuk idén a hiánycélt (Privátbankár)
Noha a második félévben az autóipari beruházások hatására a kivitel emelkedni fog, a belső keresletben nem várható javulás, így 2012 egészében az első negyedévihez hasonló, 1,5 százalék körüli GDP-visszaesés várható - írja legfrissebb prognózisában a GKI Gazdaságkutató.
júl. 30
7:36
"Lean Production 2012” díj a Fiatnak (ATV)
A német „Automobil Produktion” szakfolyóirat és az Agamus Consult tanácsadó szervezet által kiválasztott szakértőkből álló döntőbizottság a jelöltek részletes elemzése és kiértékelése után a gyári beszállítók (OEM) kategóriájában a Fiat Pomigliano d‘Arco-ban működő gyártóüzemének adományozta a nagy presztízsű, nemzetközi „Automotive Lean Production 2012” (az energiatakarékos, gazdaságos és tiszta…
júl. 30
7:37
Räikkönen másodikként sem elégedett, Grosjean viszont boldog - nyilatkozatok (Sport365)
Kimi Räikkönen második helyet szerzett a Hungaroringen, a finn mégsem elégedett, pedig a Lotus remekül teljesített, hiszen csapattársa is felállhatott a dobogóra. Romain Grosjean már boldogabb, de a francia is végre győzne már.
júl. 30
7:38
Szíria: két nap alatt 200 ezren menekültek el Aleppóból (ATV)
Egyedül az elmúlt két napban több mint 200 ezren menekültek el a szíriai kormányerők által ostromlott Aleppó városából. Az Egyesült Államok szerint már nem az a kérdés, hogy megbukott-e a damaszkuszi rezsim, hanem az, hogy mikor ér véget a diktatúra.
júl. 30
7:39
Vihar - Több száz riasztás, sérültek (Gondola)
A vasárnapi vihar miatt országszerte több mint 400 riasztást kaptak a tűzoltók; többen meg is sérültek.
júl. 30
7:48
Mire érdemes figyelni az olimpia hétfői eseményei közül? (Infostart)
A londoni olimpia hétfői versenynapján - melyen 12 számban osztanak érmeket - megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott.
júl. 30
7:54
Bármit megtesznek az eurózónáért: de mi az a bármi? (Privátbankár)
Németország és Olaszország mindent megtesz az euróövezet megvédéséért - ebben egyezett meg a két ország miniszterelnöke a német helyettes kormányszóvivő vasárnapi tájékoztatása szerint.
júl. 30
7:54
Erős a forint: 280 az euró (ATV)
Továbbra is erős a forint, a pénteken elért idei csúcsához képest csak minimálisan gyengült hétfő délelőtt.
júl. 30
7:56
A Forma 1-ről áradozik a fejlesztési minisztérium (Privátbankár)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint lendületbe hozza Magyarországot a Forma-1-es Magyar Nagydíj megrendezése; a tárca erről azt követően adott ki közleményt, hogy Németh Lászlóné miniszter vasárnap a nagydíj helyszínén megbeszélést folytatott a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal. Közölték, a találkozó során a felek megerősítették együttműködési szándékukat.
júl. 30
8:06
Szilágyi Áron: Remélem, nem én vagyok az utolsó harcos (Infostart)
Vasárnap este Szilágyi Áron megszerezte a magyar csapat első aranyérmét Londonban. A 22 éves kardozó az InfoRádiónak elmondta, hogyan tartotta kézben az asszóit, és hogy miért nem volt ott az olimpia megnyitóján.
júl. 30
8:06
London 2012: A hétfői részletes program (Sport365)
A londoni olimpia hétfői versenynapján - melyen 12 számban osztanak érmeket - megkezdi szereplését a magyar női vízilabda-válogatott.
júl. 30
8:08
Vettel: „idén meg kell izzadni a bajnoki címért” (Sport365)
Miután tavaly könnyedén megnyerte a világbajnokságot Sebastian Vettel, idén legalább annyira meg kell küzdenie érte. Mindezt a kétszeres világbajnok is tudja, aki kifejtette, hogy kemény feladat idén a vb-cím elhódítása.
júl. 30
8:10
Hétfőn újabb magyar éremesélyek az olimpián (Sport365)
Sidi Péter és Szász Emese révén a londoni olimpia hétfői napján is versenyeznek éremesélyes magyar sportolók.
júl. 30
8:12
Nyomás alatt az euró, 281 körül ingadozik a forint (Privátbankár)
Kissé gyengült a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzésekhez képest, az euró pedig nyomás alá került.
júl. 30
8:12
Mitt Romney Jeruzsálemben tárgyal (ATV)
Szíriában heves harcok zajlanak a lázadók és a kormányerők között Aleppóban. A légierő helikopterekről lövi a második legnagyobb szíriai várost, ahol több negyedet tüzérségi tűz alá vették. A szíriai válságról is tárgyal Jeruzsálemben az amerikai republikánus elnökjelölt, aki kétnapos látogatásra érkezett az izraeli fővárosba.
júl. 30
8:15
Elindult a Malév-vagyon kiárusítása (Blikk)
júl. 30
8:15
Mezey Barna: A kormány nem vonulhat ki a felsőoktatásból (HR Portál)
Nem vonulhat ki az állam az egész felsőoktatásból, több képzésnél is biztosítani kell az állami szerepvállalást - mondta el Mezey Barna, az ELTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke az InfoRádiónak.
júl. 30
8:17
Hullámsírban lévő világháborús tengeralattjárókra találtak (Blikk)
júl. 30
8:17
Ombudsman: a köznevelési törvény nemzetközi szerződést is sért (HR Portál)
Az alapvető jogok biztosa szerint a köznevelésről szóló törvény a szülő neveléshez való jogát alaptörvény-ellenesen és nemzetközi szerződésbe ütközően korlátozza, valamint az iskolakezdés időpontjával kapcsolatosan nem biztosítja a szülő kinyilvánított akaratának figyelembevételét.
júl. 30
8:18
Valószínűleg érvénytelen a romániai népszavazás (Kripto Akadémia)
Nem Basescu mellé álltak, hanem Victor Ponta kormányfőt utasították el a népszavazástól távol maradó magyarok - mondta az urnazárás után az MTI-nek Kiss Tamás szociológus, kisebbségkutató a vásárnapi referendumon regisztrált magyar távolmaradást kommentálva.
júl. 30
8:19
Szoknyában is vizsgázhatnak a férfi hallgatók (Blikk)
júl. 30
8:19
A terhesség nyolcadik hónapja utáni munka káros lehet a magzatra (HR Portál)
Ha a várandós nő a terhesség nyolcadik hónapja után is folytatja a munkát, az hasonlóan káros lehet a magzatra nézve, mint a dohányzás - erre az eredményre jutottak brit kutatók.
júl. 30
8:21
Megvan Usain Bolt gyorsaságának titka (Agroinform)
Usain Bolt, a 100 és 200 méteres síkfutás jamaicai világcsúcstartója elárulta kivételes gyorsaságának titkát.
júl. 30
8:21
Vádat emeltek egy aligátor áldozata ellen (Blikk)
júl. 30
8:21
Kik szerepelnek a NAV új szégyenlistáján? (HR Portál)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken tette közzé a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók, illetve a 100 milliós limitet felülmúló cégek listáját, a 2012 június 30-i állapot szerint - írja a Napi Gazdaság.
júl. 30
8:23
Sárlavina öntötte el a vasúti pályát (Blikk)
júl. 30
8:23
Ungvári: Két évtized munkája van benne az ezüstéremben (HR Portál)
A cselgáncsozó Ungvári Miklós reméli, hogy majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek, amelyben úgy érzi, két évtized munkája fekszik.
júl. 30
8:24
Többen megsérültek a viharban (Alternatív Energia)
A vasárnapi vihar miatt országszerte több mint 400 riasztást kaptak a tűzoltók; többen meg is sérültek - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
júl. 30
8:24
Elegendő jegeléssel kezelni a lábsérülést? (WebBeteg)
Lábsérülést szenvedett az egyik kínai sportoló a vasárnapi vívása során, majd szünetet kért. Csung Man éppen Szilágyi Áron ellen csatázott a londoni olimpián.
júl. 30
8:25
Háromórás várakozás a kilépő személyforgalomban (Blikk)
júl. 30
8:30
IMF-tárgyalások: azt kapjuk, amit a románok? (Privátbankár)
Úgy tűnik a korábbi hírekkel ellentétben az IMF és az Európai Bizottság is "elővigyázatosság jellegű" programról akar megállapodni a magyar kormánnyal. Vagyis, ha megszületik az egyezség a hitelkeretről, azt nem lesz muszáj lehívnia a kormánynak.

Keresés