Hét sportágban osztottak érmeket az olimpia hétfői versenynapján. Ismét a kínaiak nyerték a legtöbb aranyat (3), kettő jutott az amerikaiaknak. Folytatta remek szereplését az észak-koreai csapat, ezúttal a súlyemelésben szerzett aranyat.
Biczó Bence és Cseh László sem jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe hétfőn a londoni olimpián, előbbi összesítésben a 9., utóbbi pedig a 12. helyen zárt.
Sikeres volt a Schwarzenegger Múzeum első éve: messze földről is elzarándokoltak az osztrák származású filmszínész és volt kaliforniai kormányzó gyerekkori otthonába.
A magyar női vízilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett az Egyesült Államok csapatától hétfőn a londoni olimpia pólótornájának első fordulójában.
Az ukrán Jana Semjakina nyerte a női párbajtőrözők versenyét a londoni olimpián, miután a hétfői döntőben ráadásban 9-8-ra nyert a címvédő német Britta Heidemann ellen.
Cselgáncs, műugrás, sportlövészet, súlyemelés, úszás, torna és vívás, ezekben a sportágakban születtek ma olimpiai bajnokok a londoni ötkarikás játékokon.
Hosszú Katinka az ötödik legjobb idővel bejutott a 200 méteres vegyesúszás keddi döntőjébe, ugyanakkor Verrasztó Evelyn a 9. helyen fejezte be a számot, így lemaradt a fináléról a londoni olimpián.
Karakas Hedvig révén egy ötödik helyezés növelte a magyar csapat pontjainak számát a londoni olimpián. Szász Emese és Sidi Péter elmaradt a várakozásoktól délelőtti teljesítményével. Este Cseh László lemaradt a 200 m pillangó keddi döntőjéről. Szoros meccsen kapott ki a női vízilabda-válogatott az amerikaiaktól.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) álláspontja szerint a GKI Gazdaságkutató Zrt. reálbérekkel és foglalkoztatással kapcsolatban hétfőn közzétett elemzése hemzseg a rosszindulatú ferdítésektől és a szakmaiságot nélkülöző csúsztatásoktól.