Európában hétfőn is kitart a múlt héten kezdődött részvénypiaci optimizmus. A hétvégén több európai döntéshozó is megszólalt a közös valuta védelmében, ami további felhajtóerőként szolgálhat a...
Egy internetre feltöltött videóból kiderült, hogy az arab munkással júniusban végző terroristák egy határ menti zsidó faluban készültek vérfürdőt rendezni.
Egy év alatt körülbelül két budai villa ára folyt be az államadósság elleni alap számlájára. A mintegy 21 ezer milliárd forintnyi államadósságot nagyjából 1 ezred százalékkal sikerült mérsékelni az önkéntes adományokkal. "Nem, nem, köszönöm, köszönöm, köszönöm"- mondta megkeresésünkre Eperjes Károly "Hídemberke", az alapot irányító testület tagja.
Tovább zuhan a lakásépítések száma Magyarországon. Az év első felében már csak 4463 épült. Ezzel szemben a szakértők szerint hazánkban évi 40 ezer lakást kellene felhúzni évente, vagyis a mostani napi 24-gyel szemben 110-et.
Aranyérmet szerzett Szilágyi Áron egyéni kardban az olimpián. Szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap delegációja. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint lendületbe hozza Magyarországot a Formula-1-es Magyar Nagydíj megrendezése.
Az EKB és az euróövezeti jegybankok írhatják le követelésállományuk egy jelentős részét. A német pénzügyminiszter azonban elképzelhetetlennek tartja ezt.
Illegális húscsomagolóra bukkantak Kőbányán a Pest megyei állategészségügyi hatóság szakemberei hétfőn - jelentette be a folyamatban lévő vizsgálat helyszínén a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára....
Az olimpiai tenisztorna alapjaiban változtatta meg a világ egyik legismertebb és legkonzervatívabb klubjának, az All England Lawn Tennis and Croquet Clubnak az életét és külsejét, amelyre rá sem lehet ismerni.
Tunéziának adományozta a szervezőbizottság (LOCOG) a londoni nyári olimpia megnyitóján használt több mint 300 kórházi ágyat – írta a hétfői brit sajtó.
Új üzemcsarnokot épített, egyet pedig kibővített nyíregyházi gyárában csaknem 800 millió forint munkahelyteremtő támogatással, 11 millió eurós, jelenlegi árfolyamon több mint hárommilliárd forintos költségből a német Hübner cégcsoport. A termelőlétesítményeket szombaton avatták fel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Karakas Hedvig másodpercekkel a vége előtt elért ipponnal győzött első meccsén, s ezzel bejutott a női cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.
A német Union Investment Real Estate megvásárolta a lengyelországi Lódzban található Manufaktura bevásárlóközpontot - értesült a PropertyEU. A hamburgi székhelyű nyílt végű ingatlanalap a francia...
Úgy tűnik, megkezdődött a bankközi kamatok manipulálásával kapcsolatos botrány újabb szakasza: egy New York-i központtal működő bank bírósági keresete szerint megkárosították a mesterségesen...
Nyergesújfalu önkormányzata visszautalt 446 millió forintot a Holcim Hungária Zrt.-nek, mert a város nem tudott megvalósítani az ipari parkban egy útépítést, amelyre a település pályázatot nyert, és a Holcim biztosította volna hozzá az önrészt - mondta a polgármester hétfőn az MTI érdeklődésére.
A Porschének komoly tervei vannak a sikert sikerre halmozó Panamera modellsorozattal: a luxusmodell hamarosan felfrissül, és kombi, majd kétajtós változatban is megérkezhet.
Giccs vagy művészet? Neked melyik olimpiai kabalafigura tetszett a legjobban? Mexikóvárosban volt először hivatalos figurája a nyári olimpiának, azóta óriási üzletté nőtte ki magát a kis kabalafigura. Neked melyik a kedvenced? 1968. Mexikóváros /Mexikó Az első kabalafigura: egy békegalamb 1972. München / Német Szövetségi Köztársaság Waldi, a tacskó 1976. Montreal /Kanada Amik, a hód…
„Miközben a rendkívüli észak-amerikai aszály a világpiaci árakat hajtja fölfelé, addig itthon a hőség a terméshozamok minőségének és mennyiségének csökkenését okozza. Mindez a növénytermesztők mellett az állattenyésztéssel foglalkozókat is komolyan sújtja, és a takarmányozási költségek jelentős emelkedését okozhatja. Így a következő hónapokban a termény, közraktári illetve forgóeszköz…
Várhatóan nem lesz tartós az elmúlt napok piaci eufóriája, amely az eurójegybank (EKB) elnöke és több vezető euróövezeti politikus által az euró megvédéséről tett legutóbbi nyilatkozatok nyomán alakult ki - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Az olimpiai nyitóceremónia után a brit fogadók figyelme egy csapásra megélénkült az ünnepséget rendező Danny Boyle iránt: akadt, aki ötezer fontot tett arra, hogy januárban lovaggá ütik.
A kormányos nélküli kettesben érdekelt Simon Béla, Széll Domonkos evezős duó negyedik, azaz utolsó lett hétfői reményfutamában, így nem jutott be a középdöntőbe, a legjobb 12 közé a londoni olimpián.
Karakas Hedvig másodpercekkel a vége előtt elért ipponnal győzött első meccsén, s ezzel bejutott a női cselgáncsozók 57 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a londoni olimpia hétfői versenynapján.