Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten. Egyebek között elhangzott: Horthy megítélésében soha nem lesz egységes álláspont, ugyanakkor abszurd, hogy a mostani viták során személyét és az akkori rendszert nem választják szét.
A múlt heti gyászos teljesítmény után kedden újabb 5%-ot estek a Facebook részvényei és ezzel 22 dollár alá, új mélypontra süllyedt árfolyama. A háttérben a legújabb elemzői vélemények állnak. A...
Irán még mindig a terrorizmus fő támogatója, az al-Kaida terrorszervezet pedig hanyatlóban van, de a vele kapcsolatban álló szervezetek növekvő veszélyt jelentenek a világ sebezhető régióiban - mutatott rá az amerikai külügyminisztérium a terrorizmust vizsgáló, 2011-re vonatkozó jelentésében.
A Deepwater Horizon olajfúróplatform Macondo nevű kútjának 2010-es felrobbanása, és az azt követő rendkívül súlyos olajkatasztrófa előtti időkhöz közelít a működésben lévő tornyok száma a Mexikói-öbölben; 2014-re várhatóan 50 százalékkal nő majd a működő olajfúrótornyok mennyisége szakértői vélemények szerint.
Havi bruttó 240 ezer forintot fizetnek az alapképzést végzett pályakezdőnek a cégek, míg a mester diplomásoknak 260 ezret. A vállalkozások csak 7,5 százaléka bérezi eltérően a pályakezdőket, a többség nem tesz ilyen különbséget a munkatársak között.
A Valencia hivatalos honlapján jelentette be a spanyol játékos érkezését, aki egyelőre kölcsönbe érkezik a Milantól, a Valencia később véglegesen megveheti a hátvédet.
Natalya Partyka ellen nehéz játszani. És nemcsak azért, mert remek játékos – itt Londonban simán nyert az első fordulóban –, de ellenfelei figyelmét eltereli, hogy a lengyel asztaliteniszezőnőnek hiányzik a jobb keze.
Eladta magyarországi leányvállalatában, az HSBC Credit Zrt.-ben meglévő 100 százalékos érdekeltségét a londoni székhelyű HSBC bankcsoport európai részlege. A cég a tranzakciót kedden jelentette be a Londoni Értéktőzsdén (LSE).
Továbbra is az Oracle vezeti az üzleti elemző szoftverek világpiacát mind a forgalom nagyságát, mind a forgalom növekedési ütemét tekintve - állapítja meg IDC piackutató és tanácsadó vállalat tanulmánya.
Várhatóan két hét múlva készül el a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László elmeállapotáról szóló szakvélemény - értesült az MTI Hírcentrum.
Eltérően ítélték meg a Horthy-korszakot, ezen belül Horthy Miklós kormányzó szerepvállalását történészek a fővárosban kedden rendezett beszélgetőesten.
Augusztus közepén kapja meg a pótlólagos információkat a 2013-as büdzsé tanulmányozásához a Költségvetési Tanács. Az emberi jogok tiszteletben tartásáról beszélt a magyar-román kapcsolatokkal összefüggésben a külügyi államtitkár. A megváltozott munkaképességűek ellátásáról szóló törvény alkotmánybírósági vizsgálatát kérte az ombudsman. A nap hírei 2012. július 31-én kedden.
Csúcsot döntött kedden Jo-Wilfried Tsonga és Milos Raonic a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában, miután a francia játékos 25:23-ra nyerte meg a döntő szettet a kanadai ellen.
A Dinamo Kijev hazai pályán, hátrányból fordítva 2-1-re nyert a holland Feyenoord ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulós párharcának keddi első mérkőzésén.
Jakabos Zsuzsanna kedden az ötödik legjobb döntővel jutott 200 m pillangón a szerda esti döntőbe a londoni olimpián, míg Hosszú Katinka ugyanebben a számban éppen lemaradt a fináléról, mivel kilencedik lett.
A magyar háztartások tavaly 6 százalékkal több gyümölcsöt és zöldséget vásároltak, mint egy évvel korábban - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden.
A szürke ötven árnyalata regénytrilógia első kötete hatalmas sikert aratott világszerte. A belőle készülő film női főszerepét Angelina Jolie is szeretné megkaparintani, bár a mű szexmániás férfi karaktere valószínűleg jobban illene hozzá.
Férjem rendszeresen fogyasztott alkoholt, az egyik este kicsit részegebben érkezett haza. Megkértem, hogy néhány méterrel álljon arrébb az autónkkal, mert nekem nincs jogosítványom. Az átállás közben elütötte a kutyánkat. A kedvencünk azonnal elpusztult. A férjem azóta nem iszik és nem hajlandó vezetni. Sosem hibáztattam a történtekért, de aggódom, hogy előbb-utóbb megint, s talán sokkal többet…
A rovarcsípés-allergia az egyes rovarok csípése következtében, az egyén immunrendszerének válaszkészségétől függően kialakuló túlérzékenységi reakció. Csípést okozhat szúnyog, darázs, méh, bögöly, pók, hangya, kullancs vagy vízparti nyaraláskor a medúza és a tengeri sün is.