Zsugorodik az informatikai termelés, a rendelésállományok a lakossági piac sorvadásáról árulkodnak, csökkenési pályára állt az ipari termelés - elkerülhetetlennek tűnik a markáns GDP-csökkenés, ami megkérdőjelezheti a munkahelyvédelmi program finanszírozhatóságát.
A román parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Basescu államfőt, leváltásáról népszavazáson döntenek majd az állampolgárok - közölték pénteken a román hírtelevíziók.
A 33 éves színésznő az utóbbi egy hét alatt a második szakmai elismerést kapta Olaszországban: június 30-án a Nastri d’Argento filmes díjátadón az év felfedezettjének kiáltották ki.
A Swift 3 centiméterrel rövidebb platformjára építkező Splash már négy éve debütált, így aztán lassan megért a ráncfelvarrásra. A Suzuki és az Opel közös gyermeke persze nem megy át radikális változásokon, de a júniusi hivatalos bemutató számunkra is fontos eseménynek számít, hiszen a hazai gyártósorokról ezzel vidámabb arculatú modellek gördülhetnek le.
Az Audi A3 új generációja a genfi premiert követően végre hazánkba is megérkezett. Az újult erővel, külsővel és beltérrel érkező újdonság 5,78 millió forinttól lesz elérhető.
Nemrégiben egy lovas bemutatón jártam, ahol erőtől duzzadó, fekete szőrű csődörök, és gyönyörű fehér kancák patáinak dobogásától volt hangos a kifutó, miközben hihetetlenül ügyes lovasok és artisták emberfeletti mutatványokat hajtottak végre. Én persze a négylábúak örökké kívülálló rajongójaként csak tátott szájjal ültem a lelátón, és arra gondoltam, hogy a látvány létrehozásához olyan harmóniára,…
Folytatódnak a küzdelmek az év harmadik Grand Slam tornáján Wimbledonban. A mai programban a férfi elődöntők szerepelnek. A Djokovic-Federer csatával nyit a centerpálya, kezdés 14 órakor.
Az E-Star bejelentette, hogy adásvétel következtében a cég nagytulajdonosa, a Sandling Enterprises már nem minősül Makra József László által ellenőrzött társaságnak. A tranzakció következtében Makra...
Bronzérmet nyert a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a szófiai öttusa Európa-bajnokság pénteki hagyományos női versenyében.
Feltehetően második világháborús robbanószerkezetet találtak a Balatonban Siófokon pénteken késő délután - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
Az ENSZ legújabb jelentése szerint a Damaszkusz közeli Dúma városa szinte kiürült, Deir ez-Zorból harmincezren indultak északi irányba a kormányerők és a felkelők közötti harcok elől.
Három-hat hónapon belül ellehetetlenül Olaszország és Spanyolország piaci finanszírozása, és ezzel megkezdődik az euróövezet felbomlása, ha nem indulnak el a szükséges reformok, a fiskális unió, a bankunió és a transzferunió kialakítása - véli Nouriel Roubini.
Több tízmilliárdos megtakarítást remél a kormányzat a MÁV működésének hatékonyabbá tételétől. A munka fontos eleme a buszok és vonatok versenyének kiiktatása.
Official IMF, EU and ECB talks on financial aid can start soon, and a relevant mission to Hungary is planned for July 17, a European Commission spokesman said on Friday, after Hungary's parliament passed amendments to the central bank law.
Bevonnák a közfoglalkoztatottakat a parlagfű-mentesítésbe, illetve megvizsgálják az elítéltek foglalkoztatásának lehetőségét a fertőzött területek csökkentése érdekében - ezek az intézkedések is szerepelnek a kormány által elfogadott, parlagfű elleni rövid és középtávú védekezési akciótervben.
A parlamenti képviselők elsöprő többsége, köztük maga a javaslattevő, szavazott nemmel arra a módosítóra, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban.
Férfi egyesben a hazaiak negyedik helyen kiemelt kiválósága, Andy Murray vívhatja a döntőt a volt világelső, harmadikként rangsorolt svájci Roger Federerrel az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a pénteki második elődöntőben négy játszmában diadalmaskodott a rangsorban ötödik francia Jo-Wilfried Tsonga fölött.
Sem Tarlós István (Fidesz-KDNP), Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez - közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon.
Az EP-képviselő levélben fordult a román ortodox egyházfőhöz, melyben kifejtette: a romániai egyházak együttműködése a népek és a vallási közösségek javát, a kapcsolataik épülését és javítását eredményezné.
Miután leégett a Wimbledonban rendezett idei harmadik grand slam tornán Rafael Nadal, térdsérülése miatt elhalasztotta Novak Djokoviccsal szervezett jótékonysági meccsét. Most pedig pihenőre küldték az orvosok.
A wimbledoni tenisztorna női egyesének döntőjébe az amerikai Serena Williams és a lengyel Agnieszka Radwanska jutott be. A világranglista harmadik helyén található krakkói hölgy légúti betegség miatt lemondta pénteki sajtókonferenciáját.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelentek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap (NFA) képzési alaprészéből a kormány egyedi döntésével nyújtható támogatások részletes szabályai.
Bronzérmet nyert a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a szófiai öttusa Európa-bajnokság pénteki hagyományos női versenyében.
Az úszók belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságán a harmadik nap sem maradtak érem nélkül a magyarok: a pénteki döntős teljesítmények közül ezüstöt ért a legjobb, amely Sztankovics Anna nevéhez fűződött.
Két év haladékot kér Görögország pénzügyeinek rendbetételére, de elkötelezett a mentőcsomag fejében kitűzött gazdasági célok teljesítése mellett és az eurózóna tagja kíván maradni - jelentette be pénteken Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.