Idegenbeli győzelemmel folytatta szombaton a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott, amely hatodik mérkőzésén húsz ponttal nyert Portugáliában.
Néhány héttel ezelőtt írtunk arról, milyen komoly masinéria működik egy nemzetközi borverseny mögött. Az előírás rögzíti például azt is, hogy a bírálatoknak délelőtt kell folynia, és egy napon 45 száraz, vagy 35 édes bornál nem szabad többet kóstolni.
Külföldi utazás esetén mindenképpen tájékozódni kell az adott célország járványügyi helyzetéről, a szükséges védőoltásokról - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője.
A 27 éves Alexander Jentzsch anyját a szcientológus egyház nem értesítette fia váratlan haláláról. Most az asszony azért harcol, hogy legalább hadd láthassa fia holttestét.
A 45 éves olasz szakember két éves szerződést írt alá a Watford tulajdonosaival. A másodosztályban szereplő angol klub az elmúlt szezonban a 11. helyen végzett a bajnokságban.
A Naftohaz Ukrajini ukrán gázvállalat várakozása szerint ezer köbméterenként 417 dollárra csökken az Oroszországból importált fölgáz ára az idei év utolsó negyedében a kőolaj világpiaci árának visszaesése nyomán - közölte a vállalat sajtóosztálya.
A Videoton védője eloszlatta azt a tévhitet, miszerint az edzőtábor egyfajta vakáció lenne a játékosok számára, és kiemelte: nagyon erősnek érzi a csapatot.