2012. augusztus 10. péntek

aug. 10
21:03
Hatos elvesztette a bronzmérkőzést (ATV)
Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.
aug. 10
21:09
SMS-ben gratulált Risztovnak Egerszegi (Blikk)
Debrecen — Egy levél és egy SMS, ami mindennél többet jelent. Bő két évtizede, 1991-ben Egerszegi Krisztina (37) sorai és ajándékai adtak motivációt arra Risztov Évának (26), hogy gyerekként odaálljon a szülei elé és azt mondja: olimpiai bajnok leszek.
aug. 10
21:09
Hatos Gábor pontszerző, ötödik helyezett (BorsOnline)
Miután a későbbiek során Hatos Gábor elődöntőt veszített a szabadfogású birkózók 74 kilósainak versenyében, a bronzéremért hívták szőnyegre. S mivel azt a meccsét is elbukta, végül ötödikként zárta ezt az olimpiát.
aug. 10
21:09
Az élsportra koncentrál a sportfejlesztési koncepció - a nap hírei (Infostart)
A bronzéremért játszhat a magyar kézilabda válogatott a londoni olimpián. Nyolc évre szóló sportfejlesztési tervet mutatott be a Magyar Olimpiai Bizottság. Kiemelt nyugdíjat kapna a hivatali ideje alatt elhunyt kormányfő özvegye a fideszes Lázár János törvényjavaslata szerint.
aug. 10
21:09
Cápák közül mentették (Blikk)
aug. 10
21:12
Jól szerepeltek a tőzsdén a gyógyszeripari részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,90 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 17.839,54 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
aug. 10
21:15
ÉLŐ: Vízilabdázóink ötödikek még lehetnek, Hatos az lett - London 2012 percről-percre (Sport365)
A sport365.hu egész napos élő közvetítésben számol be a londoni olimpia történéseiről.
aug. 10
21:15
Kicsivel több szerencsénk volt - Staffan Olsson (Agroinform)
A férfi kézilabda-válogatott egyetlen góllal vereséget szenvedett Svédország ellen a londoni olimpia elődöntőjében.
aug. 10
21:17
London 2012: Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést (Sport365)
Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.
aug. 10
21:17
A magyarok parádéznak, a németek betliznek az olimpián (Agroinform)
Messze elmarad a célkitűzésektől a német csapat londoni érmeinek száma az illetékes minisztérium dokumentuma szerint.
aug. 10
21:19
London 2012: az ötödik helyért mérkőzhet a férfi vízilabda-válogatott (Sport365)
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyert az ausztrálok ellen pénteken a londoni olimpián, így az ötödik helyért szállhat majd vízbe vasárnap Spanyolország legjobbjaival szemben.
aug. 10
21:19
Magabiztos győzelemmel szerzett három pontot a Haladás a Balaton-parton (Agroinform)
A szombathelyiek már a 4. percben vezetést szereztek, végül pedig három góllal terhelték meg a Siófok kapuját.
aug. 10
21:21
NB I: Siófokon hengerelt a Haladás, és vezeti a tabellát (Sport365)
A Haladás rendkívül magabiztosan nyert a Siófok vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának pénteki játéknapján, ezzel a veretlen szombathelyi alakulat a tabella élére ugrott.
aug. 10
21:23
Kéziseink elbuktak, pólósaink győztek, Hatos ötödik lett - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
aug. 10
21:27
Beszöktek a leleményes magyar lányok az Olimpiai parkba (BorsOnline)
Hiába a kutyás őrök, a tömeges rendőri jelenlét, a fémdetektoros kapuk és a totális biztonsági készenlét, két magyar lány jegy, belépő és engedély nélkül szurkolhatta végig a vízilabdásaink bronzért folytatott küzdelmét.
aug. 10
21:27
Mocsai: borzasztó érzések kavarognak bennem (Infostart)
Nagyon csalódott volt Mocsai Lajos, a svédek elleni olimpiai elődöntőt egyetlen góllal elveszítő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után.
aug. 10
21:29
Kemény: a szív diadala volt ez, miközben rengeteg szakmai hibát követtünk el (Infostart)
Kemény Dénes és két kulcsjátékosa értékelt az ausztrálok elleni, 10-9-es győzelem után. A vízilabda-válogatott vasárnap az ötödik helyért játszhat.
aug. 10
21:33
Kenesei szépségdíjas találattal döntött Siófokon - videó (Agroinform)
A Szombathelyi Haladás 3-0-ra legyőzte a Balaton-partiakat az OTP Bank Liga 3. fordulójában, péntek este.
aug. 10
21:35
Oláh Lóránt pazar gólja is kevés volt a Győr ellen - videó (Agroinform)
A három ponttal igen, a mutatott játékkal nem lehetnek elégedettek a győriek.Pruknerék közel voltak az újabb bravúrhoz.
aug. 10
21:37
A szív diadala volt, nem a jó játéké - Kemény Dénes (Agroinform)
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott szoros mérkőzésen 10-9-es győzelmet aratott az ausztrál csapat ellen.
aug. 10
21:42
Crossoverrel erősítene a Suzuki - Párizsban jön az S-Cross (Auto Pult)
Noha még csak augusztus elejét írjuk, egyre csak közeleg a szeptemberi Párizsi Autószalon, amire már néhány gyártó hevesen hangolódik. Így a Suzuki is, ami az S-Cross névre hallgató kompakt crossovert hozza el a szerelem fővárosába, hogy később annak szériaváltozatával szélesítse modellpalettáját.
aug. 10
21:45
A táblázat élére ugrott a Haladás (Infostart)
A legutóbbi szezonban bronzérmes Győr hazai környezetben 2-1-re nyert a Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A Haladás magabiztosan nyert a Siófok vendégeként, s ezzel a tabella élére ugrott.
aug. 10
21:45
Lejtőre kerültek a nyugat-európai értéktőzsdék (ProfitLine)
Háromnapi meredek föllendülés, majd kétnapi vegyes áralakulás után időszerű volt némi megtorpanás, tekintettel a hét végére is.
aug. 10
21:48
London 2012: messze a várakozások alatt a német érmek száma (Sport365)
Messze elmarad a célkitűzésektől a német csapat londoni olimpiai érmeinek száma az illetékes minisztérium által közzétett dokumentum szerint.
aug. 10
21:50
London 2012: "a szív diadala volt" - Kemény Dénes (Sport365)
Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint nem játszott jól a magyar férfi vízilabda-válogatott, sokkal inkább küzdeni tudásának köszönhetően sikerült megvernie az ausztrál csapatot.
aug. 10
21:51
Bolt nélkül döntős Jamaica, országos csúccsal USA, kizárták a házigazdát (Agroinform)
Az Egyesült Államok és Jamaica került a idővel a döntőbe a férfiak 4x100 méteres síkfutásában a londoni olimpián.
aug. 10
21:52
London 2012: orosz aranyérem az 55 kg-os szabadfogásúaknál (Sport365)
A kétszeres Európa-bajnok orosz Dzsamal Otarszultanov nyerte pénteken a szabadfogású birkózók 55 kg-os kategóriájának küzdelmeit a londoni olimpián.
aug. 10
21:53
Az Egyesült Államok női váltója 27 éves, NDK-s világcsúcsot javított meg (Agroinform)
Allyson Felix, Tianna Madison, Bianca Knight és Carmelita Jeter tökéletes futással nyerték a 4x100 méteres váltót.
aug. 10
21:54
Botrány! Doppingolt, de világbajnok maradhatott (Sport365)
A WADA (Doppingellenes Világszervezet) májusban hozta nyilvánosságra, hogy megbukott az egyik doppingteszten a kisváltósúlyú világbajnok, Lamont Peterson. A doppingvétség ellenére az amerikai megtarthatta világbajnoki címét.
aug. 10
21:55
Orosz győzelem a férfi szabadfogásúak 55 kg-os mezőnyében (Agroinform)
A kétszeres Európa-bajnok orosz Dzsamal Otarszultanov nyerte pénteken a szabadfogású birkózók 55 kg-os kategóriáját.
aug. 10
21:56
London 2012: Hatos elvesztette a bronzmérkőzést, ezzel ötödik (Sport365)
Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést az üzbég Szoszlan Tyigijevvel szemben a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.
aug. 10
21:57
Csend és nyugalom a Wall Streeten (Portfolio)
A nap folyamán végig enyhe mínuszban mozogtak az európai tőzsdék, a hangulatra elsősorban a reggel érkezett kínai makroadatok nyomták rá bélyegüket, melyen aztán az amerikai nyitás, valamint a...
aug. 10
22:03
Bőre miatt ekézik Dakota Fanninget (BorsOnline)
Pedig a színésznő 18 évesen pont úgy néz ki, mint egy átlagos tinédzser. Pattanásos.
aug. 10
22:05
Kilógó zsebet virítanak a csajok (BorsOnline)
Megosztja a tiniket az új nyári őrület: kilógó zsebű rövid nadrágban sikk az utcán flangálni. Mások viszont rendkívül igénytelennek tartják. Az eddig rejtve hordott fehér zsebek ma már mintásak, vagy csipke díszíti őket.
aug. 10
22:09
Az is nagy dolog, hogy kijutottam az olimpiára - Hatos Gábor (Agroinform)
Az ötödik helyen végző szabadfogású birkózónk már annak is örül, hogy sikerült kijutnia Londonba.
aug. 10
22:11
Császár bokája megsérült, kérdéses a játéka a bronzmeccsen (Agroinform)
Kérdéses Császár Gábor játéka a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának vasárnapi bronzmérkőzésén.
aug. 10
22:13
A világbajnok olaszok a mieink után a szerbeket is elintézték (Agroinform)
Kisebb meglepetésre a világbajnok olasz válogatott 9-7-es győzelmet aratott Szerbia felett.
aug. 10
22:21
Meglepetés: az olasz pólósok megverték a szerbeket is! (Infostart)
A világbajnok olasz válogatott két góllal nyert a szerb csapat ellen a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának pénteki elődöntőjében.
aug. 10
22:21
Földhöz vágta a NASA a leszállóegységet (Blikk)
aug. 10
22:21
London 2012: az etióp Meseret Defar nyerte a női 5000 métert (Sport365)
Az etióp Meseret Defar győzött 5000 méteren pénteken a londoni olimpián a kenyai Vivian Cheruiyot és honfitársa, a címvédő Tirunesh Dibaba előtt.
aug. 10
22:23
Kérdéses Császár játéka a bronzmérkőzésen (Infostart)
Kérdéses Császár Gábor játéka a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának vasárnapi bronzmérkőzésén.
aug. 10
22:23
A legfrissebb átigazolási hírek percről-percre - Augusztus 10. (Sport365)
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
aug. 10
22:25
London 2012: kérdéses Császár játéka a bronzmérkőzésen (Sport365)
Kérdéses Császár Gábor játéka a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának vasárnapi bronzmérkőzésén.
aug. 10
22:27
A Bahamák a döntőben is lepipálta az Egyesült Államokat 4x400-on (Agroinform)
A Bahamák váltója nyerte a férfiak 4x400 méteres síkfutását a londoni olimpián az Egyesült Államok csapata előtt.
aug. 10
22:39
Áll a bál az erkélyen maszturbáló férfi miatt (BorsOnline)
Petíciót írtak svéd anyák annak érdekében, hogy eltávolítsák a házból azt a férfit, aki állandóan meztelenül maszturbál az erkélyén.
aug. 10
22:45
Döntőben a világbajnok brazilok a férfi röplabdatornán (Agroinform)
A világbajnok brazil válogatott három játszmában legyőzte az olasz együttest.
aug. 10
22:47
Artner Tamás már a Videotonra feni a fogát (Agroinform)
A Szombathelyi Haladás magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Siófok vendégeként az OTP Bank Liga 3. fordulójában.
aug. 10
22:51
A maják az eddig hittnél ezer évvel korábban háziasították a pulykát (ProfitLine)
A maják körülbelül ezer évvel korábban háziasították a pulykát, mint eddig feltételezték - derítették ki a Floridai Állami Egyetem kutatói, akik a PLoS ONE folyóiratban tették közzé tanulmányukat.
aug. 10
22:54
London 2012: a szerbek most sem nyernek pólóaranyat (Sport365)
A világbajnok olasz válogatott két góllal nyert a szerb csapat ellen a londoni olimpia férfi vízilabdatornájának pénteki elődöntőjében.
aug. 10
22:56
London 2012: elképesztő világcsúcs 4x100-on!! (Sport365)
Nagyon régi, 1985-ös világrekord megdöntésével nyerte meg az aranyérmet az amerikai női 4x100 méteres váltó a londoni olimpia pénteki versenynapján.

Keresés