Az ÁSZ a felsőoktatási intézmények többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok részesedésének felülvizsgálatát és indokolt esetben megszüntetését javasolta.
A bronzéremért játszhat a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpián, mivel a pénteki elődöntőben 27-26-os vereséget szenvedett a svéd csapattól.
Egy férfi zsebe felhívta a rendőröket, pont akkor, mikor a dílerével üzletelt. A rendőrök sem voltak restek, meglátogatták a mit sem sejtő férfit a lakásán, miután az üzlet létrejött.
Elfogadta a japán parlament felsőháza a kormány törvényjavaslatát a forgalmi adó duplájára emeléséről pénteken, így 2014 áprilisára 8, 2015 októberére pedig 10 százalékra emelik a jelenleg mindössze 5 százalékos áfakulcsot.
A magyar férfi vízlabda válogatott a negyeddöntőben vereséget szenvedett Olaszországtól, így az 5-8. helyért harcolhat az olimpián. Kemény Dénes-játékosai pénteken Ausztrália ellen játszanak.
Risztov Éva sikere nemcsak a londoni úszómaratoni női győztesére, hanem környezetére, a hátországra is ráirányította a figyelmet, a dicsőséget övező rivaldafénybe a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) mellett belépett a Magyar Hosszútávúszó Szövetség (MHÚSZ) is.
Örökjegyet kapott két veszprémi diáklány Gerendai Károlytól, a Sziget fesztivál főszervezőjétől pénteken, miután egyikük a hatmilliomodik, a másik pedig az ezt követő látogatója volt a rendezvénynek.
Egyre növekvő érdeklődés mutatkozik az állami vagyonalapok felől a belföldi piacra kibocsátott kínai kötvények iránt, hogy ezzel is megszilárdítsák pozícióikat a világ második legnagyobb gazdaságában...
Szoros mérkőzésen nyert az olimpiai címvédő a nála papíron jóval gyengébb ausztrál csapat ellen, így Spanyolország ellen játszik az ötödik helyért. Az angolszászok a második negyedben 5:4-re és 6:5-re, a negyedikben 8:7-re és 9:8-ra is vezettek.
Elsőként a spanyol válogatott jutott be a fináléba a londoni olimpia férfi kosárlabdatornáján, miután a pénteki elődöntőben nyolc ponttal nyert az orosz alakulat ellen.
Nagyon csalódott volt Mocsai Lajos, a svédek elleni olimpiai elődöntőt egyetlen góllal elveszítő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után.
Hetényi Zoltán az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Nashville Predators tartalékcsapatánál, az Amerikai Hokiligában (AHL) érdekelt Milwaukee Admiralsnél folytatja pályafutását.
Tegnap az 5-8. helyért játszott a legutóbbi három olimpián aranyérmes magyar férfi vízilabda-válogatott, és mivel legyőzte Ausztráliát, a végső ötödik pozícióért harcolhat.
Hatos Gábor kikapott a pekingi ezüstérmes üzbég Szoszlan Tigijevtől a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjának egyik bronzmeccsén, s így az ötödik helyen végzett.
Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kilogrammos súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.
Debrecen — Egy levél és egy SMS, ami mindennél többet jelent. Bő két évtizede, 1991-ben Egerszegi Krisztina (37) sorai és ajándékai adtak motivációt arra Risztov Évának (26), hogy gyerekként odaálljon a szülei elé és azt mondja: olimpiai bajnok leszek.
Miután a későbbiek során Hatos Gábor elődöntőt veszített a szabadfogású birkózók 74 kilósainak versenyében, a bronzéremért hívták szőnyegre. S mivel azt a meccsét is elbukta, végül ötödikként zárta ezt az olimpiát.
A bronzéremért játszhat a magyar kézilabda válogatott a londoni olimpián. Nyolc évre szóló sportfejlesztési tervet mutatott be a Magyar Olimpiai Bizottság. Kiemelt nyugdíjat kapna a hivatali ideje alatt elhunyt kormányfő özvegye a fideszes Lázár János törvényjavaslata szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,90 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 17.839,54 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.
Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.
A magyar férfi vízilabda-válogatott nyert az ausztrálok ellen pénteken a londoni olimpián, így az ötödik helyért szállhat majd vízbe vasárnap Spanyolország legjobbjaival szemben.
A Haladás rendkívül magabiztosan nyert a Siófok vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának pénteki játéknapján, ezzel a veretlen szombathelyi alakulat a tabella élére ugrott.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Hiába a kutyás őrök, a tömeges rendőri jelenlét, a fémdetektoros kapuk és a totális biztonsági készenlét, két magyar lány jegy, belépő és engedély nélkül szurkolhatta végig a vízilabdásaink bronzért folytatott küzdelmét.
Nagyon csalódott volt Mocsai Lajos, a svédek elleni olimpiai elődöntőt egyetlen góllal elveszítő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a lefújás után.