A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szerint a gyártók és a kereskedők nem ismerik teljes körűen a kerti bútorokra vonatkozó előírásokat, ezért az NFH a jövőben is szükségesnek tartja a termékek forgalmazásának ellenőrzését; a hatóság szerint magas a használati útmutatóval kapcsolatos kifogásolások száma, aránya.
A svédek ellen pénteken elveszített olimpiai elődöntő után vasárnap délben a horvátok ellen javíthat a magyar férfi kézilabda-válogatott, és ha nyer, akkor története során először végez dobogón.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint Usain Bolt még nem legenda, csak példakép, ugyanakkor a jamaicai atlétának erről más a véleménye.
Öt érvényes elfogatóparancs volt érvényben az ellen az a 33 éves férfi ellen, aki egy XV. kerületi lakásban bujkált. A többi közt csalás miatt keresték.
Egy női futballedző szexbotrányától hangos az Egyesült Államokbeli Richland városa, a helyi középiskolában edzősködő és tanító hölgy kiskorú tanítványával folytatott intim viszonyt.
Továbbra is rendszeresen ellenőrzi a multikat a NAV, a kontroll a teljes beszállítói lánc felderítésére és részletes vizsgálatára is kiterjed. Ugyanakkor a jogalkotó januártól megszüntette a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező háromezer adózó kötelező ellenőrzését, így az adóhatóság gyanú, bejelentés alapján "mozdul rá" a multikra - olvasható a Magyar Hírlap szombati számában.
Legalább negyvenegy ember meghalt egy autóbusz utasai közül szombaton India északi hegyes részén, amikor a túlzsúfolt járművük egy mély hasadékba zuhant.
Több száz eurót kaptak, hogy hazautazzanak Romániába, de sokan azt mondják, egy-két héten belül úgy is visszamennek Franciaországba, mert ott koldulásból és kisebb lopásokból remekül meg tudnak élni.
Korábban az ausztrál dollárral kapcsolatban láttak napvilágot olyan vélemények, miszerint a deviza biztonságos menedékként szolgál a befektetőknek, most pedig az ausztrál bankrészvényekre tekintenek...
Az elektromos autók helyzete egye elkeserítőbb képet fest, hiszen még a legnagyobb autóipari óriások fejszéje is beletörik a piaci bevezetés kemény fájába.
Nemi diszkrimináció miatt perelte be az amerikai belbiztonsági minisztériumot egy férfi különleges ügynök - közölte pénteken több amerikai médiaforrás.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers egy monumentális üzlet keretein belül leigazolta az Orlando Magic és a liga legjobb centerét Dwight Howardot.
Az amerikai igazságügyi minisztérium nem emel vádat pénzügyi csalás miatt a Goldman Sachs befektetési bank vagy annak alkalmazottjai ellen - közölték pénteken az amerikai napilapok. A minisztérium,...
Uniós forrásokból újítaná fel az egyre romló vezetékhálózatot a Fővárosi Vízművek új vezetése. A Magyar Nemzet arra emlékeztet, hogy a héten lezárult a társaság visszavásárlása, a közszolgáltató ismét százszázalékos önkormányzati tulajdonban van.
Az elemzők egy évvel ezelőtti optimizmusát felváltotta az aggodalom a fejlődő országok gazdasági növekedését illetően, hiszen Kína, India és Brazília adatai is az elmúlt évek leglassúbb...
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az MVM-ügyben Kocsis István, a cég korábbi vezérigazgatója és öt társa ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - közölte a főügyészség az MTI-vel.