2012. augusztus 11. szombat

aug. 11
13:51
Eltörölné a hallgatók röghöz kötését az MSZP (hirado.hu)
AZ MSZP szerint egész generációkat rekesztenek ki a kormány változtatásai a felsőoktatásból.
aug. 11
13:51
Harcok a szír-jordán határon (ATV)
Harcok robbantak ki péntek este jordániai és szíriai katonák között a két ország határánál - közölte egy szíriai ellenzéki, aki szemtanúja volt az összecsapásoknak.
aug. 11
13:53
Félegyházi darázsfészek (Alternatív Energia)
Emberéletet veszélyeztethet az egészségügyi ellátás szervezetlensége, s a kórházi dolgozók magatartása. A korábbi hajmeresztő esetek után most egy darázscsípésre allergiás asszony került életveszélybe, mert a kiskunfélegyházi városi kórházban csaknem egy órán keresztül senkitől sem kapta meg a megfelelő gyógyszert, az ügyeletes sebész nem volt hajlandó ellátni, sürgősségi ügyeletes pedig nem is…
aug. 11
13:53
Komoly pusztítást végzett a Hajkuj tájfun (hirado.hu)
Mintegy 1,6 milliárd dolláros kárt okozott Kínában a Hajkuj tájfun, mely miatt több mint 33 ezer embert ki kellett telepíteni.
aug. 11
13:55
Lehangoló látvány: moszatmezők a Balatonban – légi fotók (hirado.hu)
A kánikula után rendkívül alacsony a tó vízszintje.
aug. 11
13:57
Kampányban népszerűsítik az almát (hirado.hu)
Hatvan millió forintot fordítanak arra a kampányra, mely ősszel indul, és az almát hivatott népszerűsíteni.
aug. 11
13:57
Ellopja a show-t az új Bond-lány (BorsOnline)
Az új Bond-filmben egy bombázó jelenik meg ismét Daniel Craig oldalán. Berenice Marlohe korábban modellként dolgozott.
aug. 11
13:57
Karbantartás miatt változik három villamos menetrendje (Infostart)
Karbantartási munkák miatt augusztusban fennakadásokra és buszos pótlásra kell számítani a 3-as, a 28A és a 62A villamos közlekedésében.
aug. 11
13:57
Bérkompenzáció egyéni vállalkozóknál (Adózóna)
Igénybe vehetem a kompenzációt egyéni vállalkozóként a saját magam után számított szociális hozzájárulási adó tekintetében,ha teljesítem az elvárt béremelés feltételeit?
aug. 11
13:59
Pusztulnak a fenyvesek Udvarhelyszék mellett (hirado.hu)
A csapadékhiány és a vékony talajréteg miatt sárgulnak Udvarszékhely mellett a fenyvesek.
aug. 11
13:59
Csatárzsenik, kontra kiváló védelem (BorsOnline)
Ma délután rendezik meg a férfiak labdarúgótornájának döntőjét, ahol a 2008-as olimpia bronzérmese, Brazília Mexikó ellen lép pályára.
aug. 11
14:03
Legjobb játékosa nélkül áll ki Mexikó az olimpiai döntőn (Agroinform)
Giovanni dos Santos izomsérülés miatt hagyja majd ki a brazilok elleni labdarúgó-finálét.
aug. 11
14:05
Megérte költeni az olimpiára a britek szerint (Agroinform)
A britek többsége szerint érdemes volt elkölteni több mint 9 milliárd fontot a londoni olimpiára.
aug. 11
14:09
Clinton Isztambulban tárgyal (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter arról a támogatásról tárgyal, melyet azért kap Törökország, hogy fogadni tudja a szíriai menekülteket.
aug. 11
14:15
Két év múlva nyit az Ifipark (BorsOnline)
Az ötvenen felüliek emlékezetében kultikus szórakozóhelyként él, a fiatalabbak azonban már csak egy lerobbant építményt látnak a budai Várbazárban. Most újjáépül a gyönyörű műemlék.
aug. 11
14:15
Harmadik lett Vajda Attila a B-döntőben (Infostart)
Harmadik lett Vajda Attila a B-döntőben kenu egyesben 200 méteren a londoni olimpián.
aug. 11
14:15
Bereczki és Szinetár válik! (Gondola)
aug. 11
14:15
Támadnak az allergének (ProfitLine)
A héten elkezdődött a parlagfűszezon, az ország egyes területein már narancs színű figyelmeztetés van érvényben, de több más allergén növény virágzása is okozhat tüneteket az arra érzékenyek számára.
aug. 11
14:17
A britek szerint inkább megérte a ráfordítást az olimpia (Infostart)
A britek többsége szerint érdemes volt elkölteni több mint 9 milliárd fontot a londoni olimpiára.
aug. 11
14:17
Magyarország az első a kajak-kenu éremtáblázaton (Gondola)
A magyar kajak-kenu válogatott a szövetségi kapitány előzetes várakozásait felülmúlva hat érmet, köztük három aranyat szerzett az olimpián.
aug. 11
14:21
Tojáslabdával is jól bánnak a Real Madrid sztárjai - videó (Agroinform)
NFL-meccsen kaptak szerepet a spanyol gárda játékosai.
aug. 11
14:23
Huszti 56 milliós verdája a Bundesliga egyik leggyorsabb kocsija - fotó (Agroinform)
A Hannoverbe visszatérő egykori ferencvárosi szélső piros autója 3,3 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra.
aug. 11
14:27
Killers zárja a Szigetet (hirado.hu)
A többi közt a Subways, Paolo Nutini, Mando Diao, az LMFAO, Goran Bregovic és a Killers vár még a szigetelőkre.
aug. 11
14:27
Nyugdíjügy: terjed a magyar csodafegyver (Portfolio)
A magyar magánnyugdíjpénztári rendszer az utóbbi két évben szinte teljesen eltűnt, a nálunk alkalmazott módszer pedig egyre népszerűbb a környező országokban. Lengyelország már 2011 elején döntött a...
aug. 11
14:27
Ezt vártuk: Budai Gyula almanépszerűsítő kormánykampányt jelentett be (ATV)
A magyar alma népszerűsítésére kampány indul az ősszel a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Agrármarketing Centrum közreműködésében – mondta Budai Gyula, a minisztérium parlamenti államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon megrendezett gazdanapon szombaton.
aug. 11
14:29
Mérsékelt forintgyengülés jöhet október végéig (Portfolio)
Az eurózóna adósságválságának őszre várható fokozódása és a gazdasági növekedés lassulása együttesen mérsékelt gyengülést okozhat a térség négy főbb devizájának euróval szembeni árfolyamában - derült...
aug. 11
14:33
Haldokló kutyájával úszott (BorsOnline)
Szívszorító fotók láttak napvilágot a képen látható wisconsini férfiről és tizenkilenc éves haldokló kutyájáról, Schroepről.
aug. 11
14:33
Összeütközött két repülőgép a washingtoni repülőtéren (Infostart)
Összeütközött két repülőgép a washingtoni Dulles nemzetközi repülőtéren.
aug. 11
14:33
Jackson gyerekek: közbelép a béranya (Blikk)
aug. 11
14:36
A britek többsége szerint megérte a ráfordítást az olimpia (Sport365)
A britek többsége szerint érdemes volt elkölteni több mint 9 milliárd fontot a londoni olimpiára.
aug. 11
14:38
London 2012: Orosz siker férfi 50 km-es gyaloglásban (Sport365)
Az orosz Szergej Kirgyapkin 3:35:59 órás olimpiai csúccsal nyerte meg szombaton a férfiak 50 km-es gyaloglóversenyét a londoni játékokon.
aug. 11
14:39
Éhségsztrájkba kezdett az eltiltott olasz futballista (Agroinform)
Éhségsztrájkba kezdett Emanuele Pesoli olasz futballista, akit három évre tiltott el az Olasz Labdarúgó Szövetség.
aug. 11
14:40
London 2012: Japán bronzérem a női röplabdatornán (Sport365)
Japán szerezte meg a bronzérmet a londoni olimpia női röplabdatornáján, miután a harmadik helyért rendezett szombati mérkőzésen három játszmában legyőzte a dél-koreai együttest.
aug. 11
14:41
Szombaton az újoncot veretjük (Agroinform)
Immár a harmadik fordulónál jár a labdarúgó NB I, amelynek szombati játéknapján az Eger ellen fogadunk.
aug. 11
14:42
ÉLŐ: London 2012 percről-percre - Ligeti rögtön kikapott, a vigaszágban bízhat (Sport365)
A sport365.hu egész napos élő közvetítésben számol be a londoni olimpia történéseiről.
aug. 11
14:43
Orosz siker férfi 50 km-es gyaloglásban (Agroinform)
Az orosz Szergej Kirgyapkin 3:35:59 órás olimpiai csúccsal nyerte meg szombaton a férfiak 50 km-es gyaloglóversenyét.
aug. 11
14:45
Itt a parlagfűszezon (Alternatív Energia)
A héten elkezdődött a parlagfűszezon, az ország egyes területein már narancs színű figyelmeztetés van érvényben, de több más allergén növény virágzása is okozhat tüneteket az arra érzékenyek számára.
aug. 11
14:45
Mexikó: nyolc holttest egy gépkocsiban (hirado.hu)
Nyolc holttestet talált a mexikói rendőrség az ország középső részén, Fresnillo városban egy gépkocsiban - közölték szombaton a hatóságok.
aug. 11
14:45
Japán bronzérem a női röplabdatornán (Agroinform)
Japán három játszmában legyőzte a dél-koreai együttest.
aug. 11
14:45
Siess tankolni, drágulás jön (Pénzcentrum)
Bár a forint árfolyamának erősödése sokat erodált a finomított termékárak emelkedéséből, sajnos hazai fizetőeszközben mérve még így is az üzemanyagárak emelkedését lehetett tapasztalni. Ennek hatására szerdától a hazai kutakon is feljebb kerülhetnek majd az árak, a benzin és gázolaj esetében akár literenként 4-5 forintos emelést sem lehet kizárni....
aug. 11
14:47
A birkózó Ligeti első meccsén kikapott a regnáló világbajnoktól (Agroinform)
A szabadfogású birkózók 120 kg-os súlycsoportjában Ligeti Dániel pontozásos vereséget szenvedett Alekszej Szemarovtól.
aug. 11
14:49
Parádés záróünnepségre készülnek (Agroinform)
A próbák a Ford autógyár hatalmas, kelet-londoni üzemkomplexumában folynak.
aug. 11
14:51
Cristofel őrjöng a hormontól (Blikk)
Budapest - Mé­regerős tesz­to­­­szte­ron-ké­szít­mé­nyekkel lövi be magát Cristofel. A ValóVilág egykori játékosa azért nyúlt a kokszhoz, mert nem akar szégyenkezni a teste miatt.
aug. 11
14:51
Paul Ryant választotta alelnökjelöltjének Mitt Romney (Infostart)
Paul Ryan wisconsini képviselőt választotta alelnökjelöltjének szombaton Mitt Romney, a Republikánus Párt elnökjelöltje.
aug. 11
14:51
Éhségsztrájkba kezdett a bundázás miatt eltiltott olasz futballista (Infostart)
Éhségsztrájkba kezdett Emanuele Pesoli olasz futballista, akit három évre tiltott el az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága bundázás miatt.
aug. 11
14:57
Détári nem szomjas, de éhes a sikerre (Agroinform)
Nehéz napokat élt át Détári Lajos, a szurkolók őt is okolják a csapat szerepléséért. A Pápát ez érdekli a legkevésbé.
aug. 11
15:03
Strasbourgig is elmegy az LMP (Alternatív Energia)
Az LMP a strasbourgi nemzetközi bírósághoz fordul, mert a párt álláspontja szerint az állam korlátozta a gyülekezési jogukat azzal, hogy az idén március 15-én szinte valamennyi alkalmas fővárosi helyszínt lefoglalta - jelentette be Szabó Tímea, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese Budapesten szombaton sajtótájékoztatón.
aug. 11
15:03
Strasbourghoz fordul az LMP (hirado.hu)
A párt szerint a főváros korlátozta a gyülekezési jogukat azzal, hogy a nemzeti ünnepen valamennyi lehetséges helyszínt lefoglalta.
aug. 11
15:03
Szabadfogás: Ligeti bronzérmes lehet (ATV)
Ligeti Dániel kikapott a nyolcaddöntőben világbajnoki címvédő riválisától, így már csak a vigaszági szereplésben bízhat a szabadfogásúak 120 kilogrammos kategóriájában a londoni olimpia szombati versenynapján.
aug. 11
15:09
Kikapott Ligeti Dániel (BorsOnline)
Ligeti Dániel kikapott a nyolcaddöntőben világbajnoki címvédő riválisától, így már csak a vigaszági szereplésben bízhat a szabadfogásúak 120 kg-os kategóriájában a londoni olimpia szombati versenynapján.

Keresés