A motorsportban tapasztalatokat gyűjtő Donkervoort neve kevésbé cseng ismerősen, pedig a vállalkozás 1978 óta foglalkozik ultrakönnyű autók építésével, melyeket rendszerint a kor legmodernebb műszaki vívmányaival töltenek meg a hollandok.
A Pikes Peak hegyi felfutója idén is sok meglepetést kínált, hiszen a 90. futamon a szervezők 1916 óta először kényszerültek a kedvezőtlen időjárási körülményekre hivatkozva lerövidíteni a távot.
Elsősorban nem a parlamenti honlap, hanem a széles nyilvánosságot, a képviselőket és a hivatal munkatársait kiszolgáló törvényalkotási rendszer fejlesztésére fordítja az Országgyűlés Hivatala a kormány döntése által átcsoportosított 200 millió forintot - közölte az MTI érdeklődésére kedden az Országgyűlés Sajtószolgálata.
A délelőtt több makrogazdasági adat is érkezett, melyek vegyesre sikerültek. Az európai piacok állásából a befektetők figyelmét úgy látszik, hogy a kisebb mértékben várakozások feletti német és...
Júliusban a várt 0,2 százalék helyett 0,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban - jelentette az amerikai kereskedelmi minisztérium. A keresletélénkülést a meleg időjárás...
Olyan mértékben csökken a világon a kereslet az egyszerű mobiltelefonok iránt, hogy a forgalom visszaesését még az okostelefonok megugró eladása sem tudja ellentételezni.
Alacsony túljegyzés mellett a másodpiaci referencia hozam felett, a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszerességgel keddenként rendezett aukcióján.
Nem sokáig pihen olimpiai bajnoki címének megszerzése után Bradley Wiggins. A Team Sky Tour de France-győztes menője már az augusztus 22-én kezdődő Dán körversenyen rajthoz áll, eközben Mark Cavendish távozását pedzegeti az angol sajtó.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium ma közzétett adatai alapján júliusban a vártnál nagyobb mértékben, 0,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi értékesítés az Egyesült Államokban a júniusban mutatott 0,7 százalékos visszaesés után.
A címvédő argentin Lionel Messi, a spanyol Andrés Iniesta vagy a portugál Cristiano Ronaldo kapja meg idén a legjobb Európában játszó futballista díját.
Előfordult már önnel is, hogy egy étel készítésénél csak a tojássárgájára volt szükség, a fehérje pedig a kukában landolt? Miért dobná ki, ha egyszer remek finomságokat készíthet belőle?
Színészek olvassák fel pénteken a Pussy Riot orosz együttes tagjainak tanúvallomásait a londoni Royal Court színházban pár órával a lánybanda ellen Oroszországban folyó, sokak szerint politikai indíttatású per ítéletének kihirdetése előtt.
Szerencsétlen módon épp a könyökére esett Jesús Sánchez Garcia, a Guadalajara játékosa a Morelia elleni mexikói bajnokin. A csapat gyúrója nem esett kétségbe, a pályán rakta helyre a kiugrott testrészt, ezt pedig az élő közvetítés révén a nézők is végignézhették.
Éppen lemaradtunk az olimpiai dobogóról, de kéziseink így is a legnépszerűbbek közé tartoznak a szurkolók körében. A negyedik helyen végzett magyar férfi kézilabda-válogatott irányítója, Császár Gábor értékelt stábunknak.
A Jobbik örömét fejezi ki, hogy az ellenzéki párt kérdése nyomán a szakminisztérium egyértelműen jelezte a munkaügyi hivataloknak és az adóhivatalnak, hogy minden közfoglalkoztatottnak törvényes lehetősége van fizetés nélküli szabadságot kivenni és ezalatt idénymunkát végezni - mondta Bertha Szilvia keddi sajtótájékoztatóján, megjegyezve: pártjának ugyanis a múlt héten ezzel ellentétes információk…
A jelenlegi 30 helyett a jövőben legalább 50 százalékos eredményt kellene elérniük a diákoknak az emelt szintű érettségi vizsgán ahhoz, hogy többletpontot kapjanak - derül ki egy kormányrendelet tervezetéből, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma tett közzé a kormányzati honlapon.
Idén július végén mintegy 527 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, így az előző év azonos időszakához képest csaknem 27 ezerrel kevesebben voltak munka nélkül - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján található legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából.
Feltehetőleg szerelemféltésből gyújtogatott egy férfi abban a kecskeméti lakásban, amelyben egy 35 éves nő meghalt, élettársa pedig életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy héttel ezelőtt. Az elkövető öngyilkos lett - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Csökkentek a mobilértékesítések a világban 2012 második negyedévében annak ellenére, hogy az okostelefonok piaca továbbra is lendületesen növekszik - derül ki a Gartner statisztikáiból. Az ok...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ hétfőn elfogott egy magyar állampolgárt, akit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítanak az 1999. április 12-én Tahitótfalun elkövetett gyilkossággal összefüggésben - közölte az NNI kedden a rendőrség honlapján.
Összeütközött egy BKV-busz és egy személyautó Budafokon, a Városház térnél kedd délelőtt, a buszon utazók közül egy nő könnyebben megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A BKV tájékoztatása szerint a busz az egyik szolgáltató cég tulajdonában van.
Egyre elterjedtebb az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EHC), amelyet néhány dokumentum kitöltésével bárki igényelhet. A kártya ugyanakkor nem helyettesíti az utasbiztosítást, amivel sokan már csak külföldön bajba jutva szembesülnek.
Már korábban megírtuk, hogy néhány hónapon belül a magyarországi márkakereskedésekbe is megérkezhet a hazai piac talán legfontosabb és legérdekesebb 2012-es autós újdonsága, a Škoda Rapid. Ám ez még nem minden: a napokban napvilágot látott hírek szerint a cseh-német gyártó a már leleplezett alapkivitel mellett további két karosszériaváltozatban is piacra kívánja dobni a családbarát autót, amely…
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felkérésére a Terrorelhárítási Központ hétfőn elfogott egy magyar állampolgárt, akit előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével gyanúsítanak az 1999. április 12-én Tahitótfalun elkövetett gyilkossággal összefüggésben - közölte az NNI kedden a rendőrség honlapján.
Az első félévben a kiemelt adónemekben 11,7 százalékkal nőtt a nettó bevétel a Dél-Alföldön, emellett több a vámbevétel és a regionális bűnügyi igazgatóság kármegtérülési aránya is kiváló.
Ebben az évben az almás máktorta az Őrségi sütőtökös almatortát , a Mézes-bazsalikomos málnatortát, a Császárkörte tortát és a Nemzeti trikolór tortát győzte le. Recepttel.
Júliusban újból emelkedett a regisztrált álláskeresők száma, de az 527 ezer álláskeresőnek mindössze tizede részesült álláskeresési segélyben - derült ki a Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. 143...