Az angliai és walesi Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben adta közre azt a listát, amely a 2011-es év legkedveltebb keresztneveit összegzi. Jól látható a szülők nem valami fantáziadúsak a névválasztásban. A fiúknál a Harry, a lányoknál a Caity keresztnév állt az első helyen.
Meggyűlt a baja egyik rajongójával vagy éppen ellendrukkerével VV Annamarinak (23). A legnagyobb közösségi oldalra ugyanis egy ismeretlen feltette telefonszámát, így a furcsa lány telefonja megállás nélkül csörög.
Az MSZP szerint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára "felülhelyezte magát a törvényeken", semmibe vette az érvényes jogszabályokat a dinnyekartellügyben.
Csath Magdolna közgazdász alapvető problémának nevezte, hogy a kkv-kban a politika vagy nem bízik, vagy nem hisz benne, hogy tőlük várni lehet a gazdaság dinamizálását.
A Primus 400 millió forintos befektetését a HYD két részletben kapja meg, és a tudományos eredmények validálására, egy humán fázis II-es klinikai vizsgálat lefolytatására fordítja. A HYD...
Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az új KRESZ-ért lobbizó Bíró Márk képviselő újabb ötlettel állt elő. Felvetette, hogy az M3-as autópályán ne legyen 130-as sebességkorlátozás. Érdekes, hogy a példának tekintett németeknél éppen most kezdeményezik, hogy legyen egységes 130-as sebességhatár- írja a hvg.hu.
Tizenegy megkéselt áldozat holttestét találták meg hétfő óta egy népszerű kazahsztáni kirándulóhelyen, a kirgiz határnál lévő Ile-Alatau nemzeti parkban - közölte kedden több orosz nyelvű hírportál.
A gazdasági válság ellenére is eladási rekordokat dönt a Porsche. A társaság bejelentette, hogy idén az első hét hónapban 14 százalékkal több kocsit adtak el, mint egy évvel korábban.
A címvédő argentin Lionel Messi, a spanyol Andrés Iniesta vagy a portugál Cristiano Ronaldo kapja meg idén a legjobb Európában játszó futballista díját.
A rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos szerint a leváltások, illetve kinevezések nincsenek összefüggésben a rendőrségi korrupciós botránnyal.
Hat napot töltött egy gleccserszakadékban saját elmondása szerint egy német hegymászó az osztrák Alpokban, mielőtt rátaláltak és kimentették - jelentette kedden az osztrák tömegtájékoztatás.
A Sport365.hu heti rovatában Te is dönthetsz arról, mi volt az elmúlt hét leggázabb sztorija. Ezúttal Détári Lajos fura nyilatkozata, Mario Balotelli és egy játékos-bíró affér is a terítékre került.
A gazdasági bizonytalanság ellenére rekordot rekordra halmoz a Porsche. A társaság keddi közlése szerint idén az első hét hónapban 14 százalékkal több kocsit adtak el, mint egy évvel korábban, összesen 81 ezret.
Számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A mai nap számos makrogazdasági adat érkezett a tengerentúlról, Európából és itthonról is, melyek azonban vegyesre sikerültek. A befektetők úgy tűnik a várakozások feletti statisztikákra fordították...
A pesti parketten a forgalom több mint a felét a jókorát bucskázó Mol vitte ma el. Az olajcég papírjai épp hogy 16 ezer forint felett zártak. A gyorsjelentést "díjazták" a befektetők.
Körülbelül egy hete jelentette be a japán márka világszinten meghirdetett visszahívási akcióját, amelynek keretén belül összesen 1,5 millió autót vár a szakszervizekbe a Toyota. Mi a biztonság kedvéért felvettük a kapcsolatot a hazai importőrrel, az információ helyessége pedig megerősítésre került.
Bronzkori lelőhelyet tárnak fel internetes közösségi finanszírozásban (crowdfunding) és önkéntes munkával (crowdsourcing) Nagy-Britanniában, Cambridgeshire grófságban.
Idén az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás, a jégesők, a viharok és az aszály okozták a legtöbb gondot a mezőgazdaságban, de sokfelé a fagykárok is nehéz helyzetbe hozták a termelőket.
Budapest – A Szabolcsi almás máktorta nyerte az első díjat a Magyarország Tortája pályázaton, így idén ezt a sütit kóstolhatjuk meg a hazánk születésnapjának számító augusztus 20-i ünnepen.
London - Jól járt egy brit férfi Risztov Éva (26) győzelmével, a 10 kilométeren aranyérmes úszó sok pénzt hozott számára. Az angol bukmékernél lehetett fogadni a nyertesekre, a hosszútávúszás végső sorrendjére is.
Ismét meghirdeti a Magyar Vöröskereszt a pályázatát, amelynek keretében összesen 435 adag, méhnyakrák elleni oltóanyagot adnak olyan, szociálisan rászoruló fiatal lányok számára, akiknek más módon nincs lehetőségük a védőoltás igénybevételére - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Az ellenzéki párt szerint közintézmények újabb sorát vonta kézi vezérlés alá a Fidesz azzal, hogy költségvetési felügyelőket nevezett ki egyetemekhez, főiskolákhoz és a levéltárhoz.
Magyarország - A rengeteg munka és a sikeres olimpiai szereplés után jöhet a megérdemelt pihenő. Eddig nem lehetett nyaralni, de mostantól legjobb sportolóink számára is kezdődik a vakáció.
Csath Magdolna közgazdász alapvető problémának nevezte, hogy a kkv-kban a politika vagy nem bízik, vagy nem hisz benne, hogy tőlük várni lehet a gazdaság dinamizálását.