A magukat tévesen kövérnek vélő tizenéves lányok kétszer nagyobb eséllyel válnak túlsúlyos huszonévessé - idézte norvég kutatók tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.
Az egyszeri és készletátértékeléstől tisztított üzemi eredményt lehet érdemes vizsgálni a MOL ma megjelent gyorsjelentésében, mely a bázisidőszakhoz képest emelkedést mutatott - mondta el mai...
Jó tanítványa Orbán Viktornak Budai Gyula - mondta Gőgös Zoltán azzal kapcsolatban, hogy Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára egy interjúban elismerte, hogy kartelleztek, amikor a multicégekkel megállapodtak a 99 forintos minimális dinnyeárban.
Hatalmas zuhanást szenvedett el a Groupon árfolyama tegnap a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves gyorsjelentését. A közösségi vásárlási cég bevételei...
Hazánkban is vannak kirívó esetek, de talán az amerikai autópiac rendelkezik a világ legérdekesebb trendjeivel. A "The Detroit Free Press" tanulmánya szerint például az új autót vásárlók 11,4 százaléka még egy előzetes tesztúttal sem fárasztja magát.
Amíg Nyugat-Európában a vártnál jobb francia és német GDP adatok hatására emelkedéssel indult a részvénypiaci kereskedés, addig hazánkban a MOL gyenge gyorsjelentésének, valamint a magyar inflációs és GDP adatoknak köszönhetően mínuszan nyitott a Budapesti Értéktőzsde.
Bár az ügyfelek 81 százaléka elégedett, még bőven van hova fejlődnie a jelenleg forgalomban lévő vállalatirányítási rendszereknek. A legtöbb felhasználó a rugalmatlanság és a nehezen tervezhető bevezetési idők és költségek miatt panaszkodik még akkor is, ha a rendszerek fele már az első három évben megtérül.
Mintegy 200 millió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel, hogy elfogják az utóbbi nyolc évben kilenc embert - köztük egy rendőrt - megölt rablógyilkost.
A második negyedévben 0,2 százalékkal zsugorodott az előző negyedévhez képest a magyar gazdaság. Éves összevetésben (naptárhatással igazítva) 1,2%-os volt a visszaesés. Az első negyedéves...
Az egyszeri és készletátértékeléstől tisztított üzemi eredményt lehet érdemes vizsgálni a MOL ma megjelent gyorsjelentésében, mely a bázisidőszakhoz képest emelkedést mutatott - mondta el mai...
A nemzetközi folyamatokat, az európai válság átgyűrűző hatásit okolja a Nemzetgazdasági Minisztérium a magyarországi recesszióért. A tárca közleménye szerint az adatok nem okoztak meglepetést. A minisztérium szerint a jövő évtől folyamatos javulásra lehet számítani: több nagy ipari beruházás is lesz, ez pedig mind a termelésben, mind az exportban jelentkezni fog.
A fuvarozók 2013-tól az eddigieknél is nehezebben találhatnak majd jól képzett sofőröket, mivel januártól magasabb életkorhoz köthetik a jogosítvány megszerzését. A hazai fuvarozóvállalkozásoknak viszont már most is gondot okoz a munkaerőhiány - adja hírül a Magyar Hírlap.
Ma újra kezdetét veszi a makroadatok publikálása, melynek keretében mind a tengerentúlról, mind Európából és Magyarországról is érkeznek statisztikák. Itthon a sort a GDP-adat nyitotta, mely szerint...
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a belföldi turizmus élénkítését várja a SZÉP-kártyától, amelynek forgalma meghaladhatja az üdülési csekk korábbi forgalmát is.
Nyaraláskor, a feleségem mellett csak a szemem sarkából kukucskálom meg a legújabb bikinidivatot, a Sun City strand szépségversenyén viszont hivatalból kell majd alaposan szemügyre vennem a hölgyeket – mondta Hajas László.
Norvég politikusokat leszámolással fenyegettek meg arra az esetre, ha Anders Breivik tömeggyilkost a bírák nem mentik fel minden vád alól - közölte az NRK norvég közszolgálati televízió.
Alig valamit tudni arról a világeseményről, amelynek hamarosan Magyarország ad otthont: szeptember elején hazánkban tartják a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát.
Egy hónap alatt 0,5 százalékkal emelkedett a dohányáruk és 0,8 százalékkal a szolgáltatások ára, az üzemanyagok 2,5, az élelmiszerek ára pedig 0,2 százalékkal csökkent - közölte a KSH.
Gyengének tartják a MOL negyedéves gyorsjelentését a vállalatot követő elemzők. A Concorde azonban ennek hatására nem nyúl éves eredményvárakozásaihoz, míg a KBC továbbra is optimista a hosszabb távú...
Minden bank a saját üzleti döntése alapján osztja meg a tranzakciós illetéket, de a gazdaság alaptörvénye, hogy minden egyes adót végül a fogyasztó fizet meg - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, a keddi Világgazdaságban közölt interjúban....
A polgármester szerint ez a „Meggyes-féle adósságrendezés” eredménye, mert a volt polgármester tanácsára száz százalékon egyenlítették ki a tartozásokat.
Bírálják az iráni kormányt amiatt, mert gyorsan leállította a mentést a földrengést követően. Hírek szerint még vannak települések, ahová nem jutottak el a mentők.
Egyre hűvösebb a viszony a brit és az amerikai pénzügyi hatóságok között a Standard Chartered amerikai működési engedélyének kilátásba helyezett megvonása miatt - írja a Wall Street Journal. Az...
A motorsportban tapasztalatokat gyűjtő Donkervoort neve kevésbé cseng ismerősen, pedig a vállalkozás 1978 óta foglalkozik ultrakönnyű autók építésével, melyeket rendszerint a kor legmodernebb műszaki vívmányaival töltenek meg a hollandok.
Pekinghez képest óriási a magyar olimpiai siker – mondta Gallov Rezső egykori sportállamtitkár azzal kapcsolatban, hogy nyolc aranyat, négy ezüstöt és öt bronzérmet hoztak haza a magyarok Londonból.
Hozzávalók 2 személynek: 30 dkg csirkemellfilé 3-4 db újhagyma 1 db paprika (TV, kalifornia, kápia) 10 db apró gomba 2 kanál szójakrém főzéshez vagy tejszín só bors kakukkfű
Pars Krisztián és az amerikai Sanya Richards-Ross után újabb olimpiai bajnok sportoló részvételét jelentették be a jövő hétfői Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői
Akár a villamosenergia- vagy a gázkereskedő, akár a felhasználó személye változik, e tényt 15 napon belül közölni kell a másik féllel - tartalmazza a villamosenergia- és a gáztörvény közös végrehajtási rendeletmódosításának tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Az 1995-ös Bajnokok Ligájában induló Ferencváros erőnléti edzője, Simon Balla István is segíti az FFC felkészülését a bajnoki szezonra. A kondícióra tehát biztosan nem lehet majd panasz a zöld-fehéreknél.