Eddig mindössze öt rádió élt jogorvoslattal azon harmincöt médiavállalkozás közül, amelyek pályázatát korábban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az úgynevezett "Klub-szabály" alapján, alaki okokból érvénytelenítette - közölte szerdán az MTI kérdésére a hatóság szóvivője.
A magyar szövetség (MJSZ) nem adta ki Derek Ryan játékengedélyét az osztrák szövetségnek (ÖEHV), amely a nemzetközi szövetséghez (IIHF) fordult. A jégkorongozó ügyét a hónap végén zárhatják le.
Az elmúlt hetekben az M1 az olimpia eseményeit közvetítette, a következő hétvégén azonban már ismét képernyőre kerül a labdarúgó OTP Bank Liga két mérkőzése, a Haladás-Diósgyőr és az Újpest-Ferencváros összecsapás.
Szombaton útjára indul a labda a világ két legerősebb focibajnokságában. Felvezető sorozatunk első részében a spanyol és az angol csapatok nyári játékosmozgását vettük szemügyre.
A Magyarországon kórházi kezelésben részesülő betegek egyharmada alultáplált egy idén nyáron elkészült felmérés szerint - közölte a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság (MMTT).
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán köszönetet mondott a londoni olimpiát megjárt sportolóknak, amiért - mint fogalmazott - szereplésükkel a nemzeti egységet szimbolizálták.
Egészségesebbek azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, amelyben kutya van, mint azok, akik ebmentesen cseperednek fel: kevesebb légúti betegség támadja meg őket - állítják finn orvosok.
Miközben a nemzetközi piacokon van mozgás a nyári uborkaszezon alatt is, aközben a forint lényegében 48 órája érdemben nem mozdult a 279-es szintről az euróval szemben. Ritkán szokott ilyen...
Adam Parker, a Morgan Stanley vezető amerikai részvénypiaci stratégája továbbra is fenntartja az S&P 500 indexre vonatkozó idei év végi, 1167 pontos célértékét, ami meglehetősen pesszimista...
A magyarországi szállodák egy kiadható szobára jutó nettó bevétele (revpar) 34,3 euró volt az első fél évben, 0,4 százalékkal jobb, mint az előző év azonos időszakában.
Petr Necas kormánya szerdán olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely ezt már az idei évben is lehetővé tenné. A jelenleg hatályos törvény szerint az állami cégek nyereségének a cégekben kell maradnia, a kormány nem férhet hozzá.
Évente 130 ezer szívbeteg azért hal meg, mert nem váltja ki és nem veszi be azokat a gyógyszereket, amelyekre szüksége van - állapították meg brit szakemberek húsz korábbi vizsgálat adatait összevetve.
Gyengén indította a napot a BUX, ám a nem sokkal nyitást követően megjelent vevőknek köszönhetően egész nap emelkedett, és végül 1,6 százalékos pluszban zárta a kereskedést. A délután folyamán több...
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) felülvizsgálta a paksi atomerőmű biztonsági övezetét, és csökkentette a kiterjedését. Hasonló szélességű zónát jelölt ki a hatóság a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) körül is - tájékoztatta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgató-helyettese szerdán az MTI-t.
Több mint félezer gyermek részvételével 24 órán át zajlik majd péntek délutántól szombat délutánig az 1 Nap Vízilabda elnevezésű esemény a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában.
Egyedülálló, négy napos tőzsdetanfolyamunkon az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a tőzsdézés fortélyait, és sajátíthatnak el több hatékony stratégiát. Az előadásokon különös hangsúlyt...
Életének 63. évében, hosszú betegség után szerdán elhunyt Lugossy Mária Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA)tagja - értesítette az MTI-t az MMA titkársága.
A cseh állami cégek milliárdos nyereségei az államkasszában köthetnek ki a jövőben. Petr Necas kormánya olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely ezt már az idei évben is lehetővé tenné.
A combhajlítóizom-sérüléssel bajlódó Guzmics Richárd valószínűleg igen, míg a derekával kínlódó Tóth Péter vélhetően nem játszhat szombaton, a Haladás Diósgyőr elleni bajnokiján.
Egy városi szobában legalább három szobanövényt kell tartani ahhoz, hogy egészséges legyen a légtér. A cserepes növények tudniillik megtisztítják a levegőt a portól, a baktériumoktól, pollenektől, a gázoktól, s egyéb káros anyagoktól.
Mr. President, alias Layzee, vagyis Delroy Rennals szeptemberben a Miskolci Sörfesztivál egyik sztárfellépője lesz. Az angliai születésű, de Németországban tevékenykedő zenész legismertebb slágere a Coco Jambo, ami természetesen a fesztiválon is felharsan majd – Layzee új slágereivel együtt.
Rafael Nadal a wimbledoni Grand Slam-tornán térdsérülést szenvedett. A spanyol klasszis az olimpia után az US Open-t is kihagyhatja sérülése miatt. Lleyton Hewitt viszont ott lesz az amerikai versenyen.