Az orosz rendőrség azt állítja, hogy Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok megharapott egy rendőrt a pénteki őrizetbe vétele során. Ha megvádolják és bűnösnek találják, Kaszparov több évre börtönbe kerülhet.
Ketten meghaltak, többen pedig megsebesültek vasárnap hajnalban, amikor két robbanás történt a líbiai fővárosban. Ez az első halálos áldozatokat követelő robbantásos merénylet Kadhafi rendszerének megdöntése óta.
Jogellenesen működik az Alternatív Közgazdasági Gimnázium az oktatási államtitkárság szerint, mert évekkel ezelőtt lejárt kuratóriumának mandátuma. A kormány ezért határozatban döntött arról, hogy a fenntartói jogokat az alapítványtól egy kft-nek adja. Az iskola vezetése értetlenül áll a döntés előtt. Azt mondják: májusban már megállapodtak a szaktárcával az alapítványi fenntartásról, nem értik mi…
A dél-afrikai rendőrség legalább harminc bányászt ölt meg, akik napok óta magasabb bérért sztrájkoltak. Az ország belügyminisztere megerősítette az áldozatok magas számát, de azt állította, a rendőrök jogosan léptek fel még ilyen keményen is. Az apartheid 18 évvel ezelőtti vége óta a legsúlyosabb leszámolás a rendőrség részéről.
Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a Veritas Kft. az idén a Győr- Moson-Sopron megyei Dunakilitin; az európai autóipar számára üzemanyag vezetékrendszereket gyártó társaság 2012-ben mintegy 10 százalékkal növeli termelését, s a tavalyival megegyező, 10,5 milliárd forintos árbevétellel számol - mondta Jáger Tibor ügyvezető az MTI-nek.
Pár napja kínai aktivisták szállták meg a Kelet-kínai-tenger japán közigazgatás alatt álló szigeteinek egyikét, jelezve, hogy a terület Kínát illetné. Válaszképp 150 japán aktivista pattant hajóba, hiába tiltotta a rendőrség.
A Vajdasági Magyarok Szövetsége szerint a választási partnerpárt akarta megadni a kegyelemdöfést a magyar formációnak, ám ez nem sikerült, és a párt minden szinten jól teljesített.
2–2-es döntetlenre végzett egymással a Benfica és a Braga az elsőosztályú portugál labdarúgó-bajnokság, a Liga ZON Sagres nyitófordulójának szombati játéknapján. Az iksznek leginkább a ma este pályára lépő Porto és Sporting örülhet.
Egy héttel a londoni olimpia zárása után sikerült megtalálni a játékok leggyönyörűbb fotóját, melyen a 200 méteres férfi hátúszás győztese, Tyler Clary bukkan elő éppen a vízből - ám azt még összetartja az arcán a felületi feszültség. Elképesztő!
A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat.
Ki a legszebb Európában? Az AUTO BILD magazin olvasói döntöttek: a győztes és egyben a legszebb autó az „SUV, egyterű és összkerékhajtású autó” kategóriában a Mazda CX-5 lett. 15 országban az AUTO BILD valamennyi kiadványának közel 200,000 olvasója szavazott arról, hogy az egyes kategóriákban mely európai autó rendelkezik a legszebb dizájnnal. A szavazatok 17.8 százalékával a Mazda CX-5 a…
Öt év alatt ezer egyeddel nő a veszélyeztetett magyartarka szarvasmarha nagy többségben fajtatiszta állománya a 2010-ben kezdődött tenyésztési program keretében. A Magyarországon 200 éve honos fajtát 2010-ben nyilvánították veszélyeztetett fajtává
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter ezüstérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a bulgáriai Plovdivban zajló evezős-világbajnokságon.
Kevéssé hatékonyan és kevéssé jogszerűen működik az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, így az állam kiszáll belőle, állítja az oktatási államtitkárság. Az AKG Alapítványa szerint viszont minden rendben van az ország első alternatív iskolájában.
Szeptember 11-ével megkezdődik a cseh, a szlovák és a magyar másnapi árampiacok összekapcsolása azt követően, hogy az elmúlt hetekben lezajlott próbüzem mindhárom országban sikerrel zárult -...
Állítása szerint megfelelő engedélyek birtokában szórta le egy teherautó vezetője a nagykanizsai ipari parkban a városban zajló csatorna felújításokból származó, emberi fekáliával szennyezett törmeléket.
Amikor Hajós Alfréd 1896-ban vizsgára jelentkezett a Műegyetemen, egyik tanára, Ilosvay professzor majdnem eltanácsolta: „Csak léha emberek sportolnak, amikor tanulniok kellene. Az ivás, a kártya, a tánc meg a sport sohasem vezet jóra!”
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter ezüstérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a bulgáriai Plovdivban zajló evezős-világbajnokságon, ahol az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeznek versenyeket.
A Pécsi MFC szombaton két egyéni hibának köszönhetően veszítette el a Debrecen elleni mérkőzését. Supka Attila, a mecsekiek vezetőedzője érthetően csalódottan nyilatkozott.
Több száz zsidó és szimpatizánsaik tartottak tüntető felvonulást szombaton a svédországi Malmőben az országban tapasztalható rasszista gyűlölet és az antiszemita támadások miatt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és...
Három gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap hajnalban a líbiai fővárosban, Tripoliban, két ember meghalt, többen megsebesültek - közölték biztonsági illetékesek. Korábbi jelentések kettős robbanásról számoltak be.
Kínai-német döntőt rendeznek a Cincinnatiban zajló tenisztorna női versenyében, miután az elődöntőben Li Na nyert az amerikai Venus Williams, Angelique Kerber pedig a cseh Petra Kvitova ellen.
Az elmúlt két hétben felerősödtek a piaci várakozások azzal kapcsolatban, hogy az Apple szeptember elején bemutatja az iPhone 5-öt, egy hónappal korábban, mint ahogy arra a legtöbben számítottak...