Csak azonosításra szolgál az a mikrocsip, amelyet 2013. január elsejétől minden négy hónapnál idősebb kutyába kötelező lesz beültetni. A tévhittel ellentétben az eszköz nem sugároz jeleket, nem tartalmaz energiaforrást és az állat egészségére teljesen ártalmatlan.
Dobrovitz József nyerte a vasárnapi akadályhajtást, de összetettben - legjobb magyarként - így is csak 10. lett a németországi Riesenbeckben rendezett négyesfogathajtó világbajnokságon.
A Bajnokok Ligája-győztes Chelsea két korán szerzett góllal vasárnap győzelemmel rajtolt a labdarúgó Premier League-ben: a londoniak a Wigan vendégeként gyűjtötték be a három pontot.
Angol kutatók vizsgálata bizonyította, hogy nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége, hanem az italozás módja is számít az élettani folyamatok szempontjából.
Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars Krisztián egy 82 méter fölötti dobással megjavítaná saját egyéni rekordját az augusztus 20-án a Puskás Ferenc Stadionban rendezendő Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon - hangzott el az esemény vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A "boszorkányüldözés" befejezését kérte az amerikai elnöktől a WikiLeaks oknyomozó portált létrehozó Julian Assange tényfeltáró újságíró vasárnap. Ez volt az első nyilvános megszólalása azóta, hogy két hónapja bemenekült Ecuador londoni nagykövetségére.
Súlyos baleseteket hozott a hétvége: Halmajon egy 25 éves férfit csapott el egy segítségnyújtás nélkül továbbálló autó, Szegeden egy biciklis került a kerekek alá.
Nem mindennapi eset tette tönkre a gyönyörű autóversenyzőnő, Danica Patrick futamát a NAPA Montreali-i versenyén. Az addig vezető pilóta autója egy pályára dobott cipőre szaladt, Patrick így végül csak 27. lett.
A múlt héten K-1 200 méteren olimpiai hatodik Dudás Miklós nyerte ugyanezt a számot a kajakosok és kenusok Szolnokon rendezett országos bajnokságának vasárnapi zárónapján.
A magyar úszósport továbbra is a világ élmezőnyében van - állítja a londoni olimpia után a válogatott szövetségi kapitánya. Kiss László szerint Gyurta Dániel és Risztov Éva aranyérme mögött a sportirányítás, a sportvezetés és a magyar edzői kar remek munkája is ott van. Az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Tamás vendége volt a sikerkapitány.
Louis Smith, a londoni olimpia ezüstérmese úgy gondolja, neki kellett volna a dobogó csúcsára állnia Berki Krisztián helyett. Véleménye szerint, hibás a tornászoknál jelenleg alkalmazott pontrendszer.
Repeszgránátok és bombák sora pöttyözi a Duna-partot, ám a víz általában rejtő őket. Most viszont ahogy apad a vízszint, úgy bukkannak elő a robbanószerkezetek.
Egy évtized alatt több mint 120 ezer munkahelyet hozhat létre a palagáz-kitermelés lengyelországi fejlesztése - derül ki az Instytut Kosciuszki (IK) nevű lengyel agytröszt legfrissebb elemzéséből.
A hét végén fokozódtak és több ezresre dagadtak a Japán-ellenes tüntetések Kínában; egyes helyeken japán éttermekben romboltak és japán gépkocsikban tettek kárt, vagy zászlót égettek kínaiak, akik vitatott hovatartozású szigetek Kínához tartozása mellett demonstráltak.
Dzsudzsák Balázs révén megszerezte idénybeli első gólját a Dinamo Moszkva, amely azonban így is kikapott az orosz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A boszorkányüldözés befejezését kérte Barack Obama amerikai elnöktől a WikiLeaks oknyomozó portált létrehozója, Julian Assange. Ez volt a tényfeltáró újságíró első nyilvános megszólalása azóta, hogy két hónapja bemenekült Ecuador londoni nagykövetségére.
Annak ellenére, hogy az idei olimpián az éremtáblázat harmadik helyét foglalta el a brit csapat, nem számíthatnak egetrengető keresetre a következő évben.
Bár két góllal vezetett a szünetben, végül döntetlent ért el a Paks az eddig százszázalékos Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában vasárnap.
Ezúttal két igazán különleges, városépítészeti szempontból semmiképp sem elhanyagolható lakóhelyre kalauzoljuk el olvasóinkat. Bár mindkét városi fejlesztés Kínában található, mégis ég és föld választja el őket egymástól....
Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a Pápa az MTK-tól, így a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulóját követően továbbra is nyeretlen: két döntetlenje mellé a második vereségét gyűjtötte be.
Az amerikai tévétörténelem legnagyobb drogkereskedőjének névrokonát körözi a rendőrség, mert hogy egy valóságosan létező Walter White is drogdíler - bár nem a legnagyobb.