2012. augusztus 19. vasárnap

aug. 19
19:49
Autókrossz Eb: Kárai kiesett, Lajos Gyula második lett Nyirádon (Sport365)
A címvédő Kárai Tamás motorhiba miatt vezető helyről kiállni kényszerült, ugyanakkor Lajos Gyula a második helyen zárt kategóriájában vasárnap az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán.
aug. 19
19:49
Az Újpest az első félidőben harapott, utána érthetetlenül visszaállt - Szanyó Károly (Agroinform)
Az egykori újpesti középpályás a hathárom.hu-nak elmondta, Chris, Szélesi és Antón játéka tetszett neki leginkább.
aug. 19
19:51
Magyar érmek a számszeríjász vb-n (Sport365)
Mátrai István ezüstérmet nyert, a Mátrai, Pintér László, Terényi Antal összeállítású válogatott pedig győzött a szeniorok - azaz az 55 éven felüliek - kategóriájában a horvátországi Bratinában rendezett field számszeríjász-világbajnokságon.
aug. 19
19:51
Úszó robottal a nagy fehércápák nyomában (hirado.hu)
A jármű 330 méteres körzetben képes begyűjteni a ragadozókra erősített adóvevőkből érkező jeleket.
aug. 19
19:51
A Hatoslottó nyerőszámai a 33. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 33. heti nyerőszámait. Mivel ezúttals sem volt telitalálat, így egy hét múlva 425 millió forintot ér majd egy hat találatos szelvény....
aug. 19
19:53
Videó: ott volt a kés a City nyakán, de legyűrte az újoncot (Sport365)
Kis híján kínos blamával kezdte az angol bajnokságot a címvédő Manchester City. Az újonc Southampton 2-1-re vezetni tudott a meccsen, de végül a City Dzeko és Nasri góljával fordítani tudott és 3-2-re nyert.
aug. 19
19:53
Meghalt három NATO-katona Afganisztánban (hirado.hu)
Az atlanti szövetség az elesett katonák állampolgárságát nem közölte.
aug. 19
19:55
Világcsúcsot állított fel a magyar súlyemelő szövetség főtitkára (Sport365)
Lökésben és összetettben is jobbat produkált saját korosztályos világrekordjánál Takács Mária, a Magyar Súlyemelő Szövetség versenyzőként is aktív főtitkára vasárnap, a 22. alkalommal megrendezett Szent István Kupán.
aug. 19
19:57
Kiszabadulhat John Lennon gyilkosa (BorsOnline)
Mark Chapman nyolcadik alkalommal kérvényezte a szabadon bocsátását, eddig mindig megtagadták. Utoljára 2010-ben próbálkozott.
aug. 19
20:03
Az első helyről állt ki a címvédő (Agroinform)
Kárai Tamás motorhiba miatt vezető helyről kiállni kényszerült vasárnap az autókrossz Eb nyirádi futamán.
aug. 19
20:05
Döntetlent játszott Győrben a feljutásra pályázó ZTE (Agroinform)
Az élvonalból idén kiesett Zalaegerszeg 2-2-es döntetlent ért el a Győr II. csapata ellen a labdarúgó NB II-ben.
aug. 19
20:07
Sérülés, kihagyott büntető, lesgyanús gól a City-Southampton meccsen - videó (Agroinform)
Rendkívül eseménydús mérkőzést játszott a Manchester City és a Southampton együttese a Premier League első fordulójában.
aug. 19
20:09
Balotelli még nincs formában - videó (Agroinform)
Mario Balotelli a Manchester City-Southampton mérkőzésen egy kihagyhatatlannak tűnő ziccerben hibázott.
aug. 19
20:09
War crime suspect Csatary sentenced to prison in Pecs in 1945 (hirado.hu)
Suspected Nazi-era war criminal Laszlo Csatary was sentenced to a 20-year prison term in abstentia in Pecs back in 1945, news website hvg.hu said quoting Zoltan Balassa, a historian in Kosice (Kassa), on Sunday.
aug. 19
20:11
Horgásztóba fulladt egy férfi Szigetszentmiklóson (hirado.hu)
Órákkal korábban a Dunába veszett egy fiatalember a városnál.
aug. 19
20:13
Itthon ilyen még nem volt: látványos meglepetést ígérnek (fotók) (hirado.hu)
Napközben több százezer, este akár félmillió embert is várnak az ünnepi eseményekre.
aug. 19
20:15
Dízel-hibriddel robbant a Peugeot (BorsOnline)
A Peugeot nagy fába vágta a fejszéjét, amikor rossz gazdasági helyzete ellenére nekilátott első hibrid modelljének megalkotásához. Új utakat kerestek a hatásos belépő érdekében.
aug. 19
20:15
Homokba dugott fejű bábuhoz száguldott a rendőrség (Infostart)
Homokba dugott fejű férfi megmentéséért száguldott a rendőrség Németországban Bielefeldben, ám kiderült, hogy csak egy élethű, felruházott kirakati bábu okozott félreértést.
aug. 19
20:15
Nehezen nyert a címvédő City (Metropol)
A címvédő Manchester City 3-2-re győzött vasárnap a vendég Southampton ellen.
aug. 19
20:18
Détári nem találta a szavakat a Fradi drámai buktája után (Sport365)
Détári Lajos, a Ferencváros vezetőedzője szerint legalább a döntetlent megérdemelte volna csapata az Újpest ellen a 94. percben elvesztett Derbin.
aug. 19
20:20
Premier League: Nehezen nyert a címvédő Manchester City (Sport365)
A címvédő Manchester City 3-2-re győzött vasárnap a vendég Southampton ellen a labdarúgó Premier League nyitófordulójában.
aug. 19
20:21
Hitchcocki végjátékban nyertünk - Daerden (Agroinform)
Az Újpest egy 94. percben szerzett góllal győzte le 2-1-re az ősi rivális Ferencvárost.
aug. 19
20:22
Vuelta: Degenkolbé a szakasz, Castroviejo továbbra is pirosban (Sport365)
A német John Degenkolb nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, második szakaszát. Összetettben továbbra is a spanyol Jonathan Castroviejo áll az élen.
aug. 19
20:23
Federer két szettben diadalmaskodott Djokovics ellen (Agroinform)
A svájci világelső 80 perc alatt győzte le Novak Djokovicsot az ATP-1000-es tenisztorna döntőjében.
aug. 19
20:24
Folytatódik a ”Parányi” bokszoló csodája (Sport365)
Minden idők első perui profi ökölvívó világbajnoka, Alberto Rossel szombaton megvédte a WBA (Boksz Világszövetség) Interim kislégsúlyú titulusát. A bajnok Karluis Diaz-t verte meg pontozással.
aug. 19
20:27
Minden Gyerek Lakjon Jól program a Magyar ízek utcájában (hirado.hu)
A házi termékek előállítása kitörési pont lehet - mutatott rá Hegedűs Zsuzsa.
aug. 19
20:39
A 87. percig vezetett, de a hajrában elbukott az Eger Fehérváron (Agroinform)
A Videoton hazai pályán a 87. percig hátrányban volt, de a hajrában szerzett gólokkal 2-1-re tudott nyerni.
aug. 19
20:41
Bevették a spanyolok Amerikát (Agroinform)
A Moto2-ben a spanyol Marc Marquez, míg a Moto3-ban honfitársa, Luis Salom győzött a vb indianapolisi versenyén.
aug. 19
20:45
Megelevenedett a tévéhős drogdíler (hirado.hu)
Az amerikai tévétörténelem legnagyobb drogkereskedőjének névrokonát körözi a rendőrség, merthogy egy valóságosan létező Walter White is drogdíler - bár közel sem a legnagyobb.
aug. 19
20:45
Mikor nem tesz jót a napfény? (WebBeteg)
Óvatos napozással is kellemes bőrszínt nyerhetünk, a napsugarak eközben szervezetünk D-vitamin pótlásáról is gondoskodnak. Bizonyos bőrbetegségek esetén azonban a napfény többet árt, mint használ.
aug. 19
20:45
Fél százalék alá csökkenhet a cseh kamatszint (ProfitLine)
A cseh központi bank egyik kamatdöntője lehetőséget lát arra, hogy a jelenlegi 0,5 százalékos rekordalacsony szint alá csökkentsék az irányadó kamatot.
aug. 19
20:51
13 millió fontot pózolt össze Beckham (BorsOnline)
A 37 éves focista-modell akár a jogdíjakból is megélhetne. A karrierje csúcsán úgy tűnik, nem érez késztetést arra, hogy felhagyjon a reklámkampányokban való szerepléssel. Idén 13 millió fontot keresett.
aug. 19
20:51
Illegális szeszüzemet találtak Baján (Blikk)
aug. 19
20:51
Spanyol sikerek Indianapolisban (Metropol)
A Moto2-ben a spanyol Marc Marquez, míg a Moto3-ban honfitársa, Luis Salom győzött.
aug. 19
20:51
NB II: döntetlennel kezdett a Zalaegerszeg (Sport365)
Az élvonalból idén kiesett Zalaegerszeg 2-2-es döntetlent ért el a Győr II. csapata ellen a labdarúgó NB II első fordulójában.
aug. 19
20:53
Indianapolis: spanyol sikerek a Moto2-ben és a Moto3-ban is (Sport365)
A Moto2-ben a spanyol Marc Marquez, míg a Moto3-ban honfitársa, Luis Salom győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokság indianapolisi versenyén, vasárnap.
aug. 19
20:55
Szánalmasan támadják olimpiai bajnokunkat, elbukta a Fradi a Derbit - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
aug. 19
21:03
Balog Zoltán: két államuk van a határon kívül élő magyaroknak (hirado.hu)
Pluszt jelent a határon túliaknak, hogy "két államuk van" - mondta az emberi erőforrások minisztere Lendván.
aug. 19
21:05
Aszad megjelent a nyilvánosság előtt (hirado.hu)
A szíriai elnöknek ez volt az első nyilvános szereplése azóta, hogy július 19-én egy merénylet végzett négy magas rangú munkatársával.
aug. 19
21:07
Lovas balesetek: halott és súlyos sérültek (hirado.hu)
Egy házaspár leesett egy lovas kocsiról Sükösdön, egy ló pedig a nézők közé ugrott Bösztörpusztán.
aug. 19
21:09
Egy embert már péppé vert a ketrecharcos gyilkosa (BorsOnline)
Felforgatta a rendőrség a ketrecharcos B. Dániel (21) gyilkosának faluját. Fekete Lászlót (41) már gyilkosság után keresni kezdték a Pécs melletti Nagykozárban. A férfi menekül, bűnlajstromán ékszerboltrablás, késelés és súlyos testi sértés is szerepel. A fiúra ma este emlékeznek barátai és ismerősei a tragédia helyszínén.
aug. 19
21:09
Semjén: aktualizálni a Szent István-i művet (hirado.hu)
Szent István a szuverén magyar keresztény államot hozta létre - mondta ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettes.
aug. 19
21:09
Így csökkentheti a magas vérnyomást a tej (Infostart)
Vizsgálatok igazolták, hogy a sovány tej és származékai hatékonyan segíthetik, szerencsés esetben helyettesíthetik a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket.
aug. 19
21:09
Tömegkarambol az M1-esen (Blikk)
aug. 19
21:15
A Real Madrid csak egy pontra volt jó a nyitányon (Agroinform)
A Real Madrid 1-1-et játszott hullámzó színvonalú meccsen a vendég Valenciával. A Betis 5-3-ra nyert Bilbaóban.
aug. 19
21:21
A Sapientia román támogatásában bízik Németh Zsolt (hirado.hu)
Az egyetem épülő kolozsvári székházát látogatta meg a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
aug. 19
21:24
Videó: már a bajnoki rajton megbotlott a címvédő Real (Sport365)
Nem tudott nyerni a spanyol bajnokság első fordulójában a Real Madrid. A címvédő 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Valenciával.
aug. 19
21:26
Óriási blamától mentette meg magát a Videoton (Sport365)
A Videoton hazai pályán a hajrában fordított és nyert 2-1-re az újonc Eger ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 4. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
aug. 19
21:28
Cincinnati tenisztorna: Federer 76. diadala (Sport365)
A világelső Roger Federer két játszmában nyert a rangsorban második szerb Novak Djokovic ellen a Cincinnatiban rendezett tenisztorna férfi versenyének vasárnapi döntőjében.
aug. 19
21:33
Úgy éreztem, az Újpest jobban akarja a győzelmet - Lisztes Krisztián (Agroinform)
A volt ferencvárosi középpályás a 63.hu-nak elmondta, 1-1 után előrepasszok helyett hátrafelé játszott egykori csapata.

Keresés