2012. augusztus 23. csütörtök

aug. 23
7:21
Ricardo Moniz: meg akartak ölni (BorsOnline)
Ricardo Moniz, a Ferencváros új edzője olyan duplázásra volt képes a Red Bull Salzburgnál, mint előtte senki – még a sztártréner Giovanni Trapattoni sem –, mégis lehetetlenné tették.
aug. 23
7:21
Szükségállapotot hirdettek ki Kalifornia északi részén (Metropol)
Az intézkedésre az egyre szaporodó erdő- és bozóttüzek miatt volt szükség.
aug. 23
7:24
Pályasúgó: előre jelzi, milyen szakmát válasszunk (HR Portál)
Egy kutatás-sorozat keretében olyan honlap készül, amelynek segítségével a pályaválasztás előtt álló fiatal megtudhatja, milyen egzisztenciális körülmények közt élhet az adott szakma gyakorlójaként. A módszertan abban is segít, hogy a szakma-csoportok közti mozgást előre vetítse, illetve a regionális különbségekre fel lehessen készülni. A program a közeli ismerősök jóakaratát túllépve ad…
aug. 23
7:27
Eva: július végéig 70,5 milliárd forint bevétel (Infostart)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 32 milliárd forint, az első hét hónapban így 70,5 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
aug. 23
7:33
Ma van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja (ATV)
Csütörtökön tartják Budapesten a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját. Ez alkalomból nemzetközi konferenciát rendeznek, amelyen Áder János köztársasági elnök mond köszöntőt.
aug. 23
7:35
Emelkedett az üzemanyagok ára (ATV)
Bruttó nyolc forinttal emelte a 95-ös benzin és hattal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. csütörtökön.
aug. 23
7:37
Erősödött a forint: 276 az euró (ATV)
Erősödött a forint csütörtökön: az eurót a bankközi devizakereskedelemben 276,40 forinton jegyezték kora délelőtt a reggeli 277,01 forint és az előző délutáni 277,60 forint.
aug. 23
7:39
Végignézte a milliomosnő az áldozatok tűzhalálát (Blikk)
Budapest — Óvadék ellenében, szabadlábon akar védekezni Eva Varholíková Rezesová, aki kedden BMW terepjárójával ittasan a halálba küldött három embert az M3-as autópálya 44-es kilométerénél, a bagi lehajtónál.
aug. 23
7:39
Szerdán a napi melegrekordig emelkedett a hőmérséklet (ATV)
Szerdán 39,1 fokig emelkedett a hőmérséklet, ugyanolyan meleg volt, mint a húsz évvel ezelőtti napi melegrekord idején.
aug. 23
7:39
Több mint egymillió palesztint engedtek be Izraelbe a ramadán idején (Metropol)
Izraelben az utóbbi időben jelentősen enyhítették a palesztinok számára a 2000-ben kirobbant második intifáda miatt bevezetett utazási korlátozásokat.
aug. 23
7:39
Djokovic veszített és szétvágta az ütőit (Metropol)
Novak Djokovic az argentin Juan Martin del Potro ellen elvesztett bronzmeccs után dühében fűrésszel szétvágta az összes teniszütőjét a londoni olimpián.
aug. 23
7:41
Megsértették a szabályokat: százezer jogosítványt vettek el (ATV)
Csaknem százezer autóvezető nélkülözi a jogosítványát Ausztriában a közlekedési szabályok megsértése miatt - derül ki az osztrák közlekedési minisztérium adataiból.
aug. 23
7:43
Továbbra is Angela Merkel a világ legbefolyásosabb asszonya (ATV)
A Forbes listáján a német kancellárt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és a brazil köztársasági elnök követi.
aug. 23
7:45
Ritka rossz csütörtök: nem csak a meleg miatt izzadhatnak az autósok (Privátbankár)
Bruttó 8 forinttal emelte a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol csütörtökön.
aug. 23
7:45
EL-selejtező: Kondás szerint mindenképpen gólt kell rúgni (Sport365)
Nem lenne elégedett a 2004-es 0-0-ás eredménnyel Kondás Elemér a belga FC Bruges elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Debrecen labdarúgócsapatának az edzője.
aug. 23
7:45
Egyre több vendég érkezik Magyarországra (ATV)
Az idei első félévben a magyarországi szállodákban 4 százalékkal nőtt a vendégek és 6 százalékkal a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest - írta a Napi Gazdaság csütörtökön a Colliers International budapesti irodájának jelentése alapján.
aug. 23
7:47
Lebeszélnek minket az ásványvízről (Privátbankár)
Egészségesnek, az ivóvíz-minőségi előírásoknak megfelelőnek találta a budapesti csapvizeket az Együtt Európáért Alapítvány. Ennek ellenére egyre többen választják a palackozott ásványvizet, ami nem csak drágább, de sok szemét is marad utána.
aug. 23
7:47
Fradi-stadion: bontás és azonnali építés januárban (Sport365)
Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - mondta el a Magyar Nemzetnek Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke.
aug. 23
7:47
Tátrai és Császy fellebbeznek a sukorói ügy Szolnokra helyezése miatt (ATV)
Várhatóan megfellebbezi a Sukoró-büntetőper több - a telekcsere miatt hűtlen kezelés kísérletével vádolt - terheltje az Országos Bírósági Hivatal elnökének határozatát, amellyel a Fővárosi Törvényszékről Szolnokra helyezte át a hamarosan kezdődő eljárást - írta a Népszava csütörtökön.
aug. 23
7:48
Irán szerint Izrael blöfföl (ProfitLine)
Teherán inkább propagandának tartja az izraeli fenyegetőzést, hogy lebombázza az atomlétesítményeit, mint igazi jelzésnek arra, hogy küszöbön áll egy ilyen támadás - jelentette ki az iráni külügyminiszter szerdán.
aug. 23
7:49
Rajtol a Serie A - Óriási tülekedés a BL-helyekért (Sport365)
A hétvégén megkezdődik a küzdelem az olasz labdarúgó bajnokságban, azaz indul a Serie A. Cikksorozatunk második részében kivesézzük a két milánói óriást, és az "örök esélyes" Napolit.
aug. 23
7:49
Megtette az első métereket a Curiosity (ATV)
Megtette első kísérleti útját a Curiosity (Kíváncsiság) marsjáró szerdán a vörös bolygó felszínén - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik mérnöke Twitter-üzenetében.
aug. 23
7:50
Nem jött be az evánál a magasabb adókulcs (ProfitLine)
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 32 milliárd forint, az első hét hónapban így 70,5 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
aug. 23
7:51
Tenisz: gyilkossággal vádolják a bírót! (Sport365)
Kedden letartóztatták minden idők egyik legtapasztaltabb vonalbíróját, Lois Ann Goodman-t. A Los Angeles-i rendőrség tájékoztatása szerint a teniszbíró áprilisban, otthonukban meggyilkolta a férjét.
aug. 23
7:51
„Ha azt mondják: meg fogják semmisíteni a zsidókat, el kell hinni” (ATV)
Vannak, akik szerint Izrael nem fog egyedül és nem fog 2012-ben beavatkozni Iránban, mások szerint pedig Barack Obama amerikai elnöknek kongresszusi felhatalmazást kellene kérnie egy lehetséges katonai beavatkozáshoz - ezzel félreérthetetlen üzenetet küldene Washington a teheráni rezsimnek, amelynek vezetői megsemmisítéssel fenyegetik Izraelt. Az izraeli sajtó szerint a lakosság viszonylag…
aug. 23
7:57
Malek Andi: mindkét házassági esküm egy életre szól (BorsOnline)
A nagy visszatérő 3. rész - Malek Andrea olyan ember, aki nem adja fel egykönnyen, ha valamibe belekezdett. Az énekesnő életében pedig számos akadály volt, ám ő sosem hátrált meg. Válása után is újra talpra állt.
aug. 23
7:57
Nem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - lapszemle (Infostart)
Mégsem korlátozhatja a minisztérium az abortusztabletta alkalmazását - közli a Népszabadság. Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése - számol be a Magyar Nemzet.
aug. 23
7:57
Elhárították a tolvajok okozta hibát a HÉV-vonalon (Blikk)
aug. 23
7:57
Tánc és pörgés ebédre (Metropol)
Lehet úgy is tölteni az ebédszünetet, hogy annak végén frissességgel telve érkezzünk az irodába: erről szól a Lunch Beat mozgalom.
aug. 23
7:57
Balog Zoltán: Ne legyen egzisztenciális kérdés menni vagy maradni (HR Portál)
A kormányzat azért dolgozik, hogy a fiatalok számára ne legyen nyomasztó egzisztenciális kérdés annak eldöntése, hol éljék le az életüket: külföldre menjenek dolgozni, vagy inkább itthon maradjanak - mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, megnyitva a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű rendezvényt.
aug. 23
7:59
Felül kell vizsgálni a munkaszerződéseket (HR Portál)
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a hatályos munkaszerződések felülvizsgálatát javasolja az ipartestületekbe tömörült munkaadóknak, nézzék meg, hogy az megfelel-e az új Munka törvénykönyve előírásainak.
aug. 23
8:01
Kevesebb evát fizettek a vállalkozások, mégsem törlik el (HR Portál)
Az év első hét hónapjában az evás körbe tartozó vállalkozások összesen 70,5 milliárd forint adót utaltak át, szemben az előző év hasonló időszakában befizetett 82,6 milliárddal, illetve a 2010. évben regisztrált 87,1 milliárd forinttal. Ismét megerősítette a szaktárca, hogy nem tervezik az eva eltörlését.
aug. 23
8:03
Érdemes átnézni az összes munkaszerződést (Privátbankár)
Az Ipartestületek Országos Szövetsége azt javasolja a munkaadóknak, vizsgálják felül a munkaszerződéseket: nézzék meg, hogy megfelelnek-e az új Munka törvénykönyve előírásainak.
aug. 23
8:09
Az Invitellel szövetkezne az állami mobilcég? (Portfolio)
Közös konzorciumot hozna létre az Invitellel az állami mobiltársaság, tudta meg a Napi Gazdaság. Az üzlet mindkét fél számára előnyös lenne, hiszen egyrészt a közszférához tartozó ügyfélkörhöz...
aug. 23
8:11
Újabb beruházást hajt végre a Masterplast (Portfolio)
A Masterplast bejelentette, hogy újabb jelentős fejlesztést, mintegy 1,4 millió eurós beruházást hajt végre káli gyártóbázisán, melynek eredményeként a társaság elindítja az üvegszövet háló gyártását...
aug. 23
8:15
Kiadták a legmagasabb fokú riasztást - októberig tart a nyár (BorsOnline)
Ez már az ötödik tartósabb hőhullám az idei nyáron, így mindenképpen rendkívüli esztendő a 2012-es. Szakemberek szerint a forróság egyre inkább kitolódik, parádés indián nyár elé nézünk.
aug. 23
8:15
A szupermodell is ruhát tervez (Metropol)
Cindy őszi-téli kollekciójában csak kiváló minőségű alapanyagokat használ, és három irányvonal mentén tervezett.
aug. 23
8:18
Mourinho: "Nem a Szuperkupa a legfontosabb, de meg akarom nyerni" (Sport365)
A Barcelona elleni Szuperkupa mérkőzésről faggaták az újságírók José Mourinhot. Állítása szerint nem a legfontosabb cím ez számára, de mivel a legnagyobb ellenfélről van szó, meg akarja nyerni.
aug. 23
8:20
Real-Barca, a Loki és a Vid EL-meccse - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő közvetítések a hazai televíziókban.
aug. 23
8:21
A Fed jegyzőkönyv enyhített a befektetők bánatán (ProfitLine)
A romló nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkenéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon a szerdai kereskedési napon, amely csak fokozta az előző nap megindult profitrealizálási hajlandóságot.
aug. 23
8:21
Januárban elkezdhetik építeni az új stadiont (Agroinform)
Bontással és azonnali építéssel januárban megkezdődhet az új Fradi-pálya építése.
aug. 23
8:23
Nagyon érik a kínai gazdaságélénkítés (ProfitLine)
A kínai feldolgozóipari szektor aktivitása augusztus folyamán kilenc hónapos mélypontra csökkent a Markit Economics előzetesen közzétett adatai alapján.
aug. 23
8:27
Törvénytelen volt a kaposvári Toldi iskola megszüntetése (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosa szerint törvénysértő volt a kaposvári Toldi iskola tavalyi megszüntetése; az állásfoglalás a fenntartó önkormányzat szerint téves, az érintett szülők erkölcsi győzelemként értékelik, az igazságügyi tárca pedig még értékeli a jelentést - derült ki a MTI-nek adott szerdai nyilatkozatokból.
aug. 23
8:27
Szerelem a hatodik emeleten (Metropol)
„Ma egységes Európáról beszélünk, ami már akkoriban, a hatvanas években elkezdett formálódni anélkül, hogy erről sok szó esett volna.”
aug. 23
8:27
Halálos baleset: szabadlábon védekezne a milliomos ex-miniszter lánya (ATV)
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság csütörtök délelőtt nem jogerősen azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember életét követelő balesetet okozott - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. A kényszerintézkedés 30 napra szól.
aug. 23
8:30
Elemzők a reálbér csökkenéséről (HR Portál)
Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint a fogyasztás szempontjából nem túl kedvező, hogy a reálbérek a magas infláció miatt visszaestek 2012 első hat hónapjában, így az embereknek kevesebb jövedelme maradt.
aug. 23
8:33
Urbán Flóri beperli a rendőröket (BorsOnline)
Egy nap elteltével árnyaltabb lett a kép Urbán Flóriánnak az intézkedő rendőrökkel szembeni állítólagos erőszakos fellépésével kapcsolatban. A volt válogatott focista perre viszi az ügyet.
aug. 23
8:33
Hamvakkal teli urnát találtak a Balatonban! (Blikk)
Repülőroncstól a gránátig sok minden kerül elő a Balatonból, most azonban még a magyar tenger legedzettebb látogatói is megdöbbentek: egy sértetlen urnát találtak a vízben egy nő hamvaival, Siófokon, egy hotel közelében.
aug. 23
8:33
"A sikerre is fel kell készíteni a sportolókat" (Infostart)
A sikert is tudni kell feldolgozni, erre is fel kell készíteni a sportolókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lénárt Ágota sportpszichológus, aki emlékeztetett, hogy a csapatsportágak esetén más jellegű munkára is szükség lehet, mint az egyéni sportolókkal. Hozzátette: ősztől szorosabbra kell fűzni a sportpszichológusi munkát az élversenyzőkkel.
aug. 23
8:35
Pucér képekkel sokkolta a családot Harry herceg (BorsOnline)
Újabb botrányba keveredett Harry herceg. A brit királyi család fekete báránya Las Vegasban bulizott, és a képek tanúsága szerint teljesen levetette magáról az etikett béklyóját.

Keresés