Nyögvenyelős mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a DVSC a Pápa ellen, Szakály Péter gólja a hajrában talált be a helyenként remek játékot bemutató vendégek kapujába.
A magyarság nem létezhet elszigetelten, egymagában Európa közepén - mondta a kormányfő helyettese a Balassi Intézet éves hungarológiai konferenciáján hétfőn a fővárosban.
A hét első napján mérsékelt optimizmusban zajlik a kereskedés, az irányadó nyugat-európai indexek többsége 0,5 százalék alatti pluszban tartózkodik. A kereskedés irányára a várakozások alatti német...
Mától lehet pályázni a fűtési rendszerek korszerűsítésére - áll a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A költségvetési forrásból meghirdetett konstrukcióra 2012. augusztus 27-től a 864,4 millió forintos keret kimerüléséig nyújtható be pályázat....
A Vlagyimir Putyin ellen tüntető orosz punk zenekar két tagja külföldre távozott – az együttes vasárnapi bejelentése szerint egyrészt attól tartanak, hogy őket is letartóztatják, másrészt pedig újabb tagokat igyekeznek toborozni ellenzéki akcióikhoz.
Olaszország legnagyobb eszközállománnyal rendelkező bankját, az UniCreditet is elérte az amerikai hatóságok keze: több brit nagybank után ennél a banknál is azért vizsgálódnak, mert a gyanú szerint...
Múlt hét pénteken épelméjűnek nyilvánították és ezért a norvég törvények szerinti maximális börtönbüntetésre, 21 évre ítélték a tömeggyilkos Anders Behring Breiviket.
„A közlekedés biztonsága a cél, nem a bírságolás” – az előbbi mottó szellemében sajtóközleményt adott ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely a KRESZ négy ponton történő változásáról tájékoztat.
A héten igen aránytalanul fognak eloszlani a piacmozgató események, már most érdemes készülni a pénteki napra, hiszen a Wyoming államban található Jackson Hole névre hallgató üdülőparadicsom a hét utolsó napján a jegybankárok terepévé vedli át magát. A pénteki szimpózium fontosságát igen jól prezentálja az, hogy 2010-ben ezen a helyen lebegtette meg Ben Bernanke a QE2 program beindítását, ami…
Egy orvos és két masszőr-terapeuta utazik Londonba a magyar paralimpiai csapattal - értesült a WEEBeteg. Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy több turnusban mennek ki a csapattagok, általában 2-3 nappal a versenyek előtt érkeznek a helyszínre. Az első kis csapat augusztus 26-án indul.
A kormány bevezeti az egynyári öntözés fogalmát, így a legfeljebb 100 hektáros gazdaságok egyszerűsített engedélyezéssel juthatnak öntözővízhez - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján...
Nem kérvényezi az ellene folytatandó eljárás Szlovákiába való áthelyezését Eva Varholíková-Rezesová, az M3-as autópályán történt négy halálos áldozattal járó múlt heti baleset okozója - adta hírül hétfőn a szlovák nő ügyvédjére hivatkozva a Novy Cas szlovák bulvárlap.
Angliából származó információk szerint a Manchester United olasz légiósát egy újabb csapat is szívesen szerződtetné, akár kölcsönbe is. Kiko Machedát a Bursaspor venné kölcsön.
Bár a Liverpool együttese hetek óta szeretné szerződtetni Clint Dempsey-t a Fulhamtől, könnyen lehet, hogy a Sunderland keresztül húzza a vörösök számításait.
Korán kezdte Usain Bolt a futást. Édesanyja, Jennifer szerint már az anyaméhben is folyton pörögtek a lábai, s amikor világra jött, akkor sem nyugodott soha, egy pillanatra sem.
Várhatóan a jövő tavasztól már törvényesen is hozzáférhetővé válnak a marihuána alapú gyógyszerek Csehországban. Egy adagnyi "kender" ára 1200 korona (mintegy 13.500 forint) körül lesz - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap hétfőn.
Medvegy Zoltán nyerte - veretlenül - a budapesti Aranytíz Központban rendezett III. Sárkány-Aranytíz elnevezésű sakk nagymesterversenyt, amely ebben a kategóriában a legerősebb volt idén Magyarországon.
Augusztusban már a negyedik hónapban romlott az üzleti hangulat Németországban: a müncheni Ifo gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi mutatója 102,3 pontra - 2010 márciusa óta a legalacsonyabbra - csökkent a júliusi 103,2 pontról főként az euróövezeti bizonytalanság miatt.
Nem kérvényezi az ellene folytatandó eljárás Szlovákiába való áthelyezését Eva Varholíková-Rezesová, az M3-as autópályán történt négy halálos áldozattal járó múlt heti baleset okozója - adta hírül hétfőn a szlovák nő ügyvédjére hivatkozva a Novy Cas szlovák bulvárlap.
Összesen 541, a társaságnál eddig a háttérszolgáltatásban tevékenykedő dolgozójától válik meg a négy szabolcsi kórházat működtető Egészségügyi Holding (EH) Zrt. - jelentette be Mangol Csilla...
Szerencsétlen haláleset történt a düsseldorfi ifjúsági atlétikai versenyen, ahol egy gerely eltalálta a pályabírót. A 75 esztendős ítész a szakszerű orvosi beavatkozás ellenére életét vesztette.
Fémmegmunkálással foglalkozó üzem épül a Jászfényszaru Ipari Parkban, a Sangjin Micron Hungary Kft. által végzett beruházás várhatóan még ez év őszén elkészül. A 2 milliárd forint értékű beruházás...
A versenysportban vitathatatlan érdemeket szerzett Audi Sport-Quattro jószerivel jogutód nélkül tűnt el a németek palettájáról, noha a típus napjainkban is igen nagy népszerűségnek örvend a rajongók körében. Ferdinand Piech vezetése alatt azonban a menedzser és mérnök-zseni nem hagyhatja üresen kihunyni az üzleti, és márkaarculati szempontból is jelentőségteljes hullámot, melyet 2015-től újból…
A hölgy többé nem Mrs. Cruise, éppen ezért végre beruházott néhány magassarkú topánkára, no meg sok-sok vérpezsdítő göncre is. Sokak szerint új pasi van a láthatáron.
A Bayer és a brit IVCC nevű vállalkozás további 3 évvel meghosszabbította az együttműködési megállapodást - olvasható az Erste BÉTa Hírek kiadványában.
Az E.ON német energetikai társaság nem kommentálja Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi leányvállalatra vonatkozó kijelentését - közölték hétfőn a társaság sajtóosztályán az MTI-vel.
Nem túl eredményesek a baranyai Start-kertészetek a Népszabadság beszámolója szerint. Egyes polgármesterek szerint a közmunkásokat alkalmazó program újra megtanítja az állástalanságba évek óta belefáradt, belelustult embereket a nyolcórás munkára. Egy másik faluvezető azonban úgy véli, pazarló a program.
Az E.ON német energetikai társaság nem kommentálja Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi leányvállalatra vonatkozó kijelentését - közölték a társaság sajtóosztályán az MTI-vel.
Közzétette az Erste a régiós olajszektorra vonatkozó legfrissebb elemzését, a szakértők azzal számolnak, hogy az olaj árfolyama továbbra is magas szinteken marad, miközben a finomítói marzsok az év...