A földbérletpályázatok ügyében tett feljelentésének elutasításáról tájékoztatta a rendőrség az MSZP parlamenti frakcióját - közölte Harangozó Tamás, a képviselőcsoport helyettes vezetője.
Egervári Sándor szövetségi kapitány hétfőn 23 fős keretet hirdetett a világbajnoki selejtezősorozat szeptemberi rajtjára: a csapatban helyet kapott az izraeliek elleni barátságos meccset kisebb sérülés miatt kihagyó Gera Zoltán és Hajnal Tamás, valamint visszatér Elek Ákos is.
Derzsi János úgy döntött, elhagyja az Újszínházat. A színész hétfőn kezdett volna próbálni a Jézusfaragó ember című darabban, de "az utolsó előtti pillanatban" felmondott.
A Nyári Zsolt és Fonyó Károly vezette hajó nyerte meg Balatonfüreden a vitorlázók Asso99-es hajóosztályának Európa Kupa-versenyét. A vasárnap zárult viadalon 21 hajó vett részt, s nyolc futamot bonyolítottak le, melyek végén a Yuppie elnevezésű hajó legénysége 25 helyezési ponttal zárt az élen.
Éves szinten csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, júliusban 64 ezer 620 állástalant tartott nyilván a megyei kormányhivatal munkaügyi központja, az elmúlt év júliusában 1.800-zal voltak többen, idén júniusban ugyanakkor 439-cel voltak kevesebben.
Vegyesen alakuló indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon, legfőképp a technológiai részvények erősödtek, ezen belül is az Apple, miután egy amerikai bíróság pénteken úgy döntött, hogy a dél-koreai Samsung 1,05 milliárd dolláros kártérítést tartozik fizetni a vállalatnak szabadalmi jogok megsértése miatt.
Több mint 400 milliárd forint kár érte eddig a magyar mezőgazdaságot a szárazság miatt, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége becslése szerint. Kukoricából például a tervezett mennyiség felét lehet csak betakarítani, csak ez nagyjából 200 milliárd forintos kiesés a gazdáknak.
Júliusban 414 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ami nem kiugróan rossz adat, de az elmúlt három hónap ezzel az ágazat legrosszabb negyedévévé vált - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
A földbérletpályázatok ügyében tett feljelentésének elutasításáról tájékoztatta a rendőrség az MSZP parlamenti frakcióját - közölte Harangozó Tamás, a képviselőcsoport helyettes vezetője hétfőn.
Derzsi János úgy döntött, elhagyja az Újszínházat. A színész hétfőn kezdett volna próbálni a Jézusfaragó ember című darabban, de "az utolsó előtti pillanatban" felmondott.
Az iparban és a kereskedelemben a foglalkoztatási szándék gyengült, az építőiparban nem változott, a szolgáltató cégeknél viszont javult. A lakosság munkanélküliségtől való félelme erősödött - áll a GKI elemzésében.
Mezőkövesd ‒ Tömegverekedés a pályán és a nézőtéren! A Mezőkövesd-Zsóry–Nyíregyháza (2-0) NB II-es labdarúgó mérkőzésen a játékosok és a nézők is összeverekedtek egymással.
A jelentősen lecsökkent támogatás miatt a Károly Róbert Főiskola a pénzügyi egyensúly megtartása érdekében csökkenteni kényszerül a kiadásait, ami elbocsátásokat is jelent.
A kispadon kezdett Fernando a Siófok elleni találkozón, majd beállása után oroszlánrészt vállalt a DVTK győzelméből. Elmondása szerint az egyenlítő gól volt a kulcs, ami megnyugtatta a csapatot.
Közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból - mondta Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban.
Mintegy 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a szaktárca, akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat törlik a nyilvántartásból.
Sok a kérdőjel az E.ON gázüzletágának esetleges visszavásárlása körül. A kormány további részleteket nem közöl, az E.ON nem kommentálja a hírt. A GKI Energiakutató vezetője csak ellenérveket tudott felsorolni a tervezett ügylet kapcsán.
Közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból - mondta Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban.
Megegyezést kötött állami földek visszaadásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a debreceni Agrárgazdaság Kft. A peren kívüli megállapodás értelmében mintegy ezer hektár terület kerül az...
Bár a Magyar Gárdát jogerősen föloszlatták, gárdista jellegű egyenruhában szabad masírozni – derül ki abból az interjúból, amelyet Garamvölgyi László dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az atv.hu-nak adott. Azt is megtudtuk: Tatárszentgyörgyön tilos alakzatban vonulni, a Hősök terén azonban szabad.
Le Lion ‒ Harmadszor is feladta a szabadságát, s újra megnősült Bernard Ecclestone (81). Az autós Forma–1-es világbajnokság jogtulajdonosa a nála 45 évvel fiatalabb és 21 centiméterrel magasabb Fabiana Flosit (36) vette el svájci, 23 millió fontos (8 milliárd forintos) birtokán a nyári szünetben.
Magdeburg - Szinte rá sem lehetett ismerni Robert Stieglitzre (31)! Az orosz származású német profi ökölvívó szombat éjjel egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Arthur Abrahamtól (32), és az Örményországban született német rivális alaposan kidekorálta a képét.
Az irányító még csak a pálya széléről örülhetett a bakonyi csapat hét végi tornagyőzelmének. A Bajnokok Ligájában érdekelt együttes játékosa az olimpián sérült meg, lábfejéből letört egy darab. A felépülése jól halad.
Válságköltségvetést fogadott el hétfői ülésén Heves város önkormányzata, miután július elején csődöt jelentett a település, és adósságrendezési eljárás indult.
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) - derül ki a kormány internetes oldalán hétfőn közzétett kormányrendelet-tervezetből.
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása, tájékoztat a...
Átszakította a középső szalagkorlátot, majd felborult egy faárut szállító kamion az M5-ös autópálya balástyai szakaszán. A sztrádát lezárták - értesült a HavariaPress.
Az euróval szemben mindössze 50 filléres sávon belül láttuk ma a forintot, ami a londoni bankszünnapra tekintettel nem nagy meglepetés és külföldön sem láttunk nagyobb kilengéseket a főbb...
Lehetséges megoldás mutatkozik az E.ON hazai gázüzletágának megvásárlására, amennyiben a kormányzat "ismét" hozzányúl az MNB-nél lévő betétjéhez. A megoldást nem először alkalmazná a kabinet, a...
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) - derül ki a kormány internetes oldalán hétfőn közzétett kormányrendelet-tervezetből.
A Barcelona fellebbezni fog vezetőedzője, Tito Vilanova eltiltása miatt: a szakembert várhatóan azért büntetik meg, mert vasárnap az Osasuna otthonában játszott bajnoki mérkőzésen a játékvezető elküldte a kispadtól.
A Debrecen jobb oldali védője igyekezett megragadni az alkalmat és jó teljesítménnyel felhívni magára a figyelmet. A DVSC az OTP Bank Liga 5. fordulójában 1-0-ra győzte le a vendég Pápa együttesét.
Erőteljesen megmozgatják a fővárosi ingatlan - főleg albérleti - piacot az egyetemisták, főiskolások - áll az FHB Otthontérkép elemzésében. Az Otthon Centrum összegzéséből az derül ki, hogy a fővárosban a használt téglalakások közül a legtöbb lakást kereső a 60 ezer forint körüli bérleti díjú ingatlanokról érdeklődött az elmúlt hónapokban. Míg a keleti országrészben a 40, illetve 50 ezer forintos…
Másodszor semmisítették meg a közép-magyarországi infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó geodéziai munkákra kiírt nyílt közbeszerzés végeredményét.
Továbbra is példátlanul alacsony a forgalom a BÉT-en. A nemzetközi piacokon sem volt nagy mozgás, a reggeli német adatra volt egy kis mocorgás, aztán nem sok minden történt. A piaci szereplők szinte csak a péntekre várnak, addig is egymást hergelik a jegybankokról szóló találgatásokkal.
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása, tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium....